Gál András neve 2024 elején bukkant fel Magyar Péter környezetében, amikor a Bicskei Gyermekotthon áldozatainak jogi képviseletét látta el. Azóta meghatározó szereplője lett a Tisza Párt háttérmunkájának: jogászként segíti a párt működését, valamint ő irányítja az úgynevezett „digitális gyóntatószék” felületre érkező bejelentések vizsgálatát is. A párt ezen az oldalon kormányzati korrupcióra utaló adatokat vár az állampolgároktól, ám a Mandiner információi szerint eddig csak kevés jelentős, megalapozott bejelentés érkezett. Ezért jött létre a Tisza mögött egy külön hírszerző hálózat, amelyben volt nyomozók és titkosszolgálati tapasztalattal rendelkező személyek is dolgoznak, Gál András koordinálásával. Gál azonban tagadta, hogy érintett lenne az említett ügyben.
Vályi-Nagy Vilmos korábban a Vám- és Pénzügyőrség országos parancsnokhelyettese, majd a második Orbán-kormány idején helyettes államtitkár, később infokommunikációért felelős államtitkár volt. Forrásaink szerint egy időben Simicska Lajos köréhez sorolták. Állítólag azóta sértettnek tartják, mivel több, általa szorgalmazott üzleti projekt nem valósult meg. 2022-ben Márki-Zay Péter is megerősítette, hogy Vályi-Nagy az ellenzék támogatója volt a választások idején.