Nem kizárható, hogy a Forsthoffer–Magyar parlamenti összecsapás megrendezett volt

2026. június 30. 06:34

Ugyanakkor látva a miniszterelnök reakcióját, sokkal inkább tűnik úgy, hogy itt bizony az első komoly tiszás nyilvános konfliktust láthattuk.

2026. június 30. 06:34
null

„Elméletileg persze nem kizárható, hogy ez a mai Forsthoffer–Magyar parlamenti összecsapás megrendezett volt, amellyel a házelnök pártok feletti arcélét, szuverenitását igyekeztek volna erősíteni – akár egy későbbi államfőválasztás előkészítéseként. Ugyanakkor látva a miniszterelnök reakcióját, meghallgatva a későbbi kioktató üzenetét az ülésvezetés számára, sokkal inkább tűnik úgy, hogy itt bizony az első komoly tiszás nyilvános konfliktust láthattuk, amely ráadásul a legsebezhetőbbnek látszó pontján támadta meg a kormányfőt: az eddigi miniszterelnökökhöz képest szokatlan politikai stílusát, folyamatos parlamenti (túl)szereplését állítva középpontba. Nem emlékszem olyanra az 1990 utáni magyar parlamenti működésből, amikor egy házelnök az aktuális miniszterelnöktől vonta volna meg a szót (nem időtúllépés, hanem tartalmi probléma okán), Forsthoffer Ágnes lépése így egyértelműen erős – ráadásul közjogilag tényleg vitatható – jelzésnek számít. 

Az Egyesült Királyságban, amikor a Speaker azt mondja, hogy »Order. Sit down.«, akkor még a miniszterelnök is gyorsan leül. Ha nem tenné, abból súlyos parlamenti fegyelmi ügy lenne. Nálunk most ennek az esetnek inkább a politikai következményei lehetnek érdekesek.”

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Gyere hozzánk podcastet készíteni!

Gyere hozzánk podcastet készíteni!
Tovább a cikkhezchevron

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: MTI/Hegedüs Róbert

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Gyere hozzánk podcastet készíteni!

Gyere hozzánk podcastet készíteni!
Tovább a cikkhezchevron

Összesen 78 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
zabszem
2026. július 01. 17:28
Gáborka! Szokatlan stílusa?! Gáborka! Ez egy bántalmazó, elmebeteg f@sz! Normális ember egy asztalhoz nem ül vele... Nemhogy dolgozik neki!!
Válasz erre
3
0
mazsola-977
2026. július 01. 14:36
Ki érti hogy mit akar Török mondani? Se füle, se farka.
Válasz erre
2
0
elcapo-3
2026. július 01. 12:53
Török....szopd csak tovább fényesre a poloska faszát....undorító, amit művelsz.
Válasz erre
1
0
enes
2026. július 01. 12:07
"...Nem kizárható..." Nem értem, miért fogalmaznak így. Nem zárható ki. Hogyan minősített dr. Grétsy? ostoba gyakorlat
Válasz erre
0
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!