A békét csak egy Közép-Európai Unió garantálhatná

2014. november 4. 11:34

Kardos Gábor
Ugyanaz a séma ismétlődik, mintha kizárólag az amerikai vagy orosz hűbéreskü között választhatna az ország.

Hányan látják ma, hogy a Putyin-Obama választással eleve a háborút választjuk? A domináns mém szerint csak a NATO és Putyin között lehet választani, ami kocsmai témának még elmenne, de eleve rossz alternatíva; és ha tényleg csak ez a választék a közgondolkodásban, az hosszabb távon is garantálja, hogy egyre inkább ütközőzónának bizonyuljunk, vagyis újra és újra háború legyen. Pedig nem kéne úgy tenni mintha sose lett volna a történelmünkben, vagy már sose lehetne kiút a kiszolgáltatott „jobb híján” státuszból.

A sajtóban és bárhol jelenleg ugyanaz a séma ismétlődik, mintha kizárólag az amerikai vagy orosz hűbéreskü között választhatna az ország. Döbbenetes ugyanannak az öngyarmatosító korlátoltságnak valóságos eszkalációját látni, amit korábban Ukrajna kapcsán is folyton olvashattunk-hallhattunk: eleve fel se merül, hogy ne gyarmat legyünk, csak arról folyik heves vita (illetve a szomszédos Ukrajnában már polgárháború), hogy melyik nagyhatalomé legyen az ország.

Emlékeztetőül: az alkotmány alapján nemcsak szuverénnek és függetlennek kellene tartani az országot, hanem bárkinek alkotmányos kötelessége lenne minden eszközzel megvédeni azt a függetlenséget, amit a mellékelt ábra alapján a polgárok elsöprő többsége mindkét oldalon (!) eleve semmisnek, illetve hazugnak tart. Így lepleződik le tragikomikus történelmi színjátékként, amit egyébként demokráciának, államiságnak, szabad választásoknak, nemzeti önrendelkezésnek, meg efféléknek hívunk... de ne érjük be ennyivel és főleg: ne tegyünk úgy mintha eleve kizárt lenne bármilyen valódi alternatíva.

Alapvetően mindenki elismeri ugyan: ebben a térségben a nagyhatalmi ütközőzóna státuszból történelmileg csak egy erős kelet-európai szövetségi rendszer jelenthet kiutat – ugyanerre mégis szinte mindenki azt mondja egy kézlegyintéssel, hogy utópia. Pedig ez az állítólagos „utópia” évszázadokon át nagyon is létezett, mert ilyen kelet-európai szövetségi rendszer volt hosszú ideig a Monarchia, illetve korábban a visegrádi együttműködés és a lengyel-magyar perszonálunió.  Magyarországnak csak ilyen szövetségi rendszerekben volt és lehetne ma is geopolitikailag szavatolt függetlensége, bármilyen értékelhető nemzetközi mozgástere és súlya – egyébként gazdaságilag is. (A parlamentáris demokráciákban másfél évszázada elterjedt polgári prüdéria, hogy gazdasági hivatkozások mögé rejtik a hatalom gyakorlását, mintha a piac nem a társadalmi szereplők küzdelmének hadszíntere lenne, hanem valami önállóan, tőlük függetlenül létező „gazdaság”. Ez pedig nem más mint a hatalom polgári fedőneve, a háború folytatása látszólag békés eszközökkel.)

Azonban itt már rég nem csupán a mi szuverenitásunkról van szó, hanem az egyre nyilvánvalóbban felboruló európai egyensúly, a status quo és ezáltal a béke megőrzéséről, a háborús eszkaláció elkerüléséről. Az ukrán konfliktus után a kitiltás-ügy és gyakorlatilag minden fejlemény a kelet-nyugati szembenállás, pontosabban a NATO-Putyin neo-hidegháborús konfliktus mélyülését mutatja. A vak is láthatta nemrég: hiába garantálták a Budapesti Memorandumban NATO nagyhatalmak (az USA és Nagy-Britannia) Ukrajna határait, a Krím elfoglalásakor nem tartották be ígéretüket. Sikorski lengyel külügyminiszter vélhetőleg ezért mondta ki egy kiszivárogtatott megnyilatkozásában, hogy a lengyelek nem számíthatnak Amerikára, ez a szövetség veszélyes illúzió csupán – aminek már a merő feltételezése is korábban elképzelhetetlen volt lengyel részről, tekintve, hogy nincs náluk Amerika-barátabb ország Európában, de talán a világon se. Azért lengyelbarátságuknál, patriotizmusuknál mégsem erősebb Amerika iránti elkötelezettségük (míg a kitiltás-ügyben lelkesen amerikapárti magyar tábor esetében nem ilyen egyértelmű ugyanez).

Fel kéne végre fognunk, hogy újra háborús készülődés folyik Európában a nagyhatalmak részéről és az Európai Unió a legkevésbé se tudja betölteni immár azt a biztonsági funkcióját, amire hivatkozva létrehozták a francia-német megbékélés alapján, nevezetesen, hogy az európai béke tartós garanciája legyen.

*

Legyen szabad megjegyezni, hogy a visegrádi együttműködést elvben sem polgári, sem katonai téren nem korlátozza semmi, hiszen lehetséges volt például egy NATO vezénylettől független hadtest létrehozása is, amit -aligha véletlenül- a lengyelek szorgalmaztak. Alkotmányos garanciák alapján szuverén országokról van szó az uniós tagországok esetében, ezért nem lehetne elvben szerződéses akadálya annak, hogy sokkal szorosabbra fűzzék gazdasági és biztonságpolitikai, netán katonai kapcsolataikat az EU tag kelet-európai országok. A visegrádi együttműködést a korábbi CEFTA országokra is kiterjesztve lényegében létre lehetne hozni egy olyan 100-150 milliós föderációt (attól függően, hogy hány ország csatlakozna), mely Németországgal egy gazdasági súlycsoportba kerülne, az EU-n belül pedig egyértelműen vezető szerepet kaphatna.

Alapjaiban félrevezető arról vitázgatni (amit ma minden oldalról látunk), hogy melyik nagyhatalom garantálhatná ma biztonságunkat. Soha egyik se garantálta, ma se azt teszi és holnap se fogja. Saját érdekeik érvényesülését garantálják csupán, pont ezt jelenti a nagyhatalmi politika. Csak kis országok szokták megengedni maguknak azt a történelmi luxust, hogy barátaik legyenek, illetve rá is vannak utalva az ilyen jellegű (nyers érdekeken túli) szövetségre. Az alapvető kérdés tehát ma sem az, hogy melyik nagyhatalomtól függjünk jobban, hanem inkább annak tisztázása életbevágó, mely országok érdekeltek a béke fenntartásában. Ráadásul ezek pont hozzánk hasonló súlyú és helyzetű országok, akiknek nem vagyunk kiszolgáltatva: velük kell tehát a lehető legszorosabb szövetséget kötni, a lehető leghamarabb.  Ép ésszel ez nem lehetne kérdés. Minden mást fenntartásokkal kell kezelni. Persze ostobaság látványosan elhatárolódni bármelyik nagyhatalomtól, életveszélyes böszmeség azzal „fenyegetőzni”, hogy kilépünk a NATO - EU rendszerből, de legalább ekkora ostobaság függőségünk növelése bármilyen irányban. Épp ellenkezőleg: minden jó politika alapja az autonómia stratégiai (távlati) növelése.

Persze, ilyenkor a nagyokosok szépen felmondják a nagyhatalmaktól tanult történelmi leckét, hogy a Dunai Konföderáció és minden hasonló konstrukció merő álmodozás, fantaszták képzelgése, mert „realitása” csak annak van, hogy csatlósok legyünk. Meg ugye sikerrel egymásnak ugrasztják itt a kis népeket, nemzetiségeket, lásd Trianon... Attól tartok, akik ilyesmiket szajkóznak, nincsenek tisztában se a realitás, se a reálpolitika fogalmával. Maradjunk a józan ész egyszerű logikájánál. Az nem reálpolitika, hogy olyasmit csinálunk, ami ugyan ma esetleg reálisabbnak tűnik, de már előre tudjuk, hogy nem vezet sehova (ilyen ugyebár a csatlós függés megerősítése, illetve a hintapolitika). Sokkal inkább nevezhetnénk reálpolitikának, ha azt képviseljük, ami geopolitikailag reális kiút lenne, ami valóban garantálhatná békénket és biztonságunkat hosszabb távon - akkor is, ha épp nem tűnik könnyűnek a megvalósítása, vagy netán ma még nagyon nehéznek tűnik. Ha valahol, a történelemben nagy naivitás bármire azt mondani, hogy lehetetlen. Jelzem: a legfőbb nehézség mentális – éppen abban áll, hogy ilyen sokan eleve lemondanak a megoldásról, mert készek elhinni a nagyhatalmak ígéreteit és/vagy fenyegetőzéseit, propaganda mémként ismételgetett történelemcsináló kliséiket.

*

Tulajdonképpen nem is a megszállókkal van itt a legkomolyabb mentális probléma, hanem a megszállottakkal... akik kábé a török hódoltság óta csak a hódolás-hőbörgés kombóhoz értenek, mert azt szokták meg. A megszállók nyilván saját érdekeik szerint járnak el, őket butaság emiatt elítélni, mert az ő szempontjukból jogosan járnak el. Mi viszont legnyilvánvalóbb létérdekeinket is jó ideje készek voltunk bármikor semmibe venni. A megszállók fél évszázadonként változnak, de mégis kik azok, akik itt évszázadok óta a megszállást engedik, készségesen kollaborálnak, vagy legalábbis megtanultak együtt élni vele? Bárki jöhet, csak szálljon már meg minket, különben kénytelenek lennénk tényleg önállóan gondolkodni és cselekedni, amitől annyira elszokott ez a nép! Hívják Habsburg akárminek, Obamának, Putyinnak, szinte mindegy is, csak vegye-vigye „életünket és vérünket”!

Tovább súlyosbítja az öngyarmatosító mentális korlátoltságot a nagyhatalmak által szított nacionalizmus térségünk megosztására, miközben nyilvánvaló, hogy legalapvetőbb érdekeink azonosak és sorsközösségben élünk szomszédainkkal. Ráadásul a globalizáció azért mára eléggé leértékelte, relativizálta a nacionalizmust... Persze nem az angol vagy amerikai nacionalizmust (mert jórészt ezek világméretű dominanciáját szokás „globalizációnak”, „multikulturalitásnak” nevezni), de a kisebb nacionalizmusok már nem olyanok globális kontextusban, mint „fénykorukban”, az amerikanizáció totális győzelme előtt. Ma már tényleg suttyónak kell lenni ahhoz, hogy valaki kő nacionalista legyen, míg a nacionalizmusok nagy korszakában kiváló elmék is azonosultak vele, sőt: a Reformkorban egybeesett a világforradalmári és világpolgár meggyőződéssel, éppen a legkiválóbb elméknél. Azért a mai nacionalisták jócskán lejjebb adták már – olcsó kínai piacra való gagyi portéka lett mára sovinizmusuk. Szóval nem kéne eleve feladni a reményt, hogy egyezségre jussunk szomszédainkkal, meg amúgy sincs más értelmes megoldás és eddig is nagy hülyeség volt ennyit halogatni.

Csak egy kérdés: komolyan gondolja itt bárki, hogy akár az USA, akár az EU atomhatalmai, a NATO vagy Putyin atomháborút kezdene, vagy akármilyen kicsi kis háborúcskát indítanának amiatt, hogy a visegrádi együttműködést kiszélesítenénk és jelentősen megerősítenénk, netán létrehozva egy olyan Közép-Európai Uniót vagy föderációt, mely egyáltalán nem szándékozna kilépni se az EU-ból, se a NATO-ból... Ugye, fel se merülhetne ilyen retorzió. Mindenki szépen üdvözölhetné, mint az európai béke konszolidációjának fontos fejleményét. Hivatalosan véletlenül se lehetne belekötni, még akkor sem, ha a nagyhatalmakat persze idegesítené, hogy előáll az első világháború előtti status quo ante. Annak végével esett ugyanis szét a cári orosz birodalom, az oszmán birodalom és a Monarchia – egyszóval az első világháború Nyugat-Európa győzelme volt Kelet-Európa birodalmai felett. Most meg újra megjelentek az orosz... és a török nagyhatalmi érdekek (az ISIS polgárháborúban például leginkább Törökország érdekelt, a tőlük feketén féláron vásárolt napi 3 millió $ olaj és a gyengén felfegyverzett kurd harcosok megtizedelése miatt egyaránt). Már csak a Monarchia feltámadása hiányzik, hogy visszarendeződjön térségünkben a status quo ante.

A fentieknek evidensnek kellene lennie minden tisztán látó, jól tájékozott és valóban független, patrióta elemző és politikai döntéshozó számára. Igazán nehéz stratégiai kérdést nem ezek jelentenek, hanem inkább a Németországhoz fűződő viszony. Mióta Schröder német kancellárból Gazprom fejes lett, tudnunk illene, hogy az energetikában stratégiai szövetséget kötöttek az oroszokkal. Aligha véletlenül a németek lobbizták ki azt is, hogy az EU elfogadja Paks orosz bővítését. Például azért, hogy magyar közpénzből olcsó áramot kaphassanak a magyarországi német cégek. Az oroszok és a németek lényegében gazdaságilag felosztották Kelet-Európát egymás között, ami ellen legnyíltabban és leghevesebben a lengyelek tiltakoznak.

Ebben a helyzetben mennyire tekinthetjük szövetségesnek Németországot? Németország - mint ismeretes - „büntetésben van” Hitler óta és nem atomhatalom, így vezető szerepet gazdasági hatalmán túl csak nagyon sajátos geopolitikai egyensúlyozással tud betölteni. Emiatt stratégiai szövetségesként jelenthet meg Németország az e tekintetben hasonló helyzetű, de kisebb, ezért gazdaságilag önmagukban kiszolgáltatottabb kelet-európai országok számára. Bár az ukrán konfliktusban játszott informális szerepük alapján felmerülhetnének bennünk különös kérdések, mindent egybevetve nincsenek komoly jelei annak, hogy a németek háborút akarnának Európában és a hozzájuk közeli zónában biztosan nem lehet érdekük ilyesmi. Ez a másik döntő érv amellett, hogy Németországgal valamilyen formában egyesüljön a Közép-Európai Unió, de csak a lehető legkomolyabb szerződéses garanciákkal, melyek biztosíthatják azt, hogy nem válik az eddiginél dominánsabb hatalommá, ami - a történelem tanulságai alapján - nagyon hamar katonai eszkalációhoz is vezethetne.

Hogy miért jó mindezeket leírni és végiggondolni? Először, hogy a szabad ész, a gondolkodás és cselekvés szabadsága ne hódoljon be ilyen-olyan „nagyhatalmaknak”, hanem legalább a mi szívünkben és elménkben ez maradjon a legnagyobb hatalom. Ami mégiscsak a mi szabad döntésünkön múlik. Ha már úgyis meghatározó hagyományunk a másként gondolkodás itt Kelet-Európában, akkor meg pláne. Különben pedig nem vehet részt mindenki Európa békéjének és biztonságának abban a végkiárusításában és felszámolásában, ami a masszamédia által tematizált konfliktusok és eleve hamis alternatívákba zárt viták mentén ma folyik. Valakinek azzal is kell foglalkoznia, hogyan őrizhetjük meg Európa békéjét és biztonságát. Minél többen, annál jobb és minél kevesebben, annál kisebb rá az esélyünk. Nagy szónak tűnik, de a szarajevói merénylet óta aligha túlzás történelmileg, az ukrán válság miatt meg újra nyilvánvalóvá kellene válnia, hogy Európa sorsa megint egyszer döntő mértékben Kelet- és Közép-Európán múlik. Vagyis nem Putyinon és Obamán, hanem rajtunk.
 

Összesen 56 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Ez viszont egy másik téma, itt az európai önállóságról van szó.

Igen, csakhogy nemhogy egy Kozep Europai, de meg egy onallo, fuggetlen Europai Unio sem erdeke sem Amerikanak, sem az Oroszoknak.
Marpedig kozuluk eggyel se konnyu szembemenni, nemhogy mindkettovel...

Ezt kéne tudomásul venni. Az nem megoldás, hogy Oroszországot úgy kezeljük, hogy nekik semmilyen érdekük nem lehet a térségben, míg az USA-nak bárhol a világon elismerjük ezt, sőt Európában szervilis módon kiszolgáljuk.

LOL

Hol élsz te?

"Otthon vagyunk, Magyarországon, az európai únióban, ahova évezredes küzdelem után befogadtak minket családtagként."

Na ja! Mint az antik világban a szegény rokon jó volt cselédnek.

Álom lenne a Közép-Európai unió? Nem! Racionalitás. A hasonszőrű, csak a hasonszőrűvel tud előbbre jutni, ha összefog.

A Közép-Európai unió létrejöttét, az összefogást a NYUGAT évszázadok óta minden lehetséges módon akadályozta, mert az érdekük mást kívánt. Ezt a célt szolgálta a trianoni határok meghúzása, az unióban egyszerre történő felvétel. 2004 óta is jól látható, hogy miképpen használják ki és erősítik a Közép-Európai országok közt az ellentétet.

Azzal viszont, amit a pártosodásról írsz egyetértek. Gróf Széchenyi István ezt így fogalmazta meg a parlamenti beszédében; “A pártoskodás a nemzet megrontója!”. A történelem pedig őt igazolta/igazolja.

Az USA és Oroszország nagyhatalom, mégpedig több tényező folytán is. Az EU viszont nem nagyhatalom. Katonailag egyáltalán, gazdaságilag is a többihez mérve, csak közepes.

Az USA érdeke, hogy az EU keresztül minél jobban körülzárja Oroszországot. Oroszország érdeke pedig, hogy minél nagyobb távolság - nemcsak földrajzi - legyen közte és az USA között. Ukrajna is ebbe tartozik bele, s a konfliktust ez az érdekellentét motiválja.

"egy önálló EU"

Uniós hadsereg felállítását sürgeti Merkel
2007. március
"Angela Merkel intette honfitársait, hogy ne tekintsék magától értetődőnek a békét és biztonságot Európában.

A német kancellár ugyan kizárta egy újabb háború kirobbanásának lehetőségét az Európai Unión belül, azonban leszögezte, törekedni kell arra is, hogy az egész földrészen örökre szavatolják a békét.

Ennek érdekében szükség van a közös európai haderő felállítására - tette hozzá.

A terv már korábban is felvetődött, azonban európai politikusok azzal érveltek, hogy a NATO-val mintegy párhuzamosan aligha lenne szükség egy második, központi vezetésű véderőre."

Az USA lehallgatja a telefonokat, közöttük Merkelét is. Persze mindezt a demokrácia jegyében teszi.

Válaszok:
Berecskereki | 2014. november 4. 13:57

Magyarország NATO-hoz való csatlakozásának lehetőségét Horneftás vetette fel először...
Megdöbbent ledermedés fogadta, senki nem tudta, honnan fúj a szél, hiszen ezzel felrúgtuk a máltai Bush-Gorbacsov gentlemen"s agreement-et.
Ezzel Horneftás - jó pufajkás módjára - gyomorszájon ütötte 56-ot, (semlegesség), elsőbbségi felügyeletet szerezve a magyarországi privatizációs szennycsatorna működtetéséhez Nyugaton.
A termés kezd beérni...

Kardos Gábor írása az első igazán racionális megközelítése a témának.
Ugyan ellene lehet vetni, hogy a történelem (a politika) nem a racionalitás mentén mozog, a javaslatait térségünk minden kormányának érdemes lenne megfontolnia.
Ahhoz, hogy valami a politikában létrejöjjön a racionalitásnál szerintem is több kell: leginkább kényszerítő fenyegetés, meg persze reális lehetőség is.
Ha a tényezők közül (kelet)Közép-Európa mai (közeli és távoli) külső környezetét emeljük ki, soha nem volt akkora lehetőség egy közép-európai szövetségre, mint napjainkban. A geopolitikailag szóba jöhető szövetségesek közötti belső ellentéteket pedig felülírhatja, ha tovább eszkalálódik a valamennyiüket fenyegető külső veszély.
Ha az USA a saját érdekein kívül minden mást semmibe vevő politikáját egyre leplezetlenebbül folytatja (márpedig folytatja, mert szertefoszló gazdasági vezető szerepét láthatóan katonai agresszióval akarja kompenzálni), és az EU változatlanul öngyilkos eszmék mentén és impotens (vagy kifejezetten Európán kívüli érdekeket szolgáló) vezetés által kreált csapdában vegetálva csak asszisztálni tud az USA ámokfutásához, akkor van realitása a Kardos által vízionált szövetséget összekovácsoló fenyegetés előállásának.

Miért kellene a Kovács Béla ügyével az ügyészségen kívül bárkinek is foglalkoznia?

Elég, ha az ügyészség foglalkozik vele. Az unió felé a mentelmi jogának felfüggesztési kérelme elment. Tudtommal válasz még nem érkezett. Amennyiben felfüggesztik a vizsgálat elindul és majd lesz valamilyen megállapítás.
Tudtommal Vona Gábor és a Jobbik vezetése is azon van, hogy minél előbb vizsgálják ki.

"Az illetékes hatóságok a lehető leghamarabb vizsgálják ki Kovács Béla ügyét, és ha vannak bizonyítékok ellene, tárják azokat a magyar társadalom elé!" - mondta Vona Gábor Szegeden.

Egyetértek vele és ezzel a vizsgálat befejezéséig ki kellene venni a vitatott témák közül.

Ne aggódj, Gábor, épül és erősödik a Visegrádi tengely. Maradunk EU és NATO tagok, nem üzletelünk többet a muszkával mint a németek, Navracsics eu-biztos marad, Orbán nem tér át az ortodoxiára és Lauder nem épit Sukorón Disneylandot.

Ez egy érdekes, bár nem túl eredeti elgondolás, jó hosszan kifejtve, egy kis nehezen elviselhető, bár lassan megszokott magyar ostorozással kiegészítve. A családtagként befogadás rossz vicc.
A probléma az, h. ehhez legalább két, de inkább három országnak kéne első lépésben összefogni.
Ehhez az összefogáshoz az én véleményem szerint lehetetlen partnert találni, sem a horvátok, sem a szlovákok foga ehhez, különösen velünk, nem fűlik, és bármilyen szomorú, de nem is valószínű, h. a helyzet belátható időn belül változzék.
A problémák itt kezdődnek és ezzel ez a szimpatikus projekt ki is múlik, mielőtt megvalósulna.
A csehek és lengyelek úgy gondolják, ők már szinte annyira a Nyugat, h. megalázó és célszerűtlen lenne mások szövetségét keresni.
A vágyak, a célszerűség és a lehetőségek, a belátás világa ezesetben nagyon nem esik egybe, ezt mint reálist, sőt, választási lehetőséget tálalni, ráadásul ilyen hosszan, szerintem nem megalapozott.

Válaszok:
Berecskereki | 2014. november 4. 14:51

Szerintem a világban létezik ami örök. Ez pedig nem más, mint a változás.

Sokat elmondanak az idézetek, bölcsességek, közmondások, de nem biztos, hogy mindig igazak, ha az összes körülményt figyelembe vesszük.

Az sem törvényszerű, hogy a békéhez háborúra van szükség. Más dolog az, hogy egy háború, netán világháború döbbenti rá az embereket, hogy mit vesztettek, veszthetnek. Ma egy világháború a teljes fegyver arzenál bevetésével - figyelembe véve a szélsőséges ideológiákat is - a föld elpusztulásához vezethetne. Ezért aki a háborúra játszik, a földi élet pusztulását segíti.

Fekete István a következőket írta: Nincs megnyert vagy elvesztett háború, csak "Háború" van! Pusztító, öldöklő, embertelen! A háborúk nem oldottak meg semmiféle problémát, de mindig elvetették a magját a következőnek. A háborúkat alig néhány ember robbantja ki, de ők nem harcolnak, és nem is halnak meg. Az egyszerű emberek ölik egymást halomra, ők hullanak idegen föld meszesgödrébe, s az ő otthonaik pusztulnak el. Ők az eszközök, és ők az áldozatok.

(Egyszer régen, egy egész délután erről beszélgettünk vele és egyetértettem vele. Ez ma is így van.)

"Egy világháború kellett a szétveréséhez."

Úgy is fogalmazhatnánk, hogy a szétpukkadása világháborút robbantott ki.

Szerinted ami helytelen, ami nem jó, törvényszerű, hogy ne is változzon?
Azt írod; Ehhez az összefogáshoz az én véleményem szerint lehetetlen partnert találni, sem a horvátok, sem a szlovákok foga ehhez, különösen velünk, nem fűlik, és bármilyen szomorú, de nem is valószínű, h. a helyzet belátható időn belül változzék.

Miért alakult így? Miért ne változhatna? Mi kellene a változáshoz?

Ezekre a kérdésekre adandó válaszok szerintem sokkal fontosabbak, mint egy legyintés, hogy úgysem lehet.

Gróf Széchenyi István mondta: „Egynek minden nehéz; soknak semmi sem lehetetlen.”

Nagyon sok minden elhangzott már lengyel, cseh és szlovák részről is, amely ellent mond annak, amit állítasz. Ahogy írtam; semmi sem örök, csak a változás. Ami pedig a vágyat illeti, ne keverjük össze a racionalitással.

Az állításod badarság, tudatlanságon alapszik.

Széchenyi és Deák soha nem volt egyetlen megnyilatkozásában, tettében labanc és Kossuthtal szemben, ha a gazdasági nézőpontból nézzük a történéseket mindkettőnek igaza volt.
Viszont az akkori és a mostani helyzet között nincs párhuzam, mert egészen mások a körülmények.

Az idézet keletkezésének ideje is sokat mondó. Idős kori írás, amely beszédnek lett szánva. Sok minden közrejátszhatott a hangvételében. Talán az is, hogy "Kossuth 1890 januárjában – az országos felzúdulást és mozgalmat kiváltó ún. honossági törvény hatálybalépésével – elveszítette magyar állampolgárságát. Az emiatt érzett keserűség Kossuth időskori beszédeinek és írásainak visszatérő eleme."

Az idézett szöveggel kapcsolatban itt olvasható részletek: http://mek.oszk.hu/kiallitas/k..

Igazad van. Időközben már én is rájöttem, de megvártam mit válaszolsz. Így marad a mondás: Akinek nem ige .....
Elnézést, hogy félreértettem a bejegyzésed.

Széchenyi elképzelés a függetlenségre a gazdaságilag erős szuverén állam volt. Gazdasági szakemberként ez racionális is volt. Magyarország még korszerű feudális államnak sem volt nevezhető.

Kossuth pedig szerintem nagy hibát követett el akkor, amikor nem vette figyelembe; adott esetben az orosz cári hadsereggel is kell számolni és ellenük már nem lesz esélye a magyar hadseregnek. Ezt mindenképpen meg kellett volna előzni. Hogyan? Erre nem tudok válaszolni.

Deák esetében az akkori körülményeket figyelembe véve nem látok más lehetőséget, mint amit tett. Szerintem minden más csak rosszabb lett volna.

Tisztelem és kötődöm is Szent István Királyhoz, de arról sem feledkezem meg, hogy a királyságnak - már ami az utána következő időszakot is illeti - vannak sötét foltjai, amelyek a Szent Koronára rávetődnek.
Mindezek figyelembevételével én soha nem dobtam és most sem dobok ki a múltból semmit, mert minden ami történt beletartozik. A rosszból tanulni szükséges, a jót pedig tovább kellene folytatni, figyelembe véve a változó körülményeket. Sajnos történelmünk során a lónak hol az egyik, hol a másik oldalán ültünk és nem a közepén. Így nem csoda ha sokszor mellézuhantunk. Úgy látszik e szokásunkat továbbra is tarjuk.

A magyarok között többségben voltak-vannak a vazallus érzelműek...
Ennek is oka van, ám tény.
Itt a probléma.

Válaszok:
Berecskereki | 2014. november 4. 16:39

"többségben voltak-vannak a vazallus érzelműek.."

Mondá Mester Ákos is, a nagy magyar. ;-)

Tovább is van.

"Menj, add egy olyan kézbe, szabadságod fékit, Mely egyszer úgy betöltse a balsors mértékit, Hogy megérezd, amit még sokan nem éreznek: A szabadság s a rabság, miben különböznek!"

Úgy gondolom, így teljes az idézet.

Örülök neki, hogy nem vagy sértődős és kapod fel a vizet. Bizony ezzel a hetven felettivel én is így vagyok. A többi is dettó. Így, sajnálom, de most nem tudunk vitázni. Talán majd legközelebb.

Üdv. Jó olvasást és szép napokat.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés