Az indoklás szerint egy országgyűlési képviselő nem hatolhat be csak úgy kedvére egy tévé-stúdióba. A vizsgált esetben pedig csak akkor akadályozták meg a biztonsági őrök a továbbhaladását, amikor nekirontott a biztonsági őrök sorfalának, hogy behatoljon a stúdióba. Provokatív, támadó jellegű volt Varju fellépése és kihívóan közösségellenes – állapította meg a bíróság, hozzátéve, hogy az ellenzéki képviselőket nem érte jogtalan támadás.
A választás rendje elleni bűncselekmény kapcsán a rögzített felvételek alapján egyértelműen bizonyítottnak látta a bíróság azt is, hogy Varju felajánlotta az anyagi ellenszolgáltatást az azóta már elhunyt Horváth Imre a független képviselőnek, aki korábban ezt tanúvallomásában is megerősítette. A befolyásolási törekvére egyértelmű volt – mondta ki az ítélőtábla.
Varju végig tagadta bűnösségét és törvénysértőnek nevezte az ítéletet.
A másodfokú döntés ellen Varju felmentésért illetve enyhítésért fellebbezett, míg az ügyészség a képviselővel szemben felfüggesztett szabadságvesztés kiszabására tett indítványt.
A múlt kedden elkezdődött harmadfokú tárgyaláson először az eddigi ítéleteket ismertették, majd levetítették az ominózus jelenetet, amelyen Varju dulakodik az MTVA székház biztonsági őreivel, mivel ez volt az a vádpont, amelyen első és másodfokon ellentétes ítéletek születtek. A felvételen látszik, ahogy a képviselő nem tesz eleget a többszöri felszólításnak és kérésesnek, közben pedig a földön fekve mobiltelefonjával élőben közvetíti az eseményeket, kamerázva a biztonsági őröket, illetve minden közelben tartózkodó személyt.
A perbeszédek elhangzása után Varju az utolsó szó jogán azt mondta, hogy a jelenlegi rendszer számára ő egyértelműen tüske a köröm alatt. Beszédében ismét mindent tagadott, politikai támadásról beszélt. Az ítélethirdetést végül december 3-ra halasztották.
A Kúria végül helyben hagyta a másodfokú döntést, amely így jogerőre emelkedett.
A bíróság az ítélet indoklásában alapvetően leszögezte, hogy a képviselői jog gyakorlásának az erőszak nem megengedett eszköze.
Az MTVA székházban lezajlott dulakodás kapcsán a Kúria szerint a helyes tényállás az, hogy miközben a vádlottat a biztonsági őrök megpróbálták eltávolítani, Varju megragadta és kirántotta az egyik őr lábát, aki ennek következtében a földre esett és nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett. Az őr végül tizenkét hét alatt épült fel.
Az igaz, hogy Varjunak joga volt belépni az MTVA székházába. Ebben senki nem is akadályozta meg. Ugyanakkor képviselői jogosítványok között nem szerepel semmilyen tesi kényszer alkalmazása – nyomatékosította a Kúria. Márpedig Varju a többszöri felszólítás ellenére erőszakkal próbált bejutni az intézmény védett területére. Viselkedése pedig alkalmas volt az intézmény rendeltetésszerű működésének akadályozására és kihívóan közösségellenes magatartásnak minősül. A bíróság szerint fel sem merült, hogy intézkedésük során a biztonsági őrök túllépték volna hatáskörüket. Testi kényszert csak azután alkalmaztak Varjuval szemben, hogy ő erőszakkal lépett fel ellenük.
A Kúria szerint az első és másodfokú bíróság helyesen állapította meg, hogy Varju megvalósította a választás, népszavazás és európai polgári kezdeményezés rendje elleni bűncselekményt, amelyet már az anyagi előny juttatásának ígéretével is megvalósíthatja valaki.
Az országgyűlési képviselők jogállására vonatkozó törvény szerint
ki kell mondani az összeférhetetlenségét annak a képviselőnek, – akit – képviselői megbízatásának ideje alatt – bűntett miatt jogerősen elítéltek.
Mivel pedig Varjut választás rendje elleni bűntettben is bűnösnek mondták ki jogerősen, a képviselőt meg kell fosztani mandátumától.
Gyurcsány Ferenc a Facebookon reagált az ítéletre. Azt írta:
„Ha Varjutól Orbánék a Kúria segítségével elvették a mandátumát, akkor választáson, az újpestiekkel közösen Laci újra győzni fog! A DK őt indítja újra az időközi választáson!”