Érik a botrány a Budapesti Közműveknél – szorul a hurok a Gyurcsány-fióka körül

2026. február 24. 19:47

A Fidesz fővárosi frakciója a BKM belső ellenőrzésénél történtek kapcsán megüzente Karácsonynak, hogy ne akadályozza tovább az átvilágítási bizottság munkáját.

2026. február 24. 19:47
null

A Mandiner úgy értesült, hogy a Budapesti Közművek körül egy botrány kezd kibontakozni miután azonnali hatállyal elbocsátották szinte a teljes belső ellenőrzést, és kivezették a belső ellenőröket is az épületből. 

Az esetről időközben a Népszava is beszámolt. A lap birtokába olyan dokumentumok kerültek, melyek szerint a MÁV-tól és a Szerencsejáték Zrt-től, valamint a kecskeméti városházáról referenciákkal rendelkező belső ellenőr céget Mártha Imre vezérigazgató javasolta a belsős ellenőrök helyett.

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Von der Leyen retteg: azonnal beszélni akar Zelenszkijjel, a tét nem is lehetne nagyobb

Von der Leyen retteg: azonnal beszélni akar Zelenszkijjel, a tét nem is lehetne nagyobb
Tovább a cikkhezchevron

A Népszava továbbá úgy tudja, 

két kockázatos belső ellenőrzési témában sem történt meg az előírt feladatok végrehajtása.

Karácsony Gergelynek nem érdeke, hogy kiderüljön, hova folyik a budapestiek pénze

A történtek kapcsán lapunk megkereste a Fidesz fővárosi frakcióját. Szepesfalvy Anna képviselőtől azt a választ kaptuk, hogy a hétfői szakbizottsági ülésen került eléjük ez az ügy. „Az ott elmondottak, a sajtóban megjelentek és a hozzánk, más forrásból eljutott információk alapján egyértelműen kijelenthető, hogy itt bizony 

újabb szabálytalanságokra derülhet fény”.

Szepesfalvy azzal folytatta, hogy másfél évvel az új közgyűlés felállása után is ott tartanak, hogy az egyértelműen „Gyurcsány embereként funkcionáló Mártha Imre – a Budapesti Közművek vezérigazgatója – még a helyén lehet, és ez egyértelműen a Tisza Párt sikertelen cégvezetői pályáztatásának köszönhető”.

A fideszes képviselő szerint ugyanakkor a kirúgások körülménye mindenképpen arra enged következtetni, hogy itt valami nem stimmel a történetben. 

Sima kiszervezésnél nem vezettetik ki biztonsági emberekkel a dolgozókat, akiknek a munkájára sem addig, sem azóta megalapozott szakmai panaszt nem láttunk, hallottunk”

 – idézte fel a körülményeket.

Szepesfalvy arra is rámutatott, hogy korábban a Budapest Brand vizsgáló bizottsága éppen azokban a számviteli témakörökben állapított meg szabálytalanságokat, amely számviteli témák vizsgálata a jelek szerint kiválthatta a pánikszerű kirúgásokat és kiszervezéseket.

„A városvezetés egyértelműen megpróbálja úgy beállítani, mintha a költségek racionalizálása indokolná ezt a drasztikus lépést, de felsejlik itt egy sokkal sötétebb, az összes cégünket érintő szál is, ahol folyamatos a pénzügyi szabályok kreatív értelmezése”.

Nem csoda hát, hogy a Fidesz kezdeményezésére létrejött cégátvilágítási bizottság munkáját is folyamatosan akadályozza a városvezetés. 

Nem kapunk meg dokumentumokat, adatokat, információkat, vagy csak késve, vagy csak részlegesen” – tette hozzá. 

Szepesfalvy Anna válaszában arra is kitért, hogy miközben folyik egy folyamatos vita arról, milyen okokból van ebben a „gyalázatos anyagi helyzetben” a főváros, amelyben városvezetésnek semmilyen más mondása nincsen, mint, hogy őt kivérezteti a kormány, aközben minden sarkon szabálytalan, hanyag és pazarló működésbe ütközünk. 

Nyilvánvalóan nem érdeke Karácsony Gergelynek, hogy arról beszéljünk, hová folyik a fővárosiak pénze, neki sokkal kényelmesebb, ha tovább fetrenghet az áldozatpózban, felelős városvezetés helyett!”

A képviselő előretekintve azt is elmondta, javaslatot tesznek arra a Fővárosi Közgyűlésben, hogy haladéktalanul járjanak utána, mi történik a BKM belső ellenőrzésével, átláthatóságával.

„Egyben most innen is szeretném felszólítani Karácsony Gergely főpolgármestert: NE akadályozza tovább az átvilágítási bizottság munkáját” – zárta gondolatait Szepesfalvy.

A Budapesti Közművek körül körvonalazódó botrány kapcsán Gyepes Ádám országgyűlési képviselő-jelölt is megszólalt. A Mandinernek úgy fogalmazott: „ami a BKM-nél történt, attól minden józan embernek feláll a szőr a hátán. 

Az, ha egy cégnél egy óra leforgása alatt felmondanak a teljes belső ellenőrzésnek, finoman szólva vet fel kérdéseket.

 Főleg, ha a Budapest Brand kapcsán kiderült dolgokra gondolunk”.

„Ami a legfelháborítóbb, hogy a hétfői bizottsági ülésen olyan kérdésekre nem derült fény, hogy ki döntött, miért ilyen sietve, és mit tárhatott fel a belső ellenőrzés, hogy azonnal felmondtak nekik. Pedig ezek, ha nincsen takargatnivalója a cégnek, nem megválaszolhatatlan kérdések!” – zárta gondolatait Gyepes Ádám.

Nyitókép korábbi felvétel. Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Ezt is ajánljuk a témában

Ezt is ajánljuk a témában

 

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Magyar Péter csúnyán lebukott: az első perctől színjáték volt, amit Ukrajnával tett

Magyar Péter csúnyán lebukott: az első perctől színjáték volt, amit Ukrajnával tett
Tovább a cikkhezchevron

Összesen 13 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
csigabus
2026. február 25. 10:09
Őrület ami itt van! Úgy kellene mint amcsiban,amikor Al Capone nem tudott elszámolni a vagyonával simán sittre vágták! Nálunk a fél ország nem tud elszámolni! Ez már így van ezer éve!
Válasz erre
1
0
Obsitos Technikus
2026. február 25. 09:31
A gyurcsányfióka, aki Prisztás házában lakik...
Válasz erre
1
0
iphone-13
2026. február 25. 07:44
az egész tetves bandát le kell csukni és teljes vagyonelkobzást kell csinálni
Válasz erre
3
0
Ohel
2026. február 25. 07:43
Vajon mit találhattak ami miatt menniük kellett?
Válasz erre
1
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!