Felmerült a kérdés, hogy az Alaptörvény a konkrét, kereszténységre utaló rendelkezésein túl értékválasztásaiban mennyire tükrözi a keresztény elveket és gondolkodásmódot. A korábbi Alkotmány nem tartalmazott határozott rendelkezést arról, hogy mikortól számítja az emberi élet és a jogalanyiság kezdetét, ezért az Alkotmánybíróság 1991-ben kelt határozata szerint „a törvényhozónak kell értékelnie a magzattal kapcsolatos természettudományos és etikai álláspontokat, továbbá mérlegelnie a magzatról való gondolkodás megváltozásának ellentétes társadalmi irányzatait, s eldöntenie, hogy ezek változását indokolt-e jogilag is követni. A fentiek szerint az Alkotmányból nem következik, hogy a magzat jogalanyiságát el kellene ismerni, de az sem, hogy ne lehetne a magzatot jogilag embernek tekinteni”.
Ezzel szemben Lábady Tamás alkotmánybíró párhuzamos indokolásában le tudta vezetni ugyanazon Alkotmány szövegéből a magzat jogalanyiságát és így ezáltal az élethez való jogát, érvelése pedig Schanda Balázs szerint „valószínűleg a legszebb szöveg, ami valaha a Magyar Közlönyben megjelent”. Az Alaptörvény már konkrét rendelkezést tartalmaz erre nézve, miszerint „minden embernek joga van az élethez és az emberi méltósághoz, a magzat életét a fogantatástól kezdve védelem illeti meg”.
Az alkotmánybíró szerint ez a rendelkezés bár talán jó szándékú, de az életvédelem szempontjából visszalépés – az állam egyébként korábban is fennálló életvédelmi kötelezettségét rögzíti, viszont
indirekt módon magában foglalja azt is, hogy a magzati életre még nem emberi életként tekint,
míg az előző alkotmány nyitva hagyta ezt az értelmezési lehetőséget.