Most felcsillant némi halvány reménysugár, de már csak a másodosztályban.
Hadsereg nélkül nincs állam. Ha egy védtelen országra bárki szabadon ráronthat, elveheti a javait, felügyelete alá vonhatja, akkor annak rögtön megszűnik az államisága, illetve már a másik, haderővel bíró államhoz fog tartozni.
Vannak persze extrém kivételek.
Ismerjük Sztálin híres felvetését arról, vajon hány hadosztálya van a pápának, de az egy egészen különleges eset, ráadásul még neki is ott vannak a svájci gárdisták.
Egyébként Krisztus is úgy érvelt Pilátusnak, hogy ha az ő országa evilágból való lenne, akkor „az én szolgáim vitézkednének, hogy át ne adassam a zsidóknak” (Jn. 18,36) Tehát még ő is alapvetésnek tartja egy földi ország esetében valami fegyveres erő létezését.
Tudjuk, hova vezetett, amikor (az egyébként külföldi ügynök) magyar hadügyminiszter közölte, hogy nem akar katonát látni. Néhány szélsőséges anarchistát vagy nyilvánvalóan idegen érdekek kiszolgálóját kivéve tehát konszenzus van arról, hogy hadseregnek lennie kell.
A régi magyar világban minden férfi katona volt, gyerekkorától fegyverforgatásra nevelték –
meg is tapasztalta ezt száz évig a nyugat, ahol a földműves lakosság nem kapott efféle kiképzést. Ez dicsteljes korszaka a történelmünknek, még ha szándékosan deheroizálták is a „kalandozások kora” kifejezéssel. (Szakítani is kellene vele, én a honfoglalás és az István megkoronázása között időszakot „a fejedelemség korának” hívnám.)
Nagyjából a Hunyadiak óta nem termett sok katonai babér nekünk. (A török kiűzése kevéssé a mi érdemünk, azon kívül volt még egy-egy fellángolás, Bocskai, Zrínyi, Vak Bottyán, Görgey), de összességében vesztes küzdelmek, amikből diplomáciával, kitartással, túlélési ösztönnel, hittel és lélekkel tudtunk mégis tovább lépni.
Egy kicsit olyan a hadtörténetünk, mint a labdarúgásunk. Volt egy hosszú, sikeres időszak az első felében, azóta a vesszőfutás és a régről hozott nagyság tudata. Most felcsillant némi halvány reménysugár, de már csak a másodosztályban.
A XX. századra a hanyatlás odáig fajult, hogy efféle viccek születhettek:
A Margaréta terv végrehajtása előtt megkérdezi Hitler a vezérkari főnököt, mennyi ideig tart Magyarország elfoglalása. Attól függ, jön a válasz. Ha nincs ellenállás két nap, ha van, akkor egy. Hogy lehet akkor gyorsabb?, csodálkozik a Führer. Mert elmaradnak az üdvözlő beszédek…
Ez persze csak afféle behódolás a germán felsőbbrendűség toposzának, aminek ha volt is valaha alapja, az az elmúlt években elmúlt.
Következett aztán a szocialista néphadsereg, aminek a hatékonyságáról, hadrafoghatóságáról és profizmusáról mindenki órákat tudna mesélni, aki részt vett benne (jómagam 1987-88-ban Lentiben, elsőlépcsős laktanyában szolgáltam; nem hiszem, hogy pár percnél tovább kitartottunk volna az olasz hegyivadászokkal szemben, arról nem is beszélve, hogy először a saját tisztjeinket mészároljuk le…). A rendszerváltás után Für Lajos rögtön meghirdette a körkörös védelem doktrináját, aztán jött a NATO-csatlakozás, ami azt az illúziót keltette, hogy egyrészt nincsenek is már háborúk, másrészt ha lennének, a NATO megvédene.
De most sem lett teljesen egyértelmű, ki kivel van igazából;
fura társaság ez, ahol a szövetségeseink velünk szemben egy nem tag érdekeit védik (Ukrajna), és a még be sem lépett, leendő szövetségeseink (svédek, finnek) már jó előre beszólongattak nekünk.
Egy csapatban vagyunk mindazokkal, akikkel bárminemű területi és kisebbségvédelmi vitáink vannak, és bele akarnak rángatni minket egy olyan ellenséggel vívott háborúba, amelyikkel speciel éppen nincs semmi bajunk.
Azt gondolnánk, a modern harcászatban, a drónok, a számítógéppel irányított robbanószerek és a sarkon beforduló rakéták világában bakákra már nincs szükség. Ennek ellenére mégis ember ember ellen, tank tank ellen folyik a harc, a következményektől való jogos félelem miatt az oroszok sem vetették be a legpusztítóbb fegyvereiket, amivel mellesleg tíz perc alatt lerendeznék az egészet.
A tapasztalatok azt mutatják tehát, hogy a haderő fejlesztését mégsem lehet megspórolni. (Kötelez is erre az Észak-atlanti Szerződés.) Ha békét akarsz, készülj a háborúra, tartja a mondás. Így aztán, hála az utóbbi évek ráfordításainak, a világon az 55., Európában a 17. legerősebb hadsereg a miénk.
A románok egy kicsit előttünk vannak, de a kisantant többi tagját megelőzzük.
Ráadásul a hadiipar biznisz is, kár tagadni. Kihat a GDP-re, háború híján is pörgeti a gazdaságot. Olyan árubőségben, ami jelenleg a nyugati világban van, érdemes a nem termelő ágazatokba pénzt ölni, elkerülve ezzel egy 1929-es típusú válságot. Hazai fegyvergyártás, alapanyag, munkaerő – ha nincs háború, fogyasztásélénkítő, ha neadjisten lenne, akkor pedig bevethető.
Cromwell nyomán úgyis mondhatnánk: „Bízzál Istenben, és tartsd szárazon a puskaport.”
Ennél is hatékonyabb, de mindenképpen békésebb a Habsburgok mintája: „Háborúzzanak mások, te csak házasodj, boldog Ausztria.” A mondat első fele abszolút aktuális,
a házasságkötést pedig meg lehet spórolni szövetségesek gyűjtésével és okos diplomáciával.
Bárhogyan is alakul, a lényeg, hogy egy várható kataklizma romjai alól épségben másszunk elő.
Nyitókép: MTI/Purger Tamás
Közös tanulmányt készített az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány és a Claremont Institute, amelynek részleteit egy konferencia keretében mutatták be. Magyarország Európa bástyájaként szerencsére időben lépett és ma kifejezetten jó pozícióban van a védelmi iparunk, hamarosan akár exportra is léphetünk.
Zelenszkij támogatottsága csökkenőben, az ukrán elit pedig már az utód lehetőségét vizsgálja. A korrupciós botrányok és a háborús feszültség egyszerre roppantják a kijevi vezetést.
Augusztus óta Washington jelentős katonai jelenlétet tart fenn a Karib-térségben, hogy felvegye a harcot a venezuelai kábítószer-kereskedelem ellen.
Az amerikai kampánytanácsadó szerint felháborító, hogy az ukrán elit lop, miközben az ukránok éjszakánként a rakéták elől bujkálnak.
Még mindig nem érkezett reakció Zelenszkijtől.
Egyre nagyobb a káosz Ukrajnában.
Újabb öt európai válogatott vált biztos résztvevővé.
A hétfő este keletkezett tűz olyan gyorsan terjedt, hogy a tűzoltók nem tudtak bejutni az épületbe, és a jelképes épület szinte teljesen megsemmisült.
