Áll a bál Magyar Péter botrányos estéje után, volt olyan is a hívei között, aki kijelentette, nem fog „minden sz*rt elnézni” neki

2024. június 21. 22:20

Rengetegen kommentelnek Magyar Péter péntek hajnali balhéjával kapcsolatban. Egyebek közt szakembert és barátnőt javasoltak neki.

2024. június 21. 22:20

Nyitókép: Fotó: Attila Kisbenedek/AFP

Mint a Mandiner olvasói emlékezhetnek: botrányosan viselkedett Magyar Péter, biztonsági őrök vezették ki egy szórakozóhelyről péntek hajnalban. A politikus pénteki balhéjáról megrázó videók kerültek elő, a Tisza Párt alelnöke a szemtanúk szerint még a szórakozóhely előtt is folytatta ámokfutását. 

Ezzel kapcsolatban a Discordon rengetegen adtak hangot véleményüknek, közülük láthatóan

sokaknak úgy volt negatív véleménye az esetről, hogy korábban Magyar támogatói között voltak.

Volt, aki arra tett megjegyzést, hogy Magyar Péter 43 éves létére bulizik.

 

Minden napra van egy magyarázkodás. Elcseszi az egészet” – panaszkodott egy másik kommentelő.

 

Volt, aki szerint Magyar úgy viselkedett, mint egy „középiskolás a dizsiben”.

 

Az egyik kommentelő kijelentette, nem fog „minden sz*rt elnézni Magyarnak, csak azért mert százezrek hiszik azt h ő a messiás”. Alatta pedig egy másik hozzászóló epésen megjegyezte: nem HÖK-elnököt keresenek, aki a diszkóban kötekedik. „Biztos belealltak de mit keresett ott?” – tette hozzá.

 

Mások felvetették, talán magyarnak szakemberhez kellene fordulnia, hogy kezelni tudja az indulatait.

 

Erre pedig egy következő kommentelő úgy reagált, hogy a szakember mellé egy nő is kellene Magyarnak, mivel – mint fogalmazott – „túlteng benne a tesztoszteron”.

 

Az Index egyébként arról számolt be, hogy a rendőrség eljárást indított, és a lapnak két szemtanú is elmondta, hogy pontosan mi történt.

Ezzel kapcsolatban keresték a rendőrséget és a Tisza Pártot is. Magyar Péter a Facebookon reagált a történtekre, a BRFK sajtóosztálya pedig azt írta, garázdaság gyanúja miatt nyomoznak.

Ezt is ajánljuk a témában

Ezt is ajánljuk a témában

Ezt is ajánljuk a témában

 

Összesen 211 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
evpus
2024. június 22. 15:46
Tetszettek volna nem a szarra szavazni! Már késő! Ez a barom mindenre képes és ez még csak a kezdet!
Málaga21
2024. június 22. 15:30
Kiáradt a Tisza. Egyenest bele a gatyába.
southwind-2
2024. június 22. 14:40
ugyan ne bántsátok hugyos petit van magával elég baja
Robi54
2024. június 22. 14:17
Árad a szar.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!