Vigyázzunk, mit mondunk – bekapcsolt mikrofonok mindenütt

„Egymás után látnak napvilágot a különböző hangfelvételek a Tisza Párt elnökének viselt dolgairól: hol ő maga lepleződik le egy-egy vállalhatatlan bemondással, hol közvetlen munkatársai beszélnek róla nem kifejezetten a tisztelet hangján.

A tartalomtól és politikai vonatkozásaitól függetlenül az emberben fölmerül: ki veszi fel ezeket? Miféle alakok azok, hogyan élnek, miként viszonyulnak barátaikhoz, harcostársaikhoz, rokonaikhoz, hogy bekapcsolt diktafonnal (felvételre állított telefonnal) a zsebükben jönnek-mennek, beszélgetnek, dolgoznak vagy viccelődnek. Milyen céllal készítették ezeket, és vajon kinél és mennyi lapul még ezekből? Én elképzelhetetlennek tartom nem csak azt, hogy magam rögzítsek ilyesmit, de rólam, egyetlen magánbeszélgetésemről sincs dokumentum. 

Az más kérdés, amikor véletlenül, ügyetlenségből vagy technikai zavarok miatt illetéktelen helyeken landol egy-egy üzenet. A sokat magasztalt gmail rendszerben teljesen átláthatatlan egy több alanyt érintő beszélgetésnél, ki melyikre válaszolt, kinek küldtük el a magunk reakcióját. Általában persze nem tragikus, ha téves címre fut be a megjegyzés, de születhetnek belőle sértődések, kellemetlen szituációk. Amíg nem a CIA ront ez ügyben, talán orvosolható. 

Néhány napja a Telex futott bele abba a malőrbe, hogy újságírójuk a Demokratikus Koalíció sajtóeseményére invitáló meghívónál a továbbítás helyett véletlenül a válaszra nyomott, és így Gyurcsányék is olvashatták, miszerint az ellenzéki médiamunkás úgy látja: »mekkora dili! ezt majd vki kukkantsa meg, mit mókázik feri«.  (Eredeti helyesírással. Én aztán igazán nem rajongok Gyurcsányért, de bármilyen belső vagy magánüzenetben is nagybetűvel írnám a nevét. A magyar helyesírást jobban tisztelem annál, mint amennyire nem kedvelem a Ferit.) Magunk között mi sem mindig kizárólag az ájult tisztelet hangján beszélünk a mieinkről, de nem gondolnánk, hogy bohóckodás lenne az általuk képviselt politika. Gyurcsány szóvá is tette, egyenesen a Telex félrement becsületéről ír, és mi már csak egy kávét kérünk…”

Nyitókép: Balint Szentgallay/NurPhoto via Getty Images