Tűz volt a János-hegyi Erzsébet-kilátó bejáratánál kedden hajnalban, a kár meghaladja a százezer forintot – közölte a rendőrség és a XII. kerületi önkormányzat. Váczi János, a kerület alpolgármestere blogján azt közölte, gyújtóbombát dobtak a kilátó kapujához. András Tamás, az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálatának sajtóügyeletese elmondta: a műemléki védelem alatt álló Erzsébet-kilátót egyelőre ismeretlen vegyi anyaggal gyújtották meg. A XII. Kerületi Rendőrkapitányság rongálás gyanúja miatt indított eljárást ismeretlen tettes ellen – tette hozzá.
Kenyhercz Kinga, a XII. kerületi önkormányzat sajtóreferense azt közölte: a kár meghaladja a százezer forintot. Mint mondta, már dolgoznak a helyreállításon. Váczi János, a kerület alpolgármestere blogján számolt be az esetről. Mint írta,
„egy Molotov-koktélt, vagy valamilyen gyújtóbombát dobtak az Erzsébet-kilátó ajtajához”. Az alpolgármester a
bejegyzésben nyilvánosságra hozta egy közeli térfigyelő kamera felvételét, amelyen az látszik, hogy a kilátó kapujában történt robbanás után valaki meggyulladt ruhában menekül a tűz közeléből, majd miután eloltotta a ruháját, visszatér a bejárathoz.