Amit el lehetett rontani az iskolában, azt elrontották

Nyitókép illusztráció. Fotó: Jean-Christophe VERHAEGEN / AFP

„Évnyitó 

1. Amit el lehetett rontani az iskolában, azt elrontották.

2. Senki nem érzi magát fontosnak, megbecsültnek, mindenki elégedetlen.

3. Nem értik, hogy minden gyerek a valóság egy megismételhetetlen, különleges darabja, aki önmagáért, egyedisége miatt is érték. Nem egyforma gyerekeket, mint téglákat akarunk a falba. Nem tudnak mit kezdeni azzal, hogy gyerekeinknek egy digitális villanás többet mond a világról, mint Szép Ernő bármelyik szövege. Itt egy megrázóan nehezen érthető új korszak van, mégis arra kényszerítik gyerekeinket, hogy Orbánnal együtt maradjanak a múltban.

4. Rendről és fegyelemről tudnak csak beszélni, az eszükbe se jut, hogy a gyerek játszik, álmodik, új, időnként furcsa utakat keres, és valójában nem mindig engedetlen, csak dolga, baja van a világgal, amit mi nem értünk, de miért is kellene, hiszen ez az ő világa. Nem engedik játszani őket.

5. A tanár a legfontosabb. Nem a kaszinótulajdonos, nem az ingatlanbefektető, nem én itt a számítógép előtt. Amikor mi megcsináltuk életünk első és minden bizonnyal utolsó saját pártját 2011-ben, azt mondtam, hogy egy nemzeti ügy van, az oktatás ügye. Látom, hogy nem korbácsolja fel a kedélyeket a dráma, ami az iskola körül van, de valójában nem érdekel. A mai magyar iskola a magyar jövő gyászos végzetét hordozza, mondom apaként, politikusként, tudva, hogy sokakat hidegen hagy iskoláink állapota.

6. Tanárainknak legalább annyit kellene keresniük, mint amennyit egy minisztériumi osztályvezető keres. De nem így van. A következményeket látják. Például azt, hogy nincs elég ember, aki ebben a rendszerben arra tenné fel az életét, hogy a gyerekeinket tanítsa, nevelje.

7. Ugyanakkor tévednek, ha azt hiszik, hogy a magyar iskola van bajban. Sajnos nem így van. Magyarország van bajban. És nyavalyáink egyik legfájóbbika a magyar iskola.”