Nyilvánosságra hozták a Trump-Zelenszkij telefonbeszélgetést

2019. szeptember 25. 16:31
Trump arra kérte az ukrán államfőt, hogy indítson eljárást Joe Biden fia ellen – derült ki a beszélgetés leiratából.


Nyilvánosságra hozták Donald Trump Volodimir Zelenszkij nemrég megválasztott ukrán elnökkel folytatott beszélgetésének leiratát – hozta le az Euronews. A portál hozzáteszi, hogy a napokban alkotmányos vádeljárást indítottak ellene, mert demokrata-párti képviselők szerint nyomást gyakorolt az ukrán politikusra.

Az amerikai demokraták két évig vártak arra a pontra, amelyet végül Donald Trump amerikai elnök és Volodimir Zelenszkij ukrán államfő júliusi telefonbeszélgetésének nyilvánosságra kerülése tett fel az i-re. Ennek hatására úgy tűnik, hogy elgördültek az akadályok az elnök elleni alkotmányos vádeljárás megindítása elől a kongresszusban.

Trump ugyanis a beszélgetés tanúsága szerint többször is nyomást gyakorolt Zelenszkij-re, mint mondta, az Egyesült Államok „nagyon, nagyon jó volt” Ukrajnához, majd ezek után kért tőle egy „szívességet”. A Fehér Ház szerint a közölt leirat nem a beszélgetés szóról szóra történő leirata.

Nancy Pelosi, a képviselőház demokrata párti elnöke kedden bejelentette: az alsóház hivatalosan elindítja az impeachment-eljáráshoz szükséges vizsgálatot Donald Trump elnök ellen. Pelosi az elmúlt hónapokban igyekezett csitítani az alkotmányos vádeljárást követelő demokratákat, de végül ő is beállt a sorba, és azzal vádolta meg az elnököt, hogy megszegte hivatali esküjét, illetve elárulta a nemzet biztonságát és az amerikai választások integritását. „Ez nem maradhat így. Elszámoltathatónak kell lennie (az elnöknek). Senki sem áll a törvények felett” – nyilatkozta.

A képviselőházi vizsgálat célja, hogy kiderítsék: valóban nyomást gyakorolt-e Trump júliusi telefonbeszélgetésében Volodimir Zelenszkij ukrán államfőre Joe Biden és fia, Hunter jövedelmező ukrajnai ügyleteinek feltárása érdekében. Az amerikai elnök 400 millió dollár (körülbelül 122 milliárd forint) ukrajnai segély befagyasztását rendelte el néhány nappal az ominózus telefonhívás előtt.

Trump leszögezte: nincs félnivalója, és engedélyezte, hogy nyilvánosságra hozzák a beszélgetés „teljes, titkosítás alól feloldott és vágatlan” leiratát. Egyúttal jelezte: továbbra sem oldják fel az ukrajnai segélyek zárolását. A vezető szerint Európának kellene nagyobb felelősséget vállalnia Ukrajna ügyében. Az EU az ukrán válság kezdete óta azonban már több milliárd eurós segélyprogramot dolgozott ki Kijev számára.

Joe Biden Trump egyik fő politikai ellenfele és a Demokrata Párt legnagyobb támogatottságot élvező pályázója az elnökjelöltségre. A CNN amerikai hírtelevízió értesülése szerint a képviselőház 235 demokrata párti képviselőjéből eddig 158-an támogatják az eljárás megindítását.

Bidenék ügye azért annyira fontos, mert azt jelentheti: az elnök arra használta fel hivatalát, hogy egy külföldi kormányt arra kényszerítsen, segítsen neki újból megnyerni a választást. Trump tagadja, hogy alkotmányba ütköző dolgot tett volna.

Bill Clinton óta senki ellen sem indítottak felelősségrevonási eljárást. A demokrata Clinton ellen a republikánusok ellenőrzése alatt álló képviselőház indított vizsgálatot, mert házasságtörő viszonyt folytatott egy fehér házi alkalmazottal. Clintont végül a szintén republikánus többségű szenátus felmentette.

Rajta kívül csak egy elnök ellen indítottak alkotmányos vádeljárást: Andrew Johnson ellen 1868-ban. A szenátus Johnsont is felmentette. Richard Nixon még azelőtt lemondott 1974-ben, hogy megindíthatták volna ellene az eljárást a Watergate-botrány miatt. Az ő helyzete meglehetősen kilátástalan volt.

Az alkotmány a képviselőházra bízza az alkotmányos vádeljárás megindítását, míg a szenátus feladata a tárgyalás és döntéshozatal. Az elnököt az alkotmány értelmében árulás, vesztegetés és más súlyos bűncselekmények miatt lehet felelősségre vonni és elmozdítani hivatalából.

Összesen 32 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés