„Nekünk legalább ilyen, ha nem erősebb történeteink vannak!”

2019. november 21.

Őry Krisztina
Máig nem dolgoztuk fel a nagy történelmi sikereinket és kataklizmáinkat, ezért a fiataloknak sem tudtuk kellőképpen átadni őket – mondja Káel Csaba. A magyar mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos amerikai típusú zsánerfilmek helyett több rólunk szóló alkotást és európai koprodukciót látna szívesen.

Kevesen tudják önről, hogy eredetileg mérnök végzettségű. Azt bizonyára többen, hogy második diplomáját a Színház- és Filmművészeti Főiskola film- és tévérendező szakán szerezte. Nyolc éve vezeti a Müpát, de ezalatt sem veszítette el kapcsolatát a filmes szakmájával. Könnyen igent mondott a felkérésre?

Egy ilyen felkérésre nehezen tudna nemet mondani az ember. Évtizedek óta dolgozom az előadóművészet területén, ugyanakkor a film a hivatásom, egy pillanatra sem tévesztettem szem elől. A feladat nagysága könnyen eltántoríthatott volna, de hát mikor vállaljon el az ember egy ilyen szép kihívást, ha nem most, az én koromban?

Mire volt elég a kinevezése óta eltelt idő?

Az előző bő két hónapban lényegében elkezdtem felmérni, milyen állapotban van a mozgóképipar. Amikor azt mondom, hogy mozgóképipar, máris megelőlegezem azt, hogy innentől nemcsak filmről, hanem mozgóképkultúráról szeretnék beszélni. Andy Vajna elsősorban a filmiparra koncentrált, az én megközelítésemben viszont az nem különíthető el a rokon műfajoktól. Elképesztő sebességgel változó iparágról van szó. Ha néhány évvel ezelőtt megkérdezték volna, hogy fogunk-e valaha filmet nézni a telefonunkon, még nem sokan mondtuk volna magabiztosan, hogy igen. Mozgóképáradat vesz körbe bennünket rengeteg új megjelenési formával, felülettel, amelyeket együtt kell kezelni, amikor filmes tartalmakról gondolkodunk.

Ez a cikk csak előfizetéssel rendelkező olvasóink számára elérhető. Ha van érvényes előfizetése, jelentkezzen be!

Bejelentkezés