Az elemző reagált Magyar Péter mai bejelentésére: Ez egy morbid szerelemházasság

2024. június 18. 23:12

„Magyar Péter a Néppártban: összenő, ami összetartozik” – írta Szánthó Miklós.

2024. június 18. 23:12
Magyar Péter, Nyitókép: Attila KISBENEDEK / AFP

Nyitókép: Attila KISBENEDEK / AFP

A Mandiner hétfőn rávilágított arra, hogy a június 9-i európai parlamenti választáson induló Magyar az egyik ismerősének 2023 nyarán még azt írta, hogy

képviselőként elég két hetet kint lenni, és a EP-képviselőség a legnagyobb „kamuállás” a világon havi 20 ezer euróért.

Politikai színrelépését követően pedig Magyar Péter többször is azt mondta, ha be is jut listán az Európai Parlamentbe, nem veszi fel a mandátumát,

egy héttel a választásokat követően viszont már arról szavaztatta a követőit, hogy bevállalja-e a havi 20 ezer eurós „kamuállást”.

A listavezető pro érvekkel próbálta győzködni a szavazóit arról, miért lenne mégis jó, ha így tenne. Aligha történt meglepetés: lelkes követőinek 75 százaléka szerint elmehet Brüsszelbe Magyar Péter. Kedden az is kiderült, hogy az Európai Néppárt felvette a tagjai közé a TISZA Pártot. Magyar azóta bejelentette a Facebook-oldalán, hogy felveszi az európai parlamenti mandátumát.

Magyar Péter a Néppártban: összenő,ami összetartozik”

– írta a Facebook-oldalán Szánthó Miklós. „Az Európai Néppárt az elmúlt 15-20 évben folyamatosan balra tolódott, de azt is mondhatnánk, hogy a progresszív mainstream egyszerűen felzabálta az egykoron kereszténydemokrata erőt, melyben utolsó hírmondónak (eddig) a KDNP maradt” – fogalmazott az Alapjogokért Központ főigazgatója.

„Az EPP folyamatosan adta fel pozícióit elvi és politikai ügyekben, s nem sokban különbözik mára a szocialista vagy liberális pártoktól: család helyett gender, szuverén államok helyett föderalizmus, nemzetek helyett migráció - s legfőképpen: béke helyett háború” – írta Szánthó Miklós.

Ez egy morbid, de a maga abszurditásában érthető szerelemházasság: similis simili gaudet”

– zárta bejegyzését az Alapjogokért Központ főigazgatója.

***

Ezt is ajánljuk a témában

 

Összesen 143 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Anomander
2024. június 19. 12:41
Álcivil Alapjogokért központ.
catalina11
2024. június 19. 10:59
istvanpeter 2024. június 19. 09:08 Magyar Péter olyan amilyen, de 1,3 millió ember szavazott rá, ami a tömeges megzavarodás irányába mutat." nincs itt semmi zavar, a balosok szavaztak rá, és nekik Poloska Peti = Gyurcsány 2.0
istvanpeter
2024. június 19. 09:08
Magyar Péter olyan amilyen, de 1,3 millió ember szavazott rá, ami a tömeges megzavarodás irányába mutat.
Dixtroy
2024. június 19. 09:02
Namond 2024. június 19. 01:39 Talán az volt morbid, hogy a libsi, de kádárista államot építő Orvbánt befogadták és oly sokáig tűrték. Ki fogadta be? Miféle kádárista állam? Az a baj, hogy a többi hülye mondókája visszhangzik az üres fejedben és néha kikong, de te legyél erős, és ilyenkor told el magad elől a tasztatúrát.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!