Olyasmit írtam, ami tényleg megijesztett – a Dracul és A negyedik majom szerzője a Mandinernek

Nyitókép: Dayna Barker/Agave Kiadó

J. D. Barker, avagy Jonathan Dylan Barker nemcsak kimondottan sikeres regények szerzője (A negyedik majom, Az ötödik áldozat, A hatodik éjszaka, Szíve helyén sötétség, A hívás), de még olyan bizalmat is kapott Bram Stoker örököseitől, hogy Bram jegyzetei alapján megírhassa a Drakula előzményét, ami a Dracul lett. Történetei általában kimondottan különböznek, lényegében a thriller és a horror mezsgyéjén egyensúlyozva, így a szerző azoknak is kiváló olvasmányokat biztosít, akik a durvább műfajt nem kimondottan kedvelik.

Szeptemberben ráadásul nemcsak új regénye, a Zárt ajtók mögött jelenik meg magyarul, de

ahol szeptember 27-én, pénteken, 18 órától lehet vele találkozni a Marczibányi téri Művelődési Házban egy pódiumbeszélgetésen, és azt követő dedikáláson. Interjút is emiatt tudtunk vele készíteni, várjuk személyes megjelenését.

Az évek során jelentős mennyiségű regényt sikerült megírnod, főként a thriller és a horror műfajában. Melyik a kedvenced?

Ez olyan, mintha egy szülőtől kérném, hogy nevezze meg a kedvenc gyermekét, de azért igyekszem válaszolni. A legtöbbször a „kedvencem” általában a legutóbbi könyvem. Minden egyes új történetnél olyan érzés ez, mintha új emberekkel találkoznék, és először járnék ismeretlen helyeken. Hosszú ötletlistám van, és hajlamos vagyok megírni azt, amelyik az adott pillanatban a legjobban érdekel. Az összes regényem közül a feleségem személyes kedvence a Szíve helyén sötétség. A feleségemnek remek ízlése van, úgyhogy maradjunk ennél.

Mi a fő inspirációd, honnan jönnek az ötleteid?

Az ötletek bárhonnan jöhetnek, és folyamatosan keresem őket. Ha valami elém kerül, hajlamos vagyok megírni. Sokszor azonban egy történet csak akkor alakul ki, amikor két vagy több ötletet fogok, majd összerakom őket. Egyszer Pittsburghben láttam egy kisfiút egy padon ülni egy temetőben. Egy héttel később újra megláttam, ezúttal egy kislánnyal ült, és nem tudtam nem arra gondolni: mi van, ha a kislányra várt? Mi van, ha minden évben csak egy nap jelent meg? 

Mi van, ha élete minden évében visszajön, hogy lássa a lányt? Mi van, ha egymásba szerettek? 

Mi lenne, ha...

Gyermekként vagy fiatal felnőttként melyek voltak a kedvenc regényeid és filmjeid a műfajban?

A Szép remények mindig is személyes kedvencem volt, és nagy szerepet játszott a könyv megírásában. A Tűzgyújtó Stephen Kingtől egy másik fontos kedvencem. A Szíve helyén sötétség sok szempontból egy coming-of-age, avagy egy felnőtté válás történet.

Sorozatgyilkosok, vámpírok, gyilkos hangok, különleges képességekkel rendelkező gyerekek – rengeteg érdekes téma van, amiről írtál. Van olyan, amin már régóta gondolkodsz, de még nem írtál róla? Vagy van több is?

Ó, van több is. Bár leginkább arról vagyok ismert, hogy thrillereket írok, szeretek az ijesztő dolgokkal is foglalkozni. Jövőre jelenik meg egy könyvem, aminek az a címe, hogy Something I Keep Upstairs (Valami, amit az emeleten tartok) és amely talán a legfélelmetesebb regény, amit valaha írtam. Sokszor előfordult már, hogy egy kis időre félre kellett tennem ezt a könyvet, hogy aztán visszatérjek hozzá. Egyedül ennél volt olyan, hogy olyasmit írtam, ami tényleg megijesztett.

Milyen az alkotói folyamat, hogyan születik meg egy regény?

Számomra ez két dologra fut ki – a cselekményre és a karakterekre. Először a cselekményt szoktam megalkotni, a könyv általános ötletét, a körülményeket vagy a forgatókönyvet.  Amint ez megvan, megalkotom a főszereplőimet. Sok időt töltök velük. 

A 4MK thriller sorozatom (majom-áldozat-éjszaka) főnyomozója egy Sam Porter nevű fickó. Ha Sam Portert elvinném Disney Worldbe, meg tudnám mondani, hogy melyik hullámvasútra menne először, mit enne ebédre... ezek olyan részletek, amelyek soha nem kerülnének bele egy könyvbe, de szükségesek egy jól kidolgozott karakter megalkotásához. Ha már ismerem a karaktereimet, bele tudom dobni őket a történetbe, a cselekménybe, és a személyiségük fogja előrevinni az elbeszélést.

Milyen volt egy olyan híres örökségen dolgozni, mint Bram Stoker Drakulája? Visszatekintve, hogyan látod a Dracul megírását?

A Drakula volt az első „felnőtt” könyv, amit gyerekkoromban olvastam, és azóta többször is elolvastam. Személyes kedvencem. Amikor Bram Stoker családja először keresett meg, és megkérdezték, hogy Bram eredeti jegyzeteinek felhasználásával lenne-e kedvem megírni a Drakula előzményét, igent kellett mondanom.

Az írás során olyan érzésem volt, mintha Bram Stoker is ott lett volna a szobában, és tippeket és ötleteket adott volna, segítve a történet megírását. A könyvbemutató turné során eljutottam Írországba, és számos, a könyvben szereplő helyszínt láthattam. Ez nagyon szürreális élmény volt számomra. Olyan érzés, mintha az egyik saját regényembe sétáltam volna bele. Bram személyesen hitt abban, hogy a vámpírok léteznek, és a Dracul megmagyarázza, hogy miért.

Létezik vallás és politika a thriller és a horror műfajokban? Vagy el kell választanunk a fantáziát a valóságtól?

Azt hiszem, minden jó könyv esetében az a legjobb megoldás, ha elengedjük a hitetlenkedő énünket, és csak a történetre hagyatkozunk. Csak azért, mert valami még nem történt meg, az még nem jelenti azt, hogy nem is történhet meg.

Végezetül szeretném megköszönni azt az élményt, amit a Szíve helyén sötétség című regényed nyújtott nekem néhány évvel ezelőtt, mint az egyik legeredetibb és legerősebb történet, amit az elmúlt évtizedben olvastam. Lehetséges valamiféle szellemi utód?

A könyv végén búcsút venni Jacktől és Stellától nehéz volt számomra. Valóban olyan érzés (nekem is), mintha a történetüknek lenne még folytatása. Egyszer talán vissza kell néznem hozzájuk, hogy mi van velük.