Folyamatosan „aggódnak Magyarországért” − most hazánkba látogat a négy amerikai szenátor

2024. február 16. 22:07

Jeanne Shaheen demokrata szenátor korábban üdvözölte Pressman azon erőfeszítéseit, hogy ellenáll Magyarország „autokrata rezsimje” ellen.

2024. február 16. 22:07

A budapesti amerikai nagykövetség közleményben jelezte, hogy demokrata és republikánus szenátorokból álló amerikai küldöttség érkezik Budapestre vasárnap. Ezzel kapcsolatban kereste fel a Magyar Nemzet a Kommunizmuskutató Intézet igazgatóját, valamint a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársát, Fekete Rajmundot. A kommüniké szerint „a NATO és hazánk előtt álló stratégiai ügyek” állnak a látogatás középpontjában. 

Kétpárti, NATO-ra összpontosító amerikai kongresszusi küldöttségnek nevezték a Magyarországra érkező csoportot, ám ha jobban megnézzük a küldöttek politikai tevékenységét, kilóg a lóláb” 

− fogalmazott Fekete Rajmund.

Három demokrata és egy republikánus párti szenátor érkezik Budapestre. Ami közös bennük, hogy mind a négyen többször kiálltak amellett, hogy minden eszközzel segíteni kell Ukrajnát abban, hogy újra virágzó európai demokráciává válhasson – bármit is jelentsen ez –, és újjáépüljön Oroszország »agressziós háborúja« után” – tette hozzá.

Ideológiai nyomásgyakorlás zajlik a Biden-adminisztráció részéről

Az igazgató kiemelte, olyan szenátorokról beszélünk, akik évek óta „aggódnak” Magyarország miatt: hol a Soros-egyetem, hol a svédek NATO-csatlakozása áll aggályaik középpontjában. Jeanne Shaheen demokrata szenátor – a delegáció tagja – egy korábbi nyilatkozatában üdvözölte Pressman nagykövet azon erőfeszítéseit, hogy ellenáll Magyarország „autokrata rezsimje” és annak „demokratikus visszaesése” ellen. Nem elhanyagolható tény az sem, hogy Soros György több mint 500 ezer dollárral támogatta a szenátor kampányát.

Fekete Rajmund hozzátette,

a Biden-adminisztráció első napjától kezdve ugyanaz az ideológiai nyomásgyakorlás érezhető, mint amit az Orbán-kormány megtapasztalt Barack Obama elnöksége idején, csak azért, mert a kormányzat a nemzet érdekeit tartja szem előtt. 

Szijjártó Péter úgy fogalmazott, hogy nem tud arról, hogy a kormányzati szektorból találkoznának bárkivel, hiszen szenátorokként a parlamenti képviselők lennének a partnereik.

Nyitókép: Attila KISBENEDEK / AFP

 

 

Összesen 41 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
templar62
2024. február 17. 12:25
Karibi kalózok , megszállók .
templar62
2024. február 17. 12:24
A 2020 - as választási csalások kivizsgálatlanul maradtak : banánköztársaság .
istvanpeter
2024. február 17. 11:58
Erőt egészséget elvtársak!
namégmitnem
2024. február 17. 10:40
Amerikának - Pressmanon keresztül - egyetlen lakonikus üzenete van: "Magyarországnak pusztulnia kell! "Van egy rossz hírünk: NEM FOG. Ahogy 1100 éven át, most sem fog. (Mellesleg az USA ugyanezt üzeni a világ legalább felének is - mindeddig ugyanolyan sikertelenül).
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!