Karácsony Gergely: Az a hatalom, amely meg akar félemlíteni, az valójában fél

2019. szeptember 12. 12:45
Az ellenzéki főpolgármester-jelölt szerint a fideszes politikusok a lábuk nyomát sem csókolhatnák meg.

Karácsony Gergely az ATV Egyenes beszéd című műsorában arról beszélt, hogy a főpolgármester-jelölti vitára nem feltétlenül kizárólag Tarlós és közte kell lezajlania, tőle jelen lehet az összes jelölt, bár hozzá tette, hogy szerinte a jelöltek egy része nem valódi jelölt. Az ellenzéki főpolgármester-jelölt úgy fogalmazott, hogy neki „minden jó, csak legyen vita” és nagyon boldog lenne tőle, ha „Tarlós István kiállítaná magáról azt a bizonyítványt, hogy a segédei nélkül nem mer vitázni”. Karácsony úgy vélekedett, hogy szerinte 2014-ben sokan joggal nem érezték saját ügyüknek a főpolgármester-választást, de ők ezt most szeretnék megváltoztatni, emlékeztetve arra, hogy Tarlós István akkor kapta a legtöbb szavazatot amikor kikapott.

A műsorban telefonon érték utol Pikó Andrást, az ellenzék VIII. kerületi polgármesterjelöltjét. Pikó úgy fogalmazott, hogy a rendőrök sem nagyon tudják, hogy mit keresnek, hozzátéve, hogy szerinte az egész ügy egy politikai rágalom és szerinte a magyar eljárásrendhez képest szokatlan, hogy egy nap alatt el is indították a nyomozást. Pikó szerint az egész történet egyszerűen arról szólt, hogy „a legbiztosabban visszatudják vinni a törvény által rájuk szabott feladatként az átvett ajánlóíveket”. A VIII. kerületi ellenzéki polgármesterjelölt arról beszélt, hogy szerinte ez egy egyszerű taktika. Pikó szerint amit a Magyar Nemzet még csak sejtetett, azt már Kocsis Máté tényként mondta, és ezután mások is így hivatkozhattak rá. A polgármester jelölt nem tartja lehetetlennek, hogy valaki ártó szándékkal, belülről indította el ezt a történetet.

Karácsony Gergely reagálva Pikó András szavaira annyit tett még hozzá, hogy szerinte „a fideszes politikusok a lábuk nyomát sem csókolhatnák meg”. Karácsony szerint ez egy politikai megrendelésre indított nyomozás. A korábbi miniszterelnök-jelölt úgy fogalmazott, hogy „az a hatalom, amely meg akar félemlíteni, az valójában fél”.

 

 

Összesen 44 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Nem biztos, hogy érdemes Pikóból mártírt csinálni. Ezek a nyomozati cselekmények pedig éppen alkalmasak erre. Azonnal lehet ismét diktatúrázni, rezsimezni, Pikót pedig - aki könnyen lehet, hogy egyszerű bűnöző - áldozatként pozícionálni.

Ami pedig a félelemmel kapcsolatos "logikát" illeti: akkor ezek szerint az az ellenzék, amely rezsimmel és diktatúrával akar megfélemlíteni, az valójában rezsimet és diktatúrát akar megvalósítani?

Válaszok:
Berecskereki | 2019. szeptember 12. 13:47

Ki akarna megfélemlíteni egy gyalogló fát?
Ki akarna megfélemlíteni egy "káosz koalíciót"?

Érdemes, vagy nem érdemes, vannak esetek amikor a nyomozást le kell folytatni.

A helyi választási iroda tett feljelentést. Feltételezhető az alapos gyanúra okot adó dokumentumukat becsatolták, amely alapján elindult a nyomozás ismeretlen tettes ellen. Amikor befejeződik a nyomozati szak, akkor kerül megszüntetésre, vagy vádemelésre.

Tele a pellus, mi? Csaló geciláda.

Egy faszállítóval miért kellene Dr Tarlós Istvánnak vitatkoznia?

Válaszok:
Schollander | 2019. szeptember 12. 16:00

"Az ellenzéki főpolgármester-jelölt szerint a fideszes politikusok a lábuk nyomát sem csókolhatnák meg."

Fagyökeret nem csókolgatnak.

A faszállító fél, hogy megint akkorát bukik, mint viharban a klozetajtó.

Karácsony büszke arra, hogy a Himnuszban is benne van.

"Bal sors, akit régen tép,"

1.)
Tarlós István NEM doktor.
Ha az lenne (de nem az), a "Dr" akkor is helytelen lenne,
mert mondat belsejében kisbetűvel és a ponttal (dr.) írandó.
(A magyar helyesírás szabályai, 151.)

2.)
Ha ezt a "faszállító"-t a gyalázkodásra specializálódott nickek valamelyikétől
olvassa az ember, akkor csak legyint rá,
de hogy már egy Berecskereki nick is ott van köztük, mélyen lent...
(:-(

tatuska, tatuska,
te már megint terelsz és primitív ráolvasással operálsz.

Jogosan írtam meg Berecskereki nick beírásának két hibáját:
egyrészt Tarlós nem doktor, másrészt mondat belsejében dr. a doktor helyes rövidítése.
Jogosan hívtam fel a figyelmet nevezett nick beírásának szokatlan durvaságára is.

Még mindig nem sikerült elvonszolnod magad a rákospalotai fasorig,
hogy lásd, milyen hazug volt a feltételezésed?

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés