„Igazi féreg dolog” – reagált az egészségügyi államtitkár a tiszás álhírekre (VIDEÓ)

2026. január 15. 10:36

„Mi nem zártunk be kórházakat, az egy baloldali program, ilyet mi nem teszünk” – mutatott rá Takács Péter.

2026. január 15. 10:36
null

Az egészségügyi államtitkár az Igazság órája csütörtöki műsorában úgy vélekedett, bár a DK-ban van még politikai potenciál, az utolsó hetekben összenő majd, ami összetartozik. Hozzátette, a tiszás szerepjátékok már nem érdeklik a magyar embereket. Takács Péter egyben tisztázta, nem adják a magyarok pénzét Brüsszelnek, majd reagált azokra az álhírekre is, mely szerint kórházakat akarna bezárni a kormány – derül ki a Magyar Nemzet összefoglalójából.

Nem adjuk a pénzünket Brüsszelnek! Már korábban is látszott, hogy ebben nincs egyetértés, és már ott vannak a csehek és a szlovákok is, talán most több európai vezető is meggondolja, érdemes-e ebben részt venni” 

– fogalmazott az államtitkár azzal kapcsolatban, hogy Orbán Viktor bejelentette, petíciót indít a kormány, hogy ne kerüljön Ukrajnába a magyarok pénze.

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Leleplezték Török Gábor titkát: múltbéli mondata tette nevetségessé

Leleplezték Török Gábor titkát: múltbéli mondata tette nevetségessé
Tovább a cikkhezchevron

Kapcsolódó vélemény

Idézőjel

Üzenjük Brüsszelnek: mi nem fizetünk!

Mi nem zártunk be kórházakat, az egy baloldali program, ilyet mi nem teszünk” 

– szögezte le Takács Péter.

A Tisza EP-képviselője szerint Ukrajna újjáépítésével gazdasági előnyökre tesz szert Magyarország is, erre Takács Péter azt mondta, ez a multinacionális cégek érdekeiről szól, melyek a brüsszeliek zsebében van.

Tarr Zoltán néha őszinteségi rohamában elmond olyat, amit nem kéne”

– fogalmazott.

„Minden, amit jogállamisággal kapcsolatban kértek a kormánytól, mindent végrehajtottunk, jogi kifogás már nincs is, csak politikai okokra hivatkozva tartják vissza a pénzt. A gender és a migráció az, amit követelnek, de mi ezt a kettőt nem hajtjuk végre” – reagált az államtitkár arra, hogy Kéri László szerint egy kis szuverenitásról kell lemondani.

„Mint klasszikus balos erő, a DK-ban van még potenciál, de azért emlékezzünk arra, hogy ők is brüsszelisták, az utolsó hetekben majd a szokásos összeborulást láthatjuk majd, össznő majd, ami összetartozik, ebben biztos vagyok” – jegyezte meg.

Takács Péter arra is reagált, hogy a tiszás Radnai Márk takarókat vitt az esztergomi kórházba.  „Szólnak a kollégák, hogy egy Facebook poszt szerint valami gond van az esztergomi kórházban, majd, miután felhívtam az intézmény vezetőjét, kiderül, szó sincs erről, nincs fűtési probléma, 24-26 fok van a kórtermekben. Egy órával később persze Radnai Márk is megérkezett a pokrócokkal, miközben a textilraktár is tele volt” – mondta, hozzátéve, hogy látszik, hogy Radnai egy rendező.

Ez egy aljas színjáték, a kórházba vetett bizalmat rombolja”

– mutatott rá, majd a tiszás EP-képviselőről, Kulja Andrásról úgy fogalmazott, vele már nem is foglalkozik, kiírta magát a politikából, miután csúfosan leszerepelt a nyilvános vitájuk során.

Arról, hogy Keszthelyen a helyi tiszások azt terjesztik, hogy bezárják a kórházat, a politikus úgy fogalmazott:

Egy igazi féreg dolog.

A fiatal dolgozókat, orvosokat elbizonytalanítják ezzel, a saját választóiknak ártanak ezekkel a kamu hírekkel” – mondta, majd tisztázta azt is, az egyes kórházakban tapasztalt munkaerőhiány nem a kormány, hanem az önkormányzatok felelőssége.

A teljes beszélgetést itt nézheti végig:

Nyitókép: MTI/Hegedüs Róbert
 

 

Összesen 29 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kalmanok
2026. január 15. 15:43
Hogy is becézik ennek a szarevőnek a középső fiát, ja megvan: Közpénz.
Válasz erre
0
3
Hangillat
2026. január 15. 15:17
Irtó jó a féregirtó, de az ordítozó sakál vokálos fősakálra sem jó kemikálé; addig is üvöltenek, mint a fába szorult (toportyán)féreg. A hipotetikus galaxis féreglyukból még a Háztartási hypo sek hajtja ki.a férget. Ellenzéki kór a kórház-sz×rizmus.
Válasz erre
0
0
google-2
2026. január 15. 15:16
Úgy hallottam, hogy Magyar gyurmából állít majd elő kórházi dolgozókat.
Válasz erre
0
0
tapir32
2026. január 15. 15:04
A WHO indikátorai alapján a magyar egészségügy jól teljesít és az elmúlt 15 évben jelentősen előrelépett. A kormány az orvosok és az ápolók bérét jelentősen növelte. Felújítottak 91 kórházat, 54 rendelőintézetet, 107 mentőállomást, emellett 23 új rendelőintézet és 41 új mentőállomás épült. Több mint ezer új mentőautó állt szolgálatba. Magyarországon egy-egy részterületen van hosszabb várakozási idő. Az ellátás általános színvonala egyes skandináv jóléti államokat is megelőzi. Az ellenzék túlzó és alapot nélkülöző módon minősítgeti rossznak az egészségügyet, ezzel aláásva az eü-be vetett bizalmat. Az ellenzék a privatizáció oldalán áll, a befektetők és nem a lakosság érdekeit képviseli.
Válasz erre
2
1
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!