Orbán móresre tanította Von der Leyent: megmutatta neki, mire képesek a magyarok (VIDEÓ)

„A szuvereintás jobb üzlet” – jelentette ki a Nézőpont Intézet vezetője.

DJ a pult mögött, polgármester a hivatalban. Kampányok vihara, letiltott közösségi oldal, közéletből hiányzó tisztelet. Vidék, mint küldetés és közösség. Vácrátót pedig nem csupán otthon, hanem a világ közepe.

A Vekker következő adásának vendége Spigiboy, aki egyszerre ismert DJ és Vácrátót polgármestere. Az interjúban nem kerülte meg a kényes témákat sem: beszélt a közélet eldurvulásáról, az „eltakarítandók listájáról”, és arról is, hogy szerinte ma túl sok a „percember”, akik hirtelen jött ismertséggel próbálnak irányt szabni a közbeszédnek.
Nézze meg a Vekker teljes adását a Mandiner YouTube-csatornáján!

Keményen fogalmazott az erőszak kapcsán is:
„Az antifák szentül hiszik, hogy joguk van ránézésre kiválasztott embereket megverni, vagy akár megölni”
– mondta, hangsúlyozva, hogy az ilyen gondolkodás veszélyes és elfogadhatatlan.
Őszintén mesélt a politikai támadásokról is:
„Nekem minden választás után letiltották a Facebookomat”
– jegyezte meg, ami jól mutatja, milyen légkörben kell ma helytállnia egy településvezetőnek.
Mindezek ellenére számára a polgármesterség nem hatalom, hanem felelősség:
„Az én tisztségem nem rang, hanem szolgálat.”
Úgy véli, a közéletből mára „kiveszett a tisztelet”, pedig enélkül nincs valódi párbeszéd.
A beszélgetés egyik legszebb része mégis Vácrátótról szólt. Miért Vácrátót a világ közepe? – merült fel a kérdés, majd rögtön meg is válaszolja: ott született, ott él, és bár DJ-ként rengeteget utazott, fel sem merült benne a költözés gondolata.
„Hiába jártam az országot, mindig otthon feküdtem le.”
A település iránti elkötelezettsége mögött küldetéstudat és mély hit áll a vidéki értékekben.
„A vidéknek hatalmas jelentősége van. A gazda nekem etalon”
– fogalmazott, kiemelve a közösség és a helyi emberek szerepét.
Spigiboy szerint a politikában lehetnek viták, de nem szabad hagyni, hogy ez gyűlöletté váljon: „Ellenfelek lehetünk, de attól nem leszünk ellenségek. Ne felejtsük el, hogy 13-án ugyanúgy egymás szemébe kell néznünk.”
Gondolkodásmódja és értékrendje egyértelmű: lehet egyszerre szenvedélyesen zenélni, határozottan véleményt formálni és alázattal szolgálni egy közösséget – ha az embert a tisztelet és a felelősség vezérli.