Kisebbségek, többségek

Minden harmadik diák roma Észak-Magyarországon – interjú Papp Z. Attilával

2015. április 21. 10:51

Írta: Kiss Brigitta
A roma diákok aránya országosan 15 százalék, Nógrádban és Borsodban 33 százalék körül alakul Papp Z. Attila kutatásai szerint. Az MTA TK Kisebbségkutató Intézetének igazgatója úgy látja: a romák arányának növekedésével együtt romlik az iskolák teljesítménye, de emögött nem az etnikai származás, hanem a rossz családi háttér húzódik meg. Papp Z. Attila szerint az integráció jó dolog, de van, amikor ez nem működik; van, ahol már a kisebbség a többség; azon pedig nem lepődik meg, ha a szélsőségesek ráugranak a kutatásaira. Interjúnk.

A 2015. április 2-án megjelent HVG közölt egy térképet, amely Papp Z. Attila, az MTA TK Kisebbségkutató Intézet igazgatójának kutatása alapján megyékre lebontva mutatja be a roma tanulók arányát az általános iskolákban. A kutatás az iskolák által közölt becslések alapján készült.

A roma diákok aránya országos átlagban már elérte a 15 százalékot, de vannak olyan megyék – mint Nógrád és Borsod-Abaúj-Zemplén megye – ahol ennek több mint a duplája: előbbi megyében az általános iskolás romák becsült aránya 34,3, utóbbiban 32,8 százalék. A másik véglet Győr-Moson-Sopron, Csongrád és Vas megye, ahol ez az arány csupán 4,2, illetve 5,1 és 5,2 százalék. Budapesten összességében 8,6 százalék a roma általános iskolások aránya, de emögött nagy területi eltérések vannak. Míg egyetlen budai kerületben sem éri el az 5 százalékot a roma gyerekek aránya, addig a Józsefvárosban 43 százalék, az Erzsébetvárosban pedig 28 százalék az arányuk. Országosan összesen 298 olyan általános iskola van, ahol a tanulók több mint fele roma.

A kompetenciafelmérések eredményei azt mutatják: a romák arányának növekedésével együtt romlik az iskolák teljesítménye a szövegértés-felméréseken: ott, ahol 5-10 százalék az arányuk, az országos átlaggal megegyező eredmények születnek. 10-20 százalékos aránynál már gyengébb a teljesítmény, e felett pedig már látványosan rosszabb eredményeket produkálnak az érintett iskolák. Abban a közel 300 iskolában pedig, ahol a roma gyerekek vannak többségben nagyon rosszak az eredmények. Emögött azonban nem az etnikai származás, hanem a rossz családi háttér húzódik meg.

Interjúnk Papp Z. Attilával.

***

Az iskolákban becsült romák arányáról, illetve a kompetencia-eredményekről szóló kutatásáról megjelent HVG-s cikk valószínűleg sokakat meglephetett, hiszen a közhiedelem szerint nem megengedett az etnikai adatok gyűjtése. Ezek szerint mégis vannak olyan esetek – mint mondjuk jelen esetben a kompetenciafelmérések háttérkérdőívei –, amikor ez szabályos?

Az Oktatási Hivatal által készített, évente lefolytatott kompetenciamérések és háttérkérdőíveik elemzését jó néhány éve végzem, de az adatfelvételhez nincs közöm. Ugyan nem vagyok jogász, de azt gondolom, hogy ha egy állami hivatal már jó pár éve végez ilyen adatgyűjtést, az jogszabályilag rendben van. Ráadásul itt hangsúlyozottan becslésről van szó, tehát nem személyre szabottan gyűjtik az etnikai adatokat, hanem egy adott közegből érkezik egy helyi becslés. Nem is minden intézmény válaszol erre a kérdésére. Általában évente az iskolák 5-10 százaléka nem válaszol.

Az tudható, hogy milyen jellegű intézmények nem szoktak válaszolni?

A legfrissebb adatbázist ugyan még nem néztem meg ebből a szempontból, de a korábbi évek tapasztalatai alapján létezik szignifikáns eltérés a válaszadó és a nem válaszadó intézmények között: a nagyobb településen működő iskolák nagyobb valószínűséggel nem válaszolnak, míg a kisebb településeken működők válaszolnak. Az én értelmezésemben ennek nyilván az lehet az oka, hogy ennek az információnak jelentősége van a helyi oktatási piacon. És nyilván ott, ahol az iskolák konkurálnak, tetszik-nem tetszik, a romák becsült aránya valamilyen módon összefügg az iskolák presztízsével, társadalmi megítélésével is.

Ez nem torzítja az eredményeket?

Annak ellenére, hogy egyik évben ennyien, másik évben annyian nem válaszoltak, nincs olyan lényeges elmozdulás az egyes évek között, hogy azt tudnánk mondani, hogy ez nagyon torzítaná az eredményeket. Módszertanilag nézve egy olyan felmérésről van szó, ahol az alapsokaság 90-95 százaléka válaszol, ami egy rendkívüli nagy arány egy szociológiai felmérésben. Vagyis óriási torzítás egészen biztosan nincs benne. Nyilván valamennyit az is torzít, hogy nem egységes, ki tölti ki ezt a háttérkérdőívet: az iskolaigazgató, a pedagógus vagy az iskolatitkár.

A gyakorlatban hogyan kell elképzelni a romák arányának becslését? „Ránézésre”?

Ezt a pedagógusok kimondva, kimondatlanul tudják. Nincsen listázás, Isten ments, hogy bármilyen etnikai regisztráció legyen, de igenis létezik erről helyi tudás. A kérdés az, hogy ezt a helyi tudást egy külső szereplővel milyen mértékben osztják meg. Ez korszakonként változik. Amikor a kétezres évek közepén elindult egy ilyen integrációs gyakorlat, akkoriban az iskolákban az ilyen típusú kérdésekre akkori saját kutatásaink keretében úgymond „pontos” számokat mondtak, tehát nem csak az arányt becsülték meg. Voltak persze olyan iskolák is, ahol vagy nem mondtak semmit, vagy csak hozzávetőleges számokat.

Ez egyébként mennyire fér össze azzal a felfogással, hogy mindenki olyan identitású, amilyennek vallja magát?

Ettől az egész felméréstől függetlenül nagyon jól tudjuk, hogy nem csak Magyarországon, hanem más országokban is mindig eltérés van az önbevallás és az úgynevezett külső kategorizáció eredményei között. Nem gondolom, hogy ez bárkinek korlátozná az identitásválasztás szabadságát. Szociológiailag az azonban tény, hogy mióta a romakérdést vizsgálják, mindig eltérés van e két típusú etnikai adatgyűjtés között. Szakértői becslések szerint Magyarországon 600-700 ezres nagyságra tehetjük a romák számát, míg például a legutóbbi népszámlálás alkalmával ez a szám valamivel több mint 300 ezer volt.

Honnan jött az ötlet, hogy vizsgálja az iskolákban lévő romák aránya és a kompetenciamérések eredményei közötti összefüggéseket?

Régóta végzek ilyen vizsgálatokat, a nemzetközi PISA-felmérésekben is vizsgálom a különböző kisebbségi összefüggéseket. Szakterületem a kisebbségi oktatás, ezen belül a romák iskolai részvételét is szoktam elemezni. De hasonlóan nagy kihívás számomra az is, hogy a külhoni magyarok iskolai teljesítményéről mit lehet elmondani a nemzetközi mérésekben. Csak érdekességképpen: a PISA-felmérés háttérkérdőívében szerepel az otthon beszélt nyelvre vonatkozó kérdés. Szlovákiában a mintába például bekerült egy elemezhető méretű sokaság, amely otthon a romani nyelvet beszéli. Ennek köszönhetően ez az első olyan felmérés, ahol a romák iskolai teljesítményét nemzetközi összehasonlításban is el tudjuk helyezni.

A magyarországi kompetenciaeredményekből azt a következtetést vonta le, hogy ahol magas a romák aránya, ott a teljesítmény is rosszabb. Ugyanakkor nem lehet elégszer hangoztatni, és ezt ön is kiemelte, hogy nem az etnikai hovatartozás a döntő, hanem a szocioökonómiai körülmények. Hogyan jutott erre a következtetésre?

Egy többváltozós elemzésnek köszönhetően jött ki ez az eredmény. Az ilyen típusú elemzésekben arra szoktuk keresni a választ, hogy milyen mértékben magyaráz egy háttérváltozó egy másik változót, jelen esetben a kompetenciaértékeket. Ha ebbe a modellbe a becsült etnikai arány mellett behozom a családi háttér indexet, akkor az etnikai hatás nullára, vagy közel a nullára csökken. Vagyis az iskolai teljesítményeket egyértelműen a családi háttér határozza meg. Ez azt jelenti, hogy ha a családi hátteret kontroll alatt tartjuk, akkor nincsen etnikai hatás. Vagy megfordítva: ha az etnikai hatást kontroll alatt tartjuk, akkor egyértelműen az iskolai teljesítményt a családi háttér határozza meg.

Mit jelent az, hogy kontroll alatt tartjuk?

Azt, hogy ha adott családi háttérindex mellett egymás mellé teszek egy olyan iskolát, ahol mondjuk 50 százalék a romák aránya, és egy olyat, ahol mondjuk 10 százalék, akkor az iskolák között nincs különbség az elért kompetenciaértékek vonatkozásában. Tehát ha hasonló státuszú iskolákat hasonlítunk össze, akkor az etnikai arány nem befolyásolja az iskolai teljesítményeket. Másképp megfogalmazva: aki szegény, az teljesen mindegy, hogy roma vagy nem roma, az iskolai teljesítményeket a családi háttér fogja meghatározni.

A kutatásával foglalkozó szélsőséges portálok viszont nem ezt, hanem csak a romák arányát hangsúlyozták ki.

Ez várható volt, én személy szerint sem lepődtem meg ezen. Két szempontból sem. Egyrészről az ilyen típusú adatokra rá szoktak ugrani, amikor például egy 2011-es, hasonló elemzésem megjelent egy folyóiratban, akkor ugyanez történt. Szó szerint átvették a cikket, majd a végén „sajátos” módon értelmezték. Másrészről tudjuk, hogy bizonyos értelemben nehéz a romakérdésről beszélni, mert bármit mond az ember, annak politikai relevanciája lesz. Az minden kutatásnál felmerülhet, hogy az állításaink bekerülnek egy másik közegbe, ahol aztán teljesen másképp értelmezik/értelmezhetik azokat. Azt gondolom, hogy kutatóként annyi felelősségünk van, hogy legalább magunk számára tegyük világossá, milyen tudományos eszközökkel és mit lehet erről a kérdésről mondani. Mert tetszik-nem teszik, ez egy fontos kérdés.

Nem először vizsgálata ezt a kérdést. Láthatóak valamilyen tendenciák a korábbi eredményekhez képest?

Létezik az úgynevezett Integrációs Pedagógiai Rendszer (IPR), amelyet bizonyos feltételek mellett működtethetnek az egyes iskolák. Ez egy sajátos módszertant jelent, illetve a pedagógusok speciális képzését. A legutolsó általam vizsgált adatbázisból kimutatható, hogy azok az iskolák, amelyek ezt az IPR-t működtetik, és ugyanolyan becsült roma-aránnyal rendelkeznek, nagyobb pedagógiai hozzáadott értéket érnek el, mint azok, akiknél nincs ilyen. Tehát van pozitív hozadéka az IPR-nek. Amikor ez a rendszer elindult a kétezres évek közepén, akkor volt bizonytalanság amiatt, hogy helyi szinten mit értünk integráció alatt, egyáltalán hogyan lehet integrációról beszélni ott, ahol a kisebbség van többségben. Ezek jogos kérdések. Nem alakult ki egységes szótár arra korábban, hogy mit értünk integráció alatt. Ráadásul ez a szótár azóta bizonyos értelemben átalakult.

Minden esetben az integráció a jó megoldás, vagy vannak esetek, amikor ezt nem kell feltétlenül erőltetni?

Az integráció jó dolog. Egy társadalomban többféle ember él, és az iskola az egyik olyan terep, amely megtaníthatja őket együtt élni. Ha – és ezt nem csak magyarországi, hanem más kutatások is kimutatják – csökken az esélye annak, hogy – esetünkben – a különféle etnikai csoportok között találkozási, együttműködési skillek alakuljanak ki, ez kihat a későbbi életútra is. Ahol viszont ez az esély megvan a találkozásra, az hozzájárul az iskolai teljesítmények növekedéséhez, és ezáltal a későbbi életút sikeresebbé válásához is. De ugyanakkor azt is kell látni, hogy lehetnek olyan helyzetek, ahol integráció nem működhet.

Például?

Az olyan helyeken, ahol területileg eleve szegregált települések és iskolák vannak, ott mondhatjuk azt, hogy integrációra van szükség; de ha strukturálisan nem lehetséges azt megoldani, erre feltételezhetően ki kellene alakítani olyan iskolai programokat, amelyek ebben a sajátos közegben lesznek képesek eredményeket felmutatni. A magam részéről viszont nem hiszek a „szeretetteljes” szegrációban. A szakirodalom szerint létezik az önkéntes szegregáció, és van az a típusú szegregáció, ami bizonyos folyamatoknak eredményeként alakul ki és nem önkéntes. Önkéntes szegregáció például a Gandhi iskola esete, de az összes olyan oktatáspolitikai követelés is, ami a határon túli magyarok esetében érvényesül, például az anyanyelvi oktatás igénylése. Ezeket nyugodtan lehet önkéntes szegregációnak nevezni, és senki sem vonja kétségbe, hogy ezt lehet jól is csinálni. Amikor viszonyt magyarországi viszonylatban szegregációról beszélünk, mi rendszerint a nem önkéntes szegregációról beszélünk. Tehát akik benne vannak, nem ők maguk akartak szegregáltan élni, hanem a társadalmi, gazdasági, területi folyamatok alapján alakulnak ki ilyen „gettóiskolák” vagy „gettótérségek”. És a nagy kérdés az, hogy ezekkel mit kezdjünk. A kompetenciamérés alapján nagyon tisztán látjuk, hol vannak ilyen iskolák. A kérdés az, hogy ezekre a helyzetekre miért nem épülnek fel sajátos programok is.

Említette azt, hogy számos helyen már a kisebbség a többség. Ezeken a területeken mit lehet kezdeni ezzel a kérdéssel?

Ahol meg lehet oldani az integrációt, ott meg kell. De lehetnek olyan helyzetek, ahol ez strukturális okokból valóban nem működik. Már említettem, hogy végig kellene gondolni, milyen sajátos programokat lehetne működtetni ilyen helyzetekben. Mondok egy-két példát. Miért ne lehetne ad abszurdum a legjobb pedagógusokat oda vinni ezekre a területekre? Miért ne lehetne ezeket a telephelyeket jobban megtámogatni? Miért nem működtetünk ilyen programokat? Miért jár sokszor párhuzamosan az iskolák szellemi és infrastrukturális leépülése meg a pedagógusközösségek kiégése, lerombolódása ilyen helyzetekben? Egy korábbi elemzésben is kimutattam például, hogy az egy új számítógépre jutó tanulók száma például jóval nagyobb a magasabb becsült roma aránnyal rendelkező iskolákban. Az is kimutatható, hogy az iskolák egy főre jutó kiadásai alacsonyabbak az 50 százalék fölötti becsült roma aránnyal rendelkező iskolákban. Az ilyen területeken kellene valamiféle sajátos beavatkozást eszközölni.

Mi a helyzet az önkéntes szegregációval?

Ha valóban igényli a közösség, az jó lehet és működhet. A határon túli magyarok esetében senki sem vonja kétségbe, hogy szükségük van az anyanyelvi oktatásra. Ahol létezik egy helyi vagy regionális elit, amely meg tudja fogalmazni ezeket az igényeket, tudja képviselni a közösség érdekeit, ott miért ne működhetne? A pilléresedett társadalmakról a nyugati világban is hallottunk, ebben nincs semmi ördöngösség. De ott, ahol ezt nem igénylik, hanem elszenvedői ezeknek a háttérfolyamatoknak, ott ki kellene találni, hogyan valósítjuk meg az integrációt.

Balog Zoltánt minisztert sokan támadták, amiért lehetőséget teremtett arra, hogy bizonyos esetekben felmentést kaphassanak az iskolák a szegregációs tilalom alól.

Csak ismételni tudom magam, hogy létezhetnek olyan helyzetek, amikor ennek van létjogosultsága; de az ilyen külön engedélyeztetések lavinát indíthatnak el, ami nem jó. Ahol létezik olyan helyi közösség, amely ezt igényli, ott ez működhet. De ebből még véletlenül sem lehet azt a következtetést levonni, hogy az egész oktatási rendszert felmentsük a szegregáció tilalma alól. A nem önkéntes szegregációt még véletlenül sem szabad erősíteni, mert az hosszú távon rossz az egész társadalomnak: ha egy gyerekpopuláció jelentős része nem kap megfelelő oktatást, az néhány év múlva visszahat az egész társadalomra. Elsősorban arra kellene koncentrálni, hogy minél több készséget, képességet adjunk át a fiataloknak, beleértve a társadalmi interakció, a társadalmi együttélés szabályaira vonatkozó készségeket is. Ez kisebbségnek és többségnek egyaránt fontos egy társadalomban.

***


Papp Z. Attila

Gyergyószentmiklósi születésű szociológus, a Miskolci Egyetem docense, az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont Kisebbségkutató Intézetének igazgatója. Kutatási területei a romák oktatása, más kisebbségi oktatás, kisebbségek intézményesülési folyamata, interetnikus kapcsolatok.

 

Összesen 143 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

A nagyobbik lányom most végez gyakorló tanítást egy borsodi általános iskolában.
Úgy tűnik, nemcsak a szegénység számít (bár nagyon súlyos körülmény).
A kicsik még "foghatók" szép szóval, a nagyobbak már csúnyával sem.

Válaszok:
Gombóc XVI. Artúr | 2015. április 21. 11:26

igen, itt a fő probléma.

A második, sőt, harmadik olyan generációnál tartunk, akiknek az életében a rendszeres munkavégzés és iskola semmiféle szerepet nem töltött be. Ez nemcsak az életmódjukon változtatott, hanem a szellemi képességeiken is. A nyolcvanas években még betanított vagy segédmunkásként, esetleg szakmunkásként többeket oda lehetett állítani gépek mellé, vagy le lehetett küldeni a bányába, stb.
A mostaniakat úgy kellene mindenre megtanítani, mint egy gyereket.

És ez még egy 400 fős faluban (Cserdi) is csak heroikus küzdelemmel sikerül, akkor meg mire számítsanak azok a települések, ahol több ezren vannak, és nincs egy olyan vezetőjük, akinek tekintélye lenne előttük?

ez hülyeség. Pontosan tudják, hogy több gyerek = több szocpol

Ezért kellene a szocpolra kitalálni sürgősen vmit. Pl. egy külön szocpolra szánt chipes kártyára küldenék havonta, amivel meghatározott dolgokat lehetne vásárolni:
élelmiszert, ruhaneműt, tancuccokat, könyvet, színházjegyet, iskolai étkezést befizetni. És kész.

Az iskola az egyetlen megoldás.
Emlékszem mekkora nagy felháborodás volt, amikor az első Fidesz kormány -teljesen jogosan-, iskolalátogatáshoz kötötte a családi pótlékot. A rózsadombi jogvédők, akik csak fényképen láttak cigányembert, azt mondták, hogy ez igazságtalan, mert nincs összefüggés a kettő között. Pedig nagyon is van. Csak úgy fog bármi is megváltozni, hogyha ők is megértik, hogy csak úgy tudnak kitörni a putriból, ha tanulnak. Ez egyaránt fontos nekik és a -most még- többségnek is. Ha pedig másképp nem megy, kényszeríteni kell a szülőket, hogy a gyerek járjon iskolába és ne maradjon olyan buta mint az anyja és az apja.

És minden tiszteletem azoké a tanítóké és tanároké, akik vállalják ezt a nem akármilyen feladatot!!

Válaszok:
gwrf | 2015. április 21. 11:27

ja, bocs, családi pótlékot akartam írni :)

ez egy jobbikos megoldás. Keménykedünk kicsit (nem igazán, csak a médiának), és nem oldunk meg semmit.

persze, kijátszható. De kevésbé, mint amikor a postára mennek a készpénzért.
Ha csak 30%-os javulást hoz, már megéri. Kiegészítve azzal, hogy a folyósítást óvoda- vagy iskolalátogatáshoz kötik (ez elméletben így van, gyakorlatban nem tudom, működik-e), és hogy megerősítik a rendőri jelenlétet az iskolák, hivatalok környékén.
De ezek csak hirtelen ötletek.
Valamit muszáj csinálni, nem lehet azt mondani, hogy úgyis így marad.

Juj, véletlenül szocpolt írtam csp helyett. Veled még biztosan nem fordult elő ilyen hihetetlen hiba.

A fülkeforradalmározás tetszik, üdítően hat. Itt ált. ballibsizni szoktak.

A cikk alapvető pontatlanságokat tartalmaz. A szerzőtől szívesen megkérdezném, ha a cigányság létszáma szerinte 6-700 ezer fő, azaz 6-7%, akkor hogyan lehet az általános iskolások aránya 15%? Az EU által becsült adat is inkább egy milliós etnikummal számol.
Azt írja, hogy nem született képességek hiánya, hanem a szegénység miatt, meg a szegregált (ahol 20% és fölötti az arányuk) iskolák miatt rossz a tanulmányi eredményük.

A valóság ezzel szemben, hogy az elérhető európai vizsgálatok szerint a cigányok átlag intellektus értékei a 65-80 sávban mozognak (romániai adat a 65, a szlovákok 70, 75 adatokat mértek, szerbek 70, csehek 80). Az meg már elfogadott tény, hogy a felnőttkori intellektus döntő mértékben genetikai meghatározottságú (60%-nál nagyobb mértékben).
Amúgy a kutató úr adatolása szépen alátámasztja a fentieket.

"Ugyanakkor nem lehet elégszer hangoztatni, és ezt ön is kiemelte, hogy nem az etnikai hovatartozás a döntő, hanem a szocioökonómiai körülmények. Hogyan jutott erre a következtetésre?

Egy többváltozós elemzésnek köszönhetően jött ki ez az eredmény. Az ilyen típusú elemzésekben arra szoktuk keresni a választ, hogy milyen mértékben magyaráz egy háttérváltozó egy másik változót, jelen esetben a kompetenciaértékeket. Ha ebbe a modellbe a becsült etnikai arány mellett behozom a családi háttér indexet, akkor az etnikai hatás nullára, vagy közel a nullára csökken. Vagyis az iskolai teljesítményeket egyértelműen a családi háttér határozza meg. Ez azt jelenti, hogy ha a családi hátteret kontroll alatt tartjuk, akkor nincsen etnikai hatás. Vagy megfordítva: ha az etnikai hatást kontroll alatt tartjuk, akkor egyértelműen az iskolai teljesítményt a családi háttér határozza meg.

Mit jelent az, hogy kontroll alatt tartjuk?

Azt, hogy ha adott családi háttérindex mellett egymás mellé teszek egy olyan iskolát, ahol mondjuk 50 százalék a romák aránya, és egy olyat, ahol mondjuk 10 százalék, akkor az iskolák között nincs különbség az elért kompetenciaértékek vonatkozásában. Tehát ha hasonló státuszú iskolákat hasonlítunk össze, akkor az etnikai arány nem befolyásolja az iskolai teljesítményeket. Másképp megfogalmazva: aki szegény, az teljesen mindegy, hogy roma vagy nem roma, az iskolai teljesítményeket a családi háttér fogja meghatározni."

Te istentelen hüje, és ha a szülők képességeire vagy iskolai előmenetelére szűrnél, vajon milyen eredményt kapnál? Vagy egyszerűen csak olvastad volna a témában született recens irodalmat- mondjuk Plomin professzorét, amiből az derült ki, hogy az öröklött intellektusnak van döntő hatása az iskolai előmenetelre és az egész dolog fordítva működik: először van egy szellemileg bice-bóca szülő, aki az iskolában nem villog, nem lesz jó állása, esetleg munkanélküli lesz, ezért szegény bizony szegény lesz mint a templom egere, majd elveszi a hasonszőrű anyukát és továbbörökítik amijük van- a nyomort...

Szexuális felvilágosítást ötödik osztálytól, a fogamzásgátlás kérdését hangsúlyosan kezelve.

Jó innentől átveszem. A beírásomban szerepel pár cigány etnikumra vonatkozó, tudományos publikációkban szereplő átlagos intellektus adat. Ezek eléggé siralmasak, de vegyük a legoptimálisabbat a 80-as IQ értéket. Ekkor a populáció 25%-a lesz 90 IQ és fölötti tartományban. Kb az érettségihez szükséges értékről beszélünk. Ez azt jelenti, hogy az iskolán alapuló felzárkózásra az etnikai csoport 75%-a nem igazán alkalmas. Ezt vedd kellően nem légből kapott adatnak.

Stramm, erős csaj,sokat elbír.

Válaszok:
OberEnnsinnen | 2015. április 21. 14:00

"Emögött azonban nem az etnikai származás, hanem a rossz családi háttér húzódik meg."

Hát persze, kedves okos kutató és magyarázó.
A rossz családi háttér okozója az etnikai származás.
Nem a kakas szavára kezd virradni,
de a kakas kiált, mert hogy virrad.

Fogadd meg Szigetvári Viktor a mandin is idézett mondását: "Merjünk nem hazudni".

Taigetosz volt az 1800-as évek végéig minden olyan országban ahol volt faggyal járó téli évszak. Gregory Clark vezette le először, hogy Angliában a 12.századtól kezdve a leggazdagabbaknak kétszer annyi felnőtt gyermeke volt mint a szegényeknek. Ez utóbbiaknak átlagosan 1,9 gyereke élte meg a felnőtt kort. Ez azt jelentette, hogy a 4 milliós kora középkori anglia lakosságának megtízszereződésében ők nem vettek részt, a 19 századra kialakult lakosság 80%-a a legjobb képességűek leszármazottai voltak, akik lecsúsztak akár a paraszti- munkás létbe is. Nem véletlen, hogy az ipari forradalom pont ott kezdődött el. De ilyen intellektusra nézve "eugenikus " folyamat Európában mindenhol lezajlott. Nem véletlen, hogy a magyar zsellérek a háború után katapultáltak az értelmiségi létbe. A cigányok más elvek szerint szelektálódtak, maradjunk abban hogy náluk ez a nagy ugrás demográfiai volt...

"Másrészről tudjuk, hogy bizonyos értelemben nehéz a romakérdésről beszélni, mert bármit mond az ember, annak politikai relevanciája lesz. "

Éppen ezért nem történik semmi, illetve súlyosbodik a helyzet.
Amíg azok hangoztatják az emberi jogokat, akiknek a gyereke már az óvodában sem vegyül a "prolikkal", akár fehérek, akár barnák is legyenek (Demcsák Zsuzsa) , addig nem lehet a valóságról beszélni.
A rossz családi háttér pedig még mindig jobb, mint a semmilyen, de akkor be kell látni, hogy azokat nem szabad hátráltatni, akik mindent megtesznek a gyerekükért, vagyis szeretnék, hogy a kornak megfelelő ütemben tanuljanak.
Ezek a gondolatok pedig szentségtörésként csapódnak le az álszent politikusok és celebek világában.

Azt hiszem itt sokan nem érzik a probléma nagyságát. A magyarországi kombinált fertilitási ráta 1,3 körüli, ha a cigányság 3.3 körüli értékével számolok, akkor ez a magyarokra nézve 0,9-1 körüli fertilitási érték lesz. Azaz egy exponenciálisan csökkenő demográfia- annak minden jövőbeli konzekvenciájával.

"Abban a közel 300 iskolában pedig, ahol a roma gyerekek vannak többségben nagyon rosszak az eredmények. "
Nyilvánvaló, világos, hogy ebből tragikus jövő bontakozik ki...
Nem a gyerekek a hibásak, természetesen.
Hanem a rendszer, amely pénzeli ezeket a születéseket.
Ha egy szülő nem áll készen méltó emberi körülmények megteremtésére az ő születendő gyermeke számára, az a magyar államtól egyetlen fillér támogatásra nem jogosult.
Azaz: 18 éven aluliak szülését a magyar állam közpénzekből soha, semmilyen formában nem támogathatja.
Erről kell népszavazást tartani.

Akkor szerinted mit lehet velük tenni? Mert a "semmit", nem vezet sehová.
Ők is Magyarországon élnek és magyar állampolgárok.
A gettó állítás, az apartheid pedig mint módszer nem vált be, ha esetleg szerinted ez lenne a megoldás.

Valamit viszont mindenképpen kell tenni, már csak a többségi társadalom érdekében is.
Vagyis marad az iskola...

Válaszok:
Maddox | 2015. április 21. 13:53
bispora | 2015. április 21. 13:59

Fel kell számolni azt a szociális rendszert, amely kitermelte magából ezt az inaktív társadalmi réteget. Ennyi.

Remek, mély humanizmusról árulkodó gondolat.
És mi van akkor, ha a cigányság iskola alapú felzárkóztatása objektív okok miatt lehetetlen. Gondolok itt arra, hogy Finnországban, ahol összesen van alig tízezer cigány, egyéni mentorokkal és alaposan megtámogatott projektekkel próbálták meg a cigány diákokat képessé tenni a tudásalapú társadalomban való érvényesülésre. Sajnálatos módon ez ott sem sikerült. De tovább megyek: Spanyolországot tartják a cigány integráció szempontjából a legsikeresebb országnak. 5% cigány szerez érettségit és 60%-alatti a nyolc általánossal rendelkezők száma.
A cigányok gyermekvállalási kedvét kellene anyagi támogatással csökkenteni arra a szintre amit a lakosság hosszú távon el tud viselni. Egy ilyen projektbe még az adómat is jobb szívvel adnám, mint a várható soha véget nem érő felzárkóztatósdiba.

Válaszok:
Gombóc XVI. Artúr | 2015. április 21. 17:07

Remélem, tisztában van vele, nem szabad naivnak lenni, senkivel kapcsolatban.
Túl közelre pedig csak a nagyon jól ismert barátomat engedem.
Nem akarlak kioktatni, de mégis... Üdv.

Válaszok:
Antigoné | 2015. április 21. 14:46

Köszönöm az óvást, sajnos, jól ismerjük a körülményeket.
Minden este hajvizit van.

"A cigányok gyermekvállalási kedvét kellene anyagi támogatással csökkenteni arra a szintre amit a lakosság hosszú távon el tud viselni."

Te is tudod, hogy ez nem megy. Ez sehol a világban nem vált be. Azon kívül a már megszületett purdékkal mi lesz?
Szóval akkor mi a megoldás? Mert te csak arról írsz, hogy mi nem jó megoldás.

Válaszok:
bispora | 2015. április 21. 20:11

A gyermekszám állami adminisztratív eszközökkel való csökkentésére tökéletes példa Kína. De látni Indiában is igen embertelen megoldásokat a dalitok reprodukciójának visszafogásában. Aztán ott a hírhedt etióp zsidók esete Izraelben- ahol a végén kiderült az etióp nők kérték a fél éven át tartó fogamzásgátló injekciót, mert nem akartak több gyereket. Technikailag minden adott egy kétgyerekes cigány családmodellhez-ez nem vita kérdés. A liberális embermentők és az EU balos vezetői, na meg egy leendő cigány ország megálmodói persze ezt most még simán negálni tudják. De tizenöt- húsz év múlva, egy nacionalista és jobboldali vezetésű EU idején ez nem lesz probléma.
A már megszületett purdék meg szerencsések, minden forrást a fenekük alá tolunk, élnek egy olyan színvonalon amit nem érdemelnek meg a saját jogukon.

"A cigàny szo màr le lett jàratva.
Most ujmagyarul a "roma" szot kell hasznàlni.
Pàr év mulva ez is ciki lesz, akkor majd megint kell gyàrtani egy uj szot a rétinégerekre."

Akkor majd valaki bedobja az "indiai székely" terminológiát :)

Válaszok:
Maddox | 2015. április 22. 10:16

Erről a besenyő - oláh - román kombó jut eszembe. Ha egy név pejoratívvá válik, akkor lecseréljük gyorsan....

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés