Belgium
ÉLŐ
Szlovákia

Nagy Márton kiakadt: A jegybank nem képes az együttműködésre

2024. május 21. 15:47

A kormány hitt abban, hogy a jegybank és a tárca közötti kapcsolatot egy konszolidáltabb és előremutató útra terelik – mondta a nemzetgazdasági miniszter.

2024. május 21. 15:47

Nyitókép: Fotó: MTI/Mónus Márton

„A kormány szerint az önmagában nem probléma, hogy valaki a versenyképességi stratégiát elemzi. Azonban napjainkban már mindenkinek van telefonja, és azt fel lehet emelni” – szögezte le a témával kapcsolatban az Indexnek Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter azzal kapcsolatban, hogy az elmúlt időben több ponton is nézeteltérése volt a tárcának és a jegybanknak.

Az Index azt írta,

a tárcavezető szerint az emberek joggal hitték, hogy a jegybank és a Nemzetgazdasági Minisztérium kapcsolata konszolidálódott, és a szakemberek a háttérben érvekkel alátámasztva megbeszélik szakmai ellentéteiket.

Nem pedig kidobják egyből a piacra, nyilvánosan. Ráadásul rendszeresek az egyeztetések a két intézmény között” – mondta.

Majd Nagy Márton kiemelte: „Ezek szerint a jegybank nem képes az együttműködésre, hiába kerestük erre a lehetőséget. Úgy látjuk, ott olyan viselkedés uralkodik, ami alapvetően arról szól, hogy a Magyar Nemzeti Bank a médiában üzenget. Hét évig szolgáltam a jegybankban az elnök úr mellett, összesen pedig tizennyolcat. Azt gondoljuk, ez a hangnem, ami a napjainkban ott uralkodik, méltatlan az intézményhez. Ennek a felelőssége pedig a jegybank vezetőségét terheli.”

Nagy Márton azt is hangsúlyozta:

a kormány hitt abban, hogy a jegybank és a tárca közötti kapcsolatot egy konszolidáltabb és előremutató útra terelik.

Szem előtt tartva a nemzetgazdaság érdekeit, őszintén törekedtünk a monetáris és fiskális politika közötti kapcsolat javítására, még válságos időkben is. Nekünk is van véleményünk a jegybank működéséről. Nem értünk egyet például a kamatpolitikával vagy az eszköztár működtetésével – köztük a Diszkont Kincstárjeggyel –, azonban mégsem kürtöljük tele a médiát kritikai észrevételeinkkel. Kellő alázattal végezzük munkánkat a minisztériumban, és ezt a beosztottjaimtól is elvárom”nyilatkozta az Indexnek Nagy Márton.

 

Összesen 27 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
gyaloggos
2024. június 05. 16:09
MARCI, a helyzet az, hogy TE sem gondolhattad komolyan, hogy MATOLCSYVAL frankón meglesztek majd! EZ egyébként nem a te hibád, ORBÁN VIKTORNAK nem lett volna szabad téged kinevezni nemzetgazdasági miniszternek, az előzmények után!
files32
2024. május 21. 17:48
Biztos jó a forintnak, ha a pénz-szakma hazai nagyágyúi egymást kóstolgatják vagy pont a leértékelés a cél.
nemecsek-3
2024. május 21. 17:31
Orbán meg hülye mert nem innen válogat gazdasági szakértőket. A másik meg Antal úrnak: Oppenheimer meg a világ legnagyobb bombaszakértője volt - mit is köszönhetünk neki ?
letsgobrandon-2
2024. május 21. 17:25
Matolcsy ügyes .. előre tervez 1-2 évre... Orbán meg 4-5 évre ...ebből van a konfliktus
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!