és ezt a keményebb jogrendet érvényesítő iszlám országokból a jogrendjének érvényesülését könnyen az érkezők alá rendelő Európába érkezve szinte „felszabadultan”, nem egy esetben az elvárható büntetőjogi következmények nélkül tehetik meg.
James a Klán törvénye címet viselő részben megrendítő tényeket közöl a németországi közbiztonság helyzetéről a bevándorlással összefüggésben – olvashatunk migráns családok által kialakított bűnözői hálózatokról, olyan arab bűnelkövetőkről, akik lenézik a németeket, sőt a törököket is, illetve kiépült gyermekprostitúciós hálózatról is. A szerző bemutatja Kirsten Heisig berlini illetőségű bírónő különös módon között bekövetkezett halálának körülményeit és rávilágít arra is, hogy egy a migránsok által elkövetett bűneseteket konzekvensen üldöző ítész hogyan távozik úgy az élők sorából, hogy a halálának körülményei a mai napig nem tisztázottak.
Megjegyzendő, hogy Nyugat- és Észak-Európában évek óta nagy gondot jelentenek a nemrégiben érkezett muszlim bevándorlók bűncselekményei. 2013-ban a Forskning & Framsteg (Kutatás és Progresszió) című népszerű ismeretterjesztő svéd magazin arról írt, hogy már az 1990-es években a csoportos nemi erőszak (három vagy több személy által elkövetett) erőszakcselekmények 39%-át külföldi születésűek követték el Svédországban.13 Korábban egy francia rendőr – aki egy a párizsi metróban dolgozó bűnmegelőző csoport tagjaként dolgozik – arról nyilatkozott a Le Figaro című napilapnak, hogy az általa letartóztatott szexuális támadók többsége Észak-Afrikából származik.14
Még a svéd kormány hivatalos honlapja is arról ír, hogy külföldi hátterűeket két és félszer nagyobb valószínűséggel gyanúsítanak meg bűncselekmények elkövetésével, mint svéd szülőktől Svédországban született személyeket.15 Ugyancsak a svéd kormány honlapja szerint 2014-ben 20 százalékkal volt több a fegyveres támadás, mint 2006-ban, valamint hogy a statisztikák azt is mutatják, hogy 2011-ben 17 embert öltek meg lőfegyverrel, míg ez a szám 2015-ben már 33 volt.16 Mindeközben – a Pew Research Center amerikai agytröszt kutatása szerint – alig 6 év alatt 88 százalékkal ugrott meg a muszlimok száma Svédországban (a 2010-es 430 ezer főről 2016 közepéig 810 ezerre).17
Ausztriában, a bécsi saría megteremtésében és működtetésében kulcsszerepet visznek a külföldről pénzelt (és az osztrák állam által is elismert) mecsetek. Az Ausztriai Iszlám Vallási Közösség (IGGÖ) összesen 250 ausztriai mecsetközösségről szól, a rejtett és valós szám ennél jóval magasabb lehet. Ennek kapcsán említendő, hogy az általános iskolákban eluralkodó instabil körülményekről, az ottani, társadalmilag legveszélyesebb fejlődési irányról számolt be Johann Gudenus, a bécsi FPÖ pártvezetője. Bécs 10. kerületéből (Favoriten) felidézi egy régóta pályán lévő tanárnő segélykiáltását – a hölgy ugyanis egy videót is közzétett, amelyben felhívja a figyelmet arra, hogy
a muszlim gyerekeket a radikális iszlamisták egyre inkább elvonnák egy alternatív oktatásba.
Arról beszél, hogy a diákok közötti – vallásilag motivált – konfliktusok már a mindennapi élet részét képezik, és hogy a muzulmán diákok szemében a saría nyilvánvalóan Ausztria értékei felett áll. „A bécsi általános iskolák egyre inkább a veszélyes iszlamizálódás központjaivá válnak” – mondja Gudenus.18
-
Problámakör: A wala és a bora19 – vagyis a hűség és minden más elutasítása, ami nem az iszlám, még a nem iszlám többségű társadalmakban is
James könyvében arról is olvashatunk, hogy Németországban már a török vendégmunkások közül is sokan szakképzetlenül, tanulatlanul érkeztek, ez a helyzet pedig 2015 után nyilvánvalóan csak romlott. James szerint az integráció lényegét alapvetően félreérti, aki az iszlámoktatás és az iszlám ünnepek bevezetésében látja a megoldást. Az írónő Winston Churchill idézete alapján „Appeaser”-nek nevezi a mostani német politikusokat, akik önsorsrontó, gyenge lépései olyan emberhez hasonlítanak, aki azért eteti a krokodilt, hogy a végén őt falhassa fel utoljára.
Az iszlám vallási jogot az utóbbi időben ugyanakkor igyekeznek igazítani annak érdekében, hogy a nem muszlim vallási többségű társadalmakban is követni tudják a hívek (vagyis kidolgozták a kisebbségi muzulmánokra vonatkozó vallási jogot). Ennek alapján – mint arra Maróth Miklós akadémikus több előadásában20 is rámutatott – a legfontosabb elvárás az, hogy
csak akkor élhetnek muszlimok nem muszlim többségű társadalmakban, ha vállalják, hogy térítenek is
– vagyis elősegítik a vallásuk terjesztését. Ez leginkább vallási példaadással (lenne) teljesíthető, vagyis hogy úgy térítenek, hogy ők maguk szigorúan tartják is a vallásukat (mint az első problémakörnél láttuk, ez nem mindig sikerül).
Ehhez szervesen hozzátartozik a bora, vagyis annak magatartása, hogy elutasítanak mindent, ami nem iszlám – ennek kapcsán a szélsőséges és mérsékeltebb iszlám teoretikusok között arról folyik a vita, hogy a bora jelentheti-e például azt is, hogy a kisebbségi muszlim ne tűrje meg – mintegy barátságos hozzáállással segítendő a későbbi térítést – a környezetében keresztény ünnepek megülését sem? Ennek tipikus példája volt 2016 decemberében az az eset, amikor „Allahu akbar!” kiáltással és Korán-idézetekkel szakított félbe egy osztrák óvodai betlehemezést egy szomáliai menedékkérő; a férfit ezután le kellett vonszolni a színpadról.
Kérdés, hogy mi lesz, ha Nyugat-Európa egyes részein többségbe kerülnek a térítő (és a bora szellemében gondolkodó) muszlimok. Intő példa, hogy az ázsiai Bruneiben (ahol a lakosság 65 százaléka muszlim) két éve betiltották a karácsonyozást, vagyis hogy a keresztények megüljék hagyományos ünnepüket.21 Ahol tehát a muszlimok többségbe kerülnek, jó okkal feltételezhetően az várható, hogy fokozatosan elnyomják majd a kisebbségi vallási csoportoknak Európában járó alapvető jogokat.
Manapság számos politikus és közgondolkodó hangsúlyozza azt a tézist – Samuel Huntington klasszikus könyvére hivatkozva –, hogy sem a civilizációk, sem a kultúrák között nincs valódi konfliktus. Az iszlám szabadságot hirdető vallás, és a Nyugattal közös ellenségként kezelik a „tálibokat”, akik ebben a kontextusban agresszív vallási fundamentalistának számítanak.22 Mégis, ahogy Ryszard Legutko lengyel konzervatív filozófus kifejti, „nyugati tálibokról” beszélni nem csupán nyilvánvaló ostobaság, hanem ideológiai hisztériáról is árulkodik. Szerinte nincs értelme tehát Kelet és Nyugat szimmetriájáról beszélni. Vagy, ahogy George W. Bush fogalmazott, az iszlám vallás a maga tradicionalizmusával és rengeteg emberi értéket magában hordozva egyfajta ellenkultúraként, alternatívaként kíván megjelenni, azonban a radikális iszlám ideológia (amely egyre nagyobb teret hódít a muszlim világban) középpontjában a közös ellenséggel szembeni küzdelem áll.23 Sabatina James így zárja könyve sorait: itt az ideje, hogy felismerjük, hogy milyen valós veszély fenyegeti szabadságunkat.
***