Magyar álhírterjesztéssel vádolta Kocsist – csattanós választ adott a frakcióvezető
„Akiket felzaklatott az a téves hír, hogy szír volt az elkövető, és megnyugodtak, amikor kiderült, hogy szaúdi, azoktól elnézést kérek!” – írta a frakcióvezető.
Hát újra megkérdeznek bennünket. Ugye milyen nagyszerű demokráciában élünk?
Nyitókép: Facebook
„Menczer Tamás vagy Kocsis Máté – már nem emlékszem rá, de egyre megy – azt nyilatkozta, hogy lényegében Magyarország és persze az Orbán-kormány az egyetlen, amely megkérdezi az embereket. Igaz ugyan, hogy másfél évtizedes uralma alatt a valódi népszavazásokat nem engedte át, de hát ez kit érdekel?
Igen, megint lesz nekünk nemzeti konzultációnk, igazi náci hagyomány; demokráciát játszani a diktatúra közepette. Nem érdemes már itt találgatni, hogy milyen rezsimről beszélhetünk, hogy autoriter rendszer, fél-diktatúra, vagy valami hasonló. Ez, ami itt kiépült, nem más, mint egy felpuhított, eljátszott demokrácia, egy olyan szisztéma, amiben megvannak a demokratikus intézmények, csak éppen úgy működnek, ahogy a Vezér akarja. Most éppen Fekete-Győr Andrást ítélték börtönbüntetésre, és annyival jobb neki, hogy csak felfüggesztettre. Tehát nem vitte el a fekete autó, nem vetették tömlöcbe, éppen csak a képviselői mandátumát veszítette el, és lám: még be is ülhetett a helyére valaki. Konkrétan Cseh Katalin, akit majd még ezután fognak alaposabban vegzálni, és ha úgy tetszik nekik, akkor a bíróság elé állítani. És ugye, ne feledkezzünk meg róla, Kiss László polgármester börtönben üldögél, nem engedték ki az eskütételre sem, miközben, emlékszünk rá, a fideszes bűnözők ott üldögélhettek a parlamentben. Völner csak az államtitkári pozícióját volt kénytelen átadni, de a képviselői mandátumát szépen kitöltötte.”