Hol fogunk élni? – a pártpolitikai roncsderbitől a valódi választási lehetőségekig

2014. február 14. 16:20

Kardos Gábor
A paksi alku áderi aláírásával lényegében végleg megszűnt a magyar szuverenitás, tartalmilag véget ért a harmadik köztársaság.
Érdemes tisztázni pár keresetlen szóval, hogy milyen országban fogunk most élni, az előre látható húsz-harminc évben. Ahhoz, hogy emigrációba kerüljünk, ma már nem kell elutazni Magyarországról, mert ez az ország már nem a miénk. Itthon is emigrációban vagyunk. A paksi alku áderi aláírásával lényegében végleg megszűnt a magyar szuverenitás, tartalmilag véget ért a harmadik köztársaság. Nemcsak külpolitikailag, energetikailag vagy külgazdasági szempontból, hanem belpolitikailag is a nagypárti oligarchia hatalmának megszilárdulását láthatjuk a paksi ügy torz tükrében. Ebből kell tehát levonnunk a megfelelő konzekvenciákat. 

A paksi szerződés kapcsán eldőlt, illetve végleg nyilvánvalóvá vált, hogy az ország tartósan a német-orosz érdekszférához tartozik, ugyanakkor a kormányzópárt által hol fülkeforradalomnak nevezett, hol alkotmányos forradalomként promotált folyamatról is bebizonyosodott, hogy valójában egyfajta kétharmados puccsot jelentett. Érdemi demokratikus ellenőrzés vagy váltás lehetősége nélkül tartósan egy szűk érdekcsoport kezébe került az ország gazdasági életének, politikájának, médiájának, közéletének és intézményrendszerének irányítása. Ezért halljuk mindenhonnan (médiamonopóliumuk nyilvánvaló jeleként), hogy nincs tétje a közelgő választásoknak, és a kormánypárt már most biztos befutónak számít ezen a pártpolitikai roncsderbin, amivé a választásokat mára degradálták.

Gondoljuk meg: a közgépesített gazdasági oligarchia és a geopolitikai-energetikai-pénzügyi függőség külön-külön is elegendő lenne, hogy megkérdőjelezzük az ország önállóságát, függetlenségét, szuverenitását – pláne a kettő egyszerre. Innen szép nyerni. Nem ennek vagy annak a pártnak, hanem Magyarországnak.

AZ OLIGARCHIKUS TÁRSADALOM ÉS A FASIZMUS PROBLÉMÁJA

Pár dolgot érdemes tudni a még tisztán látni óhajtó honpolgároknak. Az egyik legfontosabb, hogy ez a közgépesített gazdasági-társadalmi képlet, melyben minden hatalmat megszerez egy szűk gazdasági elit és nincs a klasszikus parlamentáris demokráciák bázisát képező középosztály, mely politikailag, kulturálisan és gazdaságilag ellensúlyt jelenthetne a nagytőkével szemben, nos, ez a képlet a mi térségünkben klasszikusan a fasiszta társadalmi-gazdasági modellt jelenti. Ebben az oligarchia rendszerint úgy biztosít magának tömegbázist és azzal számolja fel végleg a maradék középosztályt, hogy valamilyen erre alkalmas populista ideológiával mobilizálja (pontosabban fanatizálja) a lecsúszott és kiszolgáltatottá vált tömegeket. A drága balliberális értelmiség tehát eleve tüneti kezelésben gondolkodik, mikor az antiszemitizmus és a romaellenesség, homofóbia és ilyenek ostorozásában merül ki ideológiai kritikája, mert ezek csupán okozatai és nem okai a fasizmusnak. Akár másfajta bűnbak is betölthetné ezek szerepét, mint például a szomszédos népek vagy azok egyikének gyűlölete. Mennyivel lenne jobb rezsim egy kevéssé antiszemita és romaellenesen tömegeket mobilizáló oligarchikus fasiszta rendszer? Mit változtatna egy ilyen rendszer zsigerien szabadságellenes lényegén, politikai kultúráján, ha mondjuk modernizálódna és nem rasszista szólamokra épülne? Attól már demokratikus lenne? Attól már lenne középosztály és demokratikus kontroll? Dehogy.

AZ OROSZELLENESSÉG ZSÁKUTCÁJA

Nekem nincs nagyobb bajom az oroszokkal és az orosz kultúrával mint az eddig egyeduralkodó nyugati, anglo-amerikai civilizációval. Nem gondolom, hogy korábban a Volksbank kevésbé szállt volna meg minket mint most a Sberbank, a legnagyobb orosz bank, mely a Volksbank megvásárlása után sorra nyit új fiókokat országszerte. Nagyobb baj, hogy mennyire nem értettük és most sem értjük: mi történt és történik velünk, illetve hol a helyünk a világban. Az átkosváltás óta még az értelmiség legtájékozottabb, leginkább világlátott köreiben is elképesztő zavar uralkodik mindmáig az ország globális helyét és szerepét illetően. Kedvenc illúziónk, hogy nyugati ország lennénk. A nálunk sokkal nyugatibb csehek is sokáig azért szabotálták a visegrádi együttműködést, mert elhitték, hogy ők nem a keleti blokkhoz tartoznak. Azóta se váltak az eurozóna részévé és lassan szépen rájöttek: érdemes együttműködni a többi, hasonló helyzetű kelet-európai országgal a visegrádi keretben. Még mindig nem értjük, milyen nagyhatalmi érdekek fűződtek ahhoz, hogy térségünk több mint két évtizedig a „keletre köpni – nyugatra nyalni” elv szerint működött? Még mindig nem értjük, kinek volt érdeke a Monarchia szétdarabolása óta az, hogy térségünkben a nacionalizmus és megosztottság eleve lehetetlenné tegyen bármilyen közép-kelet-európai összefogást? Egy geopolitikailag ennyire analfabéta országban vélhetőleg hiába is teszünk fel ilyen kérdéseket, még az értelmiség prominens képviselői is legfeljebb konteó-gyanús hőzöngést látnak az ilyesmiben. 

Drága közéleti megmondócskáink nemcsak a geopolitikában analfabéták, hanem gazdaságilag is. Vakon ideologikus oroszellenességük miatt az átkosváltás után simán feladtuk az orosz piacot (KGST piacainkkal együtt) és most is kórusban lamentálnak Paks kapcsán, hogy miért pont az oroszokkal üzletelünk, pedig egyedül az pragmatikus döntés, helyes gazdasági geostratégia, hogy az oroszokat kiemelten fontos partnerként kezeljük, viszont az már történelmi hiba (amit pedig kevesen kérdőjeleznek meg!), hogy éppen Paks bővítése lenne az oroszokkal kötendő stratégiai megállapodás. 

Gazdaságilag analfabéta véleményformálóink nem tudják, mit jelent egy olyan, látszólag jelentéktelen bejelentés, hogy a legnagyobb orosz élelmiszerlánc, a Magnit, Magyarországra hozza logisztikai központját, pedig ez is azt jelenti, amit a Sberbank látványos terjeszkedése is jelez: az országot hosszabb távon is biztos helynek tekintik az orosz érdekek szempontjából, vagyis legalább részben ismét érdekszférájukhoz sorolnak minket.

Arról viszont nem beszél az orosz veszély ellen mobilizáló tábor Paks kapcsán, ami valóban aggasztó, hogy a „békés célúnak” mondott paksi atomerőműből és a pesti kísérleti reaktorból hány atombomba elkészítésére elegendő fűtőelemet szállítottunk évtizedek óta abba a Majak nevű központba, mely - merő véletlenségből - nemcsak a békés célú fűtőelem-technológia bázisa, hanem az orosz atomfegyvergyártásé is. Ki beszél erről és egyáltalán: mit tudhatnak, akár a Paksról szavazó képviselők minderről? Ki tud itt egyáltalán arról, hogy Majak az első nagy atomerőmű katasztrófa miatt vált hírhedtté mint a máig legnagyobb mértékű radioaktív szennyezés helye, amihez -büszkeség nélkül mondhatjuk- Paks révén jelentős mértékben mi magyarok is hozzájárultunk... Érdekel ez valakit? Majak megyeszékhely méretű város, de még fedőnevével sem szerepelt soha a térképeken. Ennyit az ügymenet átláthatóságáról és a Paks feletti demokratikus kontroll lehetőségéről... (Ld. pl.)

Arról sem csacsog a masszamédia, hogy vajon miért ragaszkodnak az atomhatalmak annyira az urán alapú technológiához, mikor sokkal veszélyesebb és drágább a tóriumos technológiánál... viszont így lehet atomtöltetek számára alapanyagot előállítani. Például Majakban ... és Pakson. Szép is az önzetlenségen és kölcsönösségen alapuló nemzetközi együttműködés, különösen az atomenergetikában. Kár, hogy kamu. Szóval jobb, ha tudjuk: nincs békés célú atomenergia, mert a „békés” célúnak propagált erőművek is az atomhatalmak érdekeit, technológiai kontrollját, illetve atomarzenáljuk potenciális növelését szolgálják, erőfölényüket erősítik. Az első komolyabb tóriumos erőművet egyébként India építi, de fel sem merült ilyen alternatíva a rettentően nívótlan hazai atomvitában.

A KÉTHARMADOS PUCCS

Putyinnak tett paksi hűségeskü nélkül is meg kellene állapítanunk, hogy oda a magyar szuverenitás, már magában a belpolitikában is, a parlamentarizmus kisajátítása miatt. Valaki emlékszik még, mi volt a Fidesz programja, melyre állítólag kétharmados felhatalmazást nyert a választásokon? Lényegében egy mondatban, egy szlogenben foglalták össze: „Csak a Fidesz!” Ez volt a programjuk. Sem új alkotmányra, sem az atomenergia vagy az oroszok melletti tartós elköteleződésre, sem semmilyen olyan stratégiai reformra nem kértek választási programjukban felhatalmazást a választóktól, melyekkel kapcsolatban a kormánypárt folyton azt hangoztatja: kétharmados felhatalmazásukat éppen erre, meg arra, meg amarra kapták a választóktól. Pedig csak akkor lehetne így, ha mindezt már 2010 előtt, választási programjukban ismertették volna, ha valóban, deklaráltan erre kértek volna felhatalmazást, a választások előtt. Persze, akkor még a többség megszerzése és a győzelem is kérdéses lett volna...

Különös fejlemény, hogy az őszödi válság után sem azt a következtetést vonta le az akkori ellenzék, hogy a korábbi alkotmány olyan mértékű túlhatalmat biztosított a kormánynak, hogy némi rendőrterrorral egyfajta alkotmányos kormánydiktatúra feltételeit biztosította, amit logikusan azzal kellett volna korrigálni, hogy az új alkotmány a kormány túlhatalmával szembeni közjogi ellensúlyokat növeli, a kormány alkotmányos kontrollját erősíti, hatalmát jelentősen korlátozza. Ehhez képest pont az ellenkezőjét láthattuk az új alkotmányban! Vajon miért kellett tovább erősíteni közjogilag a kormány hatalmát, mikor már korábban is aránytalanul nagynak bizonyult? Elég ok lehet erre az, hogy a korábban ellenzéki párt közben kormányra került? Olybá tűnik az egész, mintha az illetékesek az alkotmány műfajával sem lennének tisztában.

Mit is jelent az egy demokráciában, hogy a kormánypárt kétharmados felhatalmazás birtokában megteremti annak alkotmányos, választójogi, adminisztratív és médiapolitikai feltételeit, hogy rezsimjének belátható ideig ne lehessen parlamentáris alternatívája és így még esetleges kormányváltás esetén se lehessen változtatni e gazdasági és politikai rezsim alapszerkezetén? Mi mást jelent mindez a demokrácia nyelvén, mint a parlamentarizmust, illetve az alkotmányos rendet túszul ejtő kétharmados puccsot? Erre pedig semmilyen fülkeforradalom nem adhatott felhatalmazást. Még akkor is alkotmányellenes lett volna, ha tényleg ezt hirdette volna meg egy párt és formálisan megszavazzák a programját.

Az alkotmány megváltoztatásában a parlamentarizmus túszul ejtését egyértelművé teszi a népszavazás intézményének ellehetetlenítése a népszuverenitás e viszonylag közvetlen gyakorlási formájának igazolhatatlan korlátozásaival. Az új alkotmányban így üres szólammá vált, hogy „minden hatalom a népé”, mert az új alkotmányra épülő mai közjogi gyakorlatban már minden hatalom a kormányé, illetve az Országgyűlés nevű oligarchikus képviseleti rendszeré. A népszuverenitást közjogilag kiherélték, a civil kontroll megmaradt intézményeit (pl. ombudsmani rendszer) is gyakorlatilag felszámolták, illetve ellehetetlenítették.

A korábban hatályos alkotmány és az új alapján is alapos gyanú merülhet fel, hogy az történt, ami az alkotmányos rend elleni szerveződés legsúlyosabb, minősített esete: a hatalom kizárólagos megszerzésének és gyakorlásának, vagyis a zsarnokságnak nyilvánvaló jeleit látjuk a leírt folyamatokban. Pedig az alkotmányos rend és a demokrácia éppen a zsarnoksággal szemben, annak alternatívájaként jött létre. Lényege, hogy a nép, illetve az állampolgárok közössége az alkotmányos rend eszközeivel, egész intézményrendszerével megakadályozza bármilyen fajta zsarnokság kialakulását és hatalomra  jutását, a hatalom kizárólagos gyakorlását és birtoklását. Ha ez nincs, semmi sem marad a demokráciából. Vagy csak annyira névlegesen, mint a kommunizmus idején, mely „népi demokráciának” nevezte magát, vagy akár a fasizmusban, mely formálisan szintén demokratikus választásokkal került hatalomra. Az egyetlen különbség tehát csakis tartalmi lehet, hogy valóban demokráciáról beszélhessünk és ne csupán névleg. Van ma ilyen tartalmi különbség?

A PARLAMENTÁRIS DEMOKRÁCIA ELFOGLALÁSA

A paksi alku szépen megmutatta, hogy a civil társadalom az úgynevezett ellenzéki nagypártokra sem számíthat érdekei védelmét illetően, hiszen az oligarchia számára valóban stratégiai kérdésekben mindig készek együtt működni a nagy pártok, - akár Paksról, akár a multik adóelkerüléséről van szó, hogy egy másik olyan ügyet idézzünk, melyből szintén kiderült, hogy a civil társadalom mennyire nem számíthat az ellenzékre, amikor arról lenne szó, hogy a hatalmon levő oligarchiával összejátszó nagy cégek meglopják a magyar államot, vagyis a magyar állampolgárokat. Ugyanez a devizahiteles piramisjáték esete és a paksi bővítés is, mely legalább két generációt tesz az orosz hitel és atomtechnológia kiszolgáltatottjává. Aligha véletlen, hogy a nagy pártok, vagyis az oligarchia pártjai egyik ügyben sem választóik, a magyar állam és adófizetők érdekeit képviselik, hanem ezekkel abszolút ellentétes érdekeket. A nagyhatalmak által is támogatott hazai oligarchia érdekeit képviselik. Aki még most sem látja, az nem figyelt oda.

CSŐDELJÁRÁS A POLITIKAI KULTÚRA ELLEN

Kár másra fogni, a balkanizálódó közállapotok hátterében nem gonosz összeesküvések sorozata áll, hanem sokkal inkább a honi politikai kultúra valódi helyzetével, tényleges állapotával kéne szembesülnünk a parlamentarizmus csődjét illetően. Olyan képviselők szavaznak a paksi bővítésről (sőt: olyanok képviselik a kormánypártot akár szakbizottságokban), akik szerint a napelem nem lehet alternatíva, mert „a Nap is atomenergiával működik”. Egy ilyen szintű műveltséggel, ilyen intellektuális képességekkel rendelkező politikai „elit” még akkor sem lenne képes érdemben dönteni olyan szakpolitikai kérdésekben mint az atomenergia melletti elköteleződés, ha egyébként rendkívül becsületes és megvesztegethetetlen volna. A függetlenségnek és az önálló véleményformálásnak ugyanis nemcsak etikai feltételei vannak, hanem kulturális és intellektuális kérdés is. 

Persze, nemcsak magyar jelenség a politikai és egyéb „elitek” globális szellemi hanyatlása és nivellálódása. Aki részt vett már magas rangú nyugati vezetőkkel folytatott tárgyalásokon, tapasztalhatott hasonlókat. Ugyanakkor egyre gyakoribb, hogy a harmadik világ politikai káderei között jelennek meg kiemelkedő műveltségű emberek. A globalizáció a különféle kultúrák általános nivellálódását eredményezte, a közösségi kultúrával együtt az egyéni kultúrát is leértékelte, mintha csupán mindenben, így a szellem és a kultúra kérdéseiben is az volna az egyetlen meghatározó tényező, hogy melyik mém mekkora piaci részt szerez meg. Mintha annak lenne igaza, akire a legtöbben szavaznak, akit a legtöbben olvasnak, néznek vagy hallgatnak. Mintha virtuális piaci pozícióján túl már semminek semmilyen valósághoz vagy igazsághoz nem lenne köze. Pedig de. 

A GLOBÁLIS VÁLSÁG POZITÍV KÖVETKEZMÉNYEI

Hogy mi adhat erőt és bizodalmat annak, aki nem szeretne behódolni a körülöttünk parádézó globális és országos ostobaságoknak? Nagyon egyszerű: az, hogy ez a látszólag önjáró és totális hatalmi rendszert működtető kamugépezet ezen a bolygón ökológiailag már megbukott. Egyre többen tudják és egyre hangosabban kimondják: nem fenntartható és meg vannak számolva az évei, talán a hónapjai is. 

Hiába hivatkozik egy rezsim -egyébként nyilvánvalóan alaptalanul- hogy kétharmados felhatalmazással szilárdítja meg saját hatalmát új alkotmánnyal, netán nemzetközi szerződésekkel és orosz finanszírozással, mint Paks esetében, hiába mantrázza egy miniszterelnök, hogy ezt a szerencsétlen országot az Európai Unió legiparibb országává akarja tenni - miután már a XX. század vége meghozta az ipari társadalmak globális csődjét... Hiába próbálnak itt egy klasszikusan fasiszta oligarchikus modellt megszilárdítani, mert az egész globális válság mai állapotát nézve legfeljebb pár évük lehet még ilyenekre, aztán úgyis szépen bedől az egész piramisjáték, országos és globális szinten egyaránt. 

Aki tehát ma akármilyen civil szerveződési formában fenntartható helyi alternatívákat szegez szembe a globális vagy nacionális ostobaságok rendszereivel, abban a tudatban léphet fel helyi szinten, hogy egy levitézlett, történelmileg és civilizációsan meghaladott rendszerrel szemben képviseli a jövő világát, egy élhető, fenntartható világot képvisel a csődöt mondott rendszerrel szemben. Ebből pedig bőven lehet erőt és inspirációt meríteni. 

Olyan ez, mint a rabszolgatartó római birodalom végnapjai. Látszólag még a régi rend globális hatalmát igazolta egész erőszakszervezetének ideig-óráig látványos működése, a birodalmi adminisztráció, a komfortos vízvezetékrendszerek, az úthálózat, stb. Látszólag marginális volt azok fellépése, akik, mint a cirkuszban oroszlánok elé vetett keresztények egy olyan világnézetet képviseltek, mely lényegében tagadta a rabszolgatartás elvét, sőt: a gazdagok és hatalmasok kárhozatáról, a szegények üdvösségéről beszélt. Aztán szépen összeomlott a római birodalom és az a fajta rabszolgatartó modell már sosem térhetett vissza. Ugyan idővel a kereszténység is római államvallás lett, ezáltal pedig egyre inkább a gazdagok és hatalmasok érdekeit szolgáló ideológiává vált, mégis mély civilizációs váltás ment végbe. Pedig akkor szó se volt még a maihoz fogható ökológiai válságról, ami miatt ma ennél is mélyebb civilizációs váltás előtt állunk és a folyamatok felgyorsulása miatt valószínűleg sokkal hamarabb, pár év alatt is végbemehet. Ma az ökológiai rabszolgatartás civilizációjának, a bolygófogyasztói „jólét” társadalmának van vége, de nagyon. Erről a globalizációnak becézett világgyarmatosításról ugyanis kiderült, hogy a legkevésbé sem fenntartható rablógazdálkodás, egyfajta globális piramisjáték.  (Ennek a jéghegynek csak a csúcsa az USA egyre nyilvánvalóbban finanszírozhatatlan adósságállománya, mert legfőbb hitelezőnk végső soron mégiscsak a Föld nevű bolygó, aki eddig folyósította életfeltételeinket és erőforrásainkat, de egyre több jelét adja, hogy nem fog korlátlanul hitelezni egy ennyire fenntarthatatlan vállalkozást. Pedig ha a Föld kezdeményez csődeljárást, az sokkal durvább annál, mikor bankok küldenek ránk adósságbehajtókat. Na ugye.)

Nem kell azonban pontosan tudnunk, hogy milyen trendek vagy eszmék fogják uralni a következő évtizedeket ahhoz, hogy már most bizonyosak legyünk: a korábbi rendszerek globálisan megbuktak. Ez pedig hiteltelenné tesz minden mai autoritást, legfőképp a gazdasági és politikai „elitek” tekintélyét, de még a korrupt rendszer ideológiai támaszaként működő „szakembereket” is. Bárki simán felléphet tehát helyi szinten a műveletlen és etikátlan „szakértők”, illetve ostoba és korrupt képviselők által üzemeltetett rendszerekkel szemben, mert globálisan hiteltelenné váltak. Világnézetileg elbuktak. Márpedig hosszabb távon egyetlen politikai rendszer sem őrizheti meg hatalmát, ha világnézetileg már megbukott, mert nem őket fogják igazolni az események.

A KIÚT LEHETŐSÉGE:
AZ ÖNSZERVEZŐDÉS, ILLETVE ERŐS CIVIL SZERVEZETEK EGYÜTTMŰKÖDÉSEKÉNT KIALAKULÓ ÚJFAJTA, CIVIL POLITIZÁLÁS

Alternatívát a politikában is ugyanaz jelenthet mint a nyilvánosságot hasonlóan túszul ejtő masszamédiával szemben: szabadon önszerveződő és egymással erősen együttműködő erős civil közösségekkel és szervezetekkel lehet legjobban fellépni a központosító zsarnokságokkal szemben. Jó blogokkal, erős kapcsolati rendszerrel és kreatív gerilla, illetve vírus-marketinggel ma már alternatív fórumokon is a masszamédiával összemérhető hatékonyságú kampányokat lehet folytatni, melyek olykor akár ugyanolyan nagyságrendű emberhez jutnak el, mint a tömegtájékoztatás propagandája. Mivel a közélet és a politika mára teljesen egybemosódott a médiával, az alternatív kommunikáció hatékonysága a politika befolyására is alkalmas, amennyiben a társadalom ebbe az irányba mozdul el, aminek ma számos előjelét látjuk.

Röviden: a politika már ma sem az, amit a masszamédia sulykol: egy szűk elit hatalmának fenntartása, illetve kommunikációja. A politika az, amivé a civil társadalom teszi saját közéletét. Ha átadja az oligarchia képviselőinek, akkor persze merő csúfság, de csak azért és annyiban, mert mi feladtuk és átruházzuk saját politikai felelősségünket. Jelenleg sem az a fő baj, hogy páran megszerezték és egyre kizárólagosabban gyakorolják a hatalmat, hanem az a fő baj, hogy mi, a nép, ezt hagyjuk. 

Amikor Rómában a plebejusok megunták, hogy zsarnokoskodtak felettük és egyszerre kivonultak városállamukból, zsarnokaik kénytelenek voltak belátni, hogy a nép nélkül semmire se mennek, ezért elfogadták a civil kontroll máig egyedülálló intézményének bevezetését. Ez volt a vétójoggal felruházott néptribunátus. Ma sem illene demokráciának nevezni azokat a rendszereket, melyekben semmi ehhez hasonló intézményes civil kontroll nincs. 

Érdekes jelenség, hogy csupán a tüntetés kultúrája erősödött meg némileg az országban, és az ennél sokkal hatékonyabb érdekérvényesítési eszközt jelentő sztrájk máig sajátos tabu maradt. Pedig hetekig tartó tüntetésekkel sem lehet elérni a töredékét sem annak, amit pár nap általános sztrájk simán elérhet. Ezen a téren is van mit fejlődni, hiszen közjogilag még rendelkezésre áll a sztrájkjog. E tekintetben nem az alkotmányos korlátozások jelentik a fő problémát, hanem a magyar munkavállalók rendkívül hiányos, elmaradott sztrájk-kultúrája.

A pártpolitikára, a ránk zúdított választási hisztériára és ehhez hasonló pótcselekvésekre kár a civil társadalom bármely értelmes tagjának időt és energiát fecsérelni, mikor ugyanezzel az energiával, ugyanannyi idő alatt valódi eredményeket is elérhetnénk közvetlen környezetünk átformálásával, aminek -ha elég sokan teszik és eléri a kritikus tömeget- országos és globális szinteken is lesz következménye.  

A kiút tehát a helyi közösségek megerősítése, egyre kiterjedtebb hálózatokat alkotó önszerveződése, a civil társadalom megerősítése. Akkor is ez lenne a megoldás, ha egy írni-olvasni alig tudó „elit” nem ejtette volna túszul a parlamentarizmust. Valódi tartalommal akkor is csak a civil társadalom tölthetné meg a közéletet, ha kizárólag a közügyek iránt szentül elkötelezett és megvesztegethetetlen honatyák képviselnének minket, akik nem kötnének a nevünkben a jövőt elherdáló szerződéseket titkosított feltételekkel, választóik megkérdezése nélkül.

Összesen 57 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Fasiszta az anyádpicsája!

A paksi alku áderi aláírásával lényegében végleg megszűnt a magyar szuverenitás, tartalmilag véget ért a harmadik köztársaság.

Sőt!! Ez a Paks amolyan világvége, kicsiben. Oda lesz az örökbefogadott karácsonyfád!

Még csak péntek van....

Az ilyesmire mondják, hogy aki végig tudja olvasni, jelentkezhet egy fapipáért.

Látod milyen hosszú, tartalmas írás, képzelheted mennyi munka van benne. Az ilyesmihez idő kell! :D

Mégiscsak eljött a világvége, csak nem vettük észre?

"ez az ország már nem a miénk"
Elkésett a szerző ezt 1996-ban írhatta volna amikor Hornék eladtak mindent.
=Vegyipart, olajipart, villamos energia ipart, gázszolgáltatókat, áramszolgáltatókat)

Még az adókedvezményes utalványokat is a franciák készítették (Sodexo)
Akkor miért nem panaszkodott???

Paksi atomerőművet az oroszok építették, ők adják a fűtűelemeket és viszik el. már 30 éve. Mi változna ha maradnának így??? A kölcsönt meg törlesszük, mert ilyen nagy beruházást csak hitelbőllehet építeni.
Azt kellene megvizsgálni, hogy:
1. mi lenne ha nem építenénk atomerőművet?
2, mi lenne ha az állam nem építene semmilyen erőművet?
3. Ha meg építenénk akkor meg ki???
Milyen finanszírozással???
Milyen hatással lenne az az áram árára???

1. "a cikkeket olvasatlanul kommentelők nívóján és a valóságshow szintű parlamenti viták ugyanúgy lemérhetjük a közélet csődjét."
2. "Még az se tűnt fel nekik, ami speciel három mondatból is kiderült volna, hogy az írás fő törekvése pont az, hogyan lehet túllépni a pártpolitikai galacsinhajtáson".

1. Végigolvastam.
2. Valóban ki lehet mazsolázni a cikkből olyan benyomást keltő három mondatot, hogy a szerző szeretne "túllépni a pártpolitikai galacsinhajtáson"; csakhogy az írás többi mondata éppen a kárhoztatott galacsinhajtók egyik tábora által gyártott és a "globalista masszamédia" által sulykolt propagandapaneleket puffogtatja.

Több jószándékot lehetne feltételezni a szerzőtől, ha megpróbált volna a szakmai (vagy legalább annak tűnő) érvekre szorítkozni (lásd pl. urán alapú technológia kontra tóriumos technológia). Igaz a szakmai érveknek meg van az a hátránya, hogy velük egy a témában felkészültebb vitapartnerrel szemben könnyen alul lehet maradni. (Például az oroszoknak az atomfegyver állományuk bővítéséhez már régen nincs szükségük a kiégett paksi fűtőelemekre. Ja, az oroszokon kívüli más szerződő partner nem is vállalná az elhasznált fűtőelemek elszállítását; és tartok tőle, hogy azért titkos a szerződés, mert Paks 2-re már az oroszok sem vállalják.)

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés