Bakondi: Bármikor megjelenhetnek a migránshordák a magyar határnál

2024. augusztus 07. 14:22

Valamennyi Európába vezető útvonal zsúfolt – hangsúlyozta a miniszterelnök főtanácsadója.

2024. augusztus 07. 14:22

Nyitókép: MTI/Szigetváry Zsolt

Bakondi György közölte: közel háromezer hatásértőt fogtak el, és 45 embercsempészt állítottak bíróság elé idén Magyarországon. Ez a tavalyi év ugyanezen időszakához képest kevesebb, de a 2015 előtti békeidőszakhoz képest kiugróan magas – tette hozzá.

Ezt is ajánljuk a témában

Rámutatott: az embercsempészek döntik el azt, hogy az illegális bevándorlók mikor, merre mennek, ugyanakkor „európai szintű koordináció is feltételezhető a háttérben.” Éppen ezért Magyarországnak szinten kell tartania a biztonsági intézkedéseket 

– húzta alá.

Bakondi György kijelentette: valamennyi Európába vezető útvonal zsúfolt.

A főtanácsadó felidézte, hogy a Görögországból és Törökországból Bulgárián át vezető útvonal hosszú időn keresztül Magyarországon keresztül ért el Európába.

Ezt a helyzetet azonban sikerült megállítani tavaly az utolsó negyedévben, amikor a magyar rendvédelmi erők, a szerbekkel együttműködve, megszilárdították a határőrizetet, és kiszorították az embercsempészeket - magyarázta. Hozzátette: ennek következtében erőteljes terelőhatás alakult ki Románia, valamint Bosznia-Hercegovina és Horvátország felé.

Bakondi György kitért arra is, hogy az európai lakosság ma már másképp ítéli meg az illegális bevándorlást, mint néhány évvel ezelőtt.

Az emberek értetlenül állnak az előtt, hogy miért engedtek be ennyi illegális migránst, és miért kapnak a bevándorlók „egyre nagyobb szeletet” a szociális ellátásból – fogalmazott. Leszögezte: az Európában bekövetkező terrorcselekmények, a köztörvényes bűncselekmények sokasága, a no go zónák kialakulása és a kiutasítások ellehetetlenülése miatt az általános megítélés egyre romlik a lakosság körében.

Hangsúlyozta: mindennek politikai kihatásai is voltak, „nem véletlen, hogy 18 millión szavaztak a konzervatív-patrióta pártokra” az európai parlamenti választásokon.

Bakondi György a Kossuth rádió reggeli műsorában is beszélt arról, hogy Európa-szerte „megindult egy társadalmi, politikai változás” a migránsok megítélését illetően. Mint mondta, az Egyesült Királyságban „társadalmi robbanást okozott” az egy héttel ezelőtti eset, amikor egy ruandai származású 17 éves fiatal halálra késelt három tíz év alatti kislányt és többeket megsebesített.

Jelezte: Olaszország is nemzeti megoldást keresett, mert nem találja jónak az Európai Unió migrációs elképzelését és gyakorlatát.

(MTI)

***

Összesen 66 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Bezerédy
2024. augusztus 09. 15:09
TŰZPARANCSOT A határőröknek! A lengyeleknél lehet tűzparancs?
Lajoss
2024. augusztus 08. 21:48
Több ezer embercsempészt engedtek ki a börtönből … Most visszajönnek….Ennyi….🤷‍♂️
polárüveg
2024. augusztus 08. 19:30
Mivel az éles lőszer használatát az EU már idejekorán kivette a kézből, ezért a kismalac és a kopasz farkas meséjén keresztül üzent védőmódszerhez kell nyúlni a muszlim migránsok ellen. Nem bírják a disznóságot ugyanis, mint az korábban Afganisztánban kiderült az öngyilkos merénylőknél.
kisgazda-4
2024. augusztus 07. 21:38
Azért arról tudjunk hogy Bakondi pámpogása és dilettáns ijesztgetése mögött erős öncél van. Ettől van neki piszok jó fizetése. Ezt propagandát ő még akkor folytatná ha kitörne világbéke. Ő akkor riasztana és fosatná a magyar ökröket. Ez a faszi ugyanolyan tetű mint a kormányunk, akiket ti emeltetek a pajzsra. Hülye fasz magyarok.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!