HVG, HVG, nu, págágyi!

Nyitókép: Mandiner/Ficsor Márton

„HVG, HVG, nu, págágyi!

Bagoly mondja verébnek, hogy nagyfülű. A nyelvét lézengő pribékhez illő módon vörös helyett most uniós csillagos tomporokhoz közelítő HVG úgy hirdeti magát manapság, hogy »45 éve független«. Negyvenöt éve, 1979-ben Magyarországon kommunista diktatúra volt. Kb. annyira voltak akkor is »függetlenek«, mint ma. Mert igen, a HVG-t, a flexibilis gerincű zsurnalizmus mutatványszámát akkor alapította a pártállam külkereskedelmi szervezete. 

Aztán a komplett magyarországi posztkomcsi médiával együtt a HVG is váltott, és hirtelen nagyon nyugatosch, européer újság, a nadrágos emberek lapja lett. A megalkuvást nem tűrően keresett újabb birodalmi világítótest már nem a Kreml vörös csillaga, hanem a New York-i felhőkarcolók, majd a brüsszeli falansztercsodák lettek. De van, ami nem változott: az idegen ideológiáktól való függőség, a »szarkasztikus karikatúrakkal« álcázott istentelenség és pökhendi lenézése mindennek, ami magyar. A '80-as évekből megmaradt intézményi memória, no meg a dörgölődzés konjunktúrájába vetett feltétlen hit miatt gyakorolja a HVG ilyen mesteri fokon a dezinformálást, a háborús uszítást, a külföldi érdekek nyomvonalán haladó propagandát. 

Mi nem másolunk mintákat se keletről, se nyugatról. Mi mintát teremtünk. Mi nem másokat szolgálunk, hanem önmagunkat választjuk szövetségesül.

A HVG és a HVG-féle cselédmédia még nem Az Ember, de Magyarország tragédiája: »küzdést kívánnak, diszharmóniát« – mert nem adhatnak mást, mi lényegük.