Csák miniszter igazi elefánt a porcelánboltban

2024. január 23. 17:19

Azt kérdeztem, mi az álláspontja arról, ha egy humoristát nem engednek fellépni, pusztán azért, mert a műsorában politikusokat parodizál.

2024. január 23. 17:19
Ungár Péter
Ungár Péter
Facebook

„A napokban két kérdéssel is fordultam a lassan kedvenc levelezőpartneremmé előlépő Csák Jánoshoz. Miniszter úr ugyanis továbbra is igazi elefánt a porcelánboltban, az élő bizonyítéka annak, hogy hiba azt gondolni, hogy a Fidesz hatalomgyakorlását mindig csak a kérlelhetetlen profizmus és a tökéletesre csiszolt kommunikáció jellemzi. És miniszter úr, ahogy szinte soha, most sem okozott csalódást. Első körben azt kérdeztem meg, hogy kultúráért felelős kormánytagként mi az álláspontja arról, ha 

egy humoristát nem engednek fellépni, pusztán azért, mert a műsorában olyan súlyos normasértéseket enged meg magának, minthogy politikusokat parodizál. 

Csák miniszter államtitkárán keresztül jelezte, hogy neki aztán semmi köze az egészhez, a nevezett intézmény nem kormányzati fenntartású, véleménye pedig nincs. Hiszen, mint tudjuk a Fidesz arról híres, hogy se a kultúra ügyeibe, se az önkormányzatok működésébe nem szól bele soha, Csák miniszter úr csak tartja magát ehhez. Kicsit aggódunk, hogy így, hogy fogja legközelebb a Mi Hazánk aktuális provokációit a valóságba átültetni, ha esetleg a hatáskörén kívülálló intézményről lesz szó. El se tudjuk képzelni, mi fog történni, hogy fogja megvédeni a miniszter a gyereket, ha esetleg egy önkormányzati fenntartású intézményben jelenik meg legközelebb egy melegeket ábrázoló fotó. 

Amikor pedig arra kértem a minisztériumot, hogy 

tisztázzák Csák miniszter úr korábbi félreérthető szavait, és mondják ki egyértelműen, hogy a kormány nem tervezi a családi pótlék megszüntetését, 

akkor újra sikerült leverni a lécet. Az egyszerű »nem« válasz helyett sikerült egy több soros, teljesen értelmetlen mondatot küldeni, melyből jogosan következtetett arra minden olvasó, hogy a valódi válasz az »igen«. Most ott tartunk, hogy a minisztérium közleményben értelmezi saját korábbi válaszát, és próbál egyértelmű választ adni. 

De, hogy ne mindig csak a kritika hangján szólaljunk meg: a heti feladatokat úgy lehetett volna teljesíteni, ha a minisztérium világosan kimondja, hogy nem tartja elfogadhatónak, ha bármilyen intézményben valaki politikai okokból nem léphet fel, a családi pótlékot pedig nem megszüntetni, hanem emelni tervezi.”

Nyitókép: KIM/Cser Dániel

 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 55 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Nemkellnév
2024. január 24. 15:52
Nem kapcsolódik közvetlenül, de a véleményem Csák úrról, mint emberről érdekesen hasonló. Mindenféle politikai felhang nélkül: aki naggyá szeretne válni, annak el kell veszejteni az őt meghatározó nárcizmust.
Chardonnay99
2024. január 24. 14:22
Bezzeg, ha balosok tiltanak ki filmeket, embereket, mert jobboldaliak, az rendben van? Lásd Tapolca mozi esetét az Elkurt@kkal.
magyar-robert
2024. január 24. 11:52
uszítotok a családi pótlék megszüntetésével de amikor a fajtád (bokros csomag) ténylegesen megszüntette akkor persze nem vinnyogtatok szemetek
catalina11
2024. január 24. 09:27
Az, hogy egy olyan kultúra aminek a mélysége es az értékei világ színvonalúak, es egyben az örökségünk, a jövő generációinak őrizzük, nemzetgazdasági haszna mellett lelki töltet egy nemzet számára, nos az nem értő kezekben van " Savoiard ez igazi konzervatív értelmiségi méltatlankodás, amivel egyértelműen a kultúrát tönkretevő libsiknek ad muníciót... Én úgy látom, hogy a Magyar Zene Háza, Néprajzi Múzeum, a Szépművészeti Múzeum felújítása, a Munkácsy képek megvétele, a Seuso kincsek megszerzése, a Virtuózok, mindennapos tornaórák stb. példamutató, főleg a mai világban. És nézzük azokat a hozzá nem értő kezeket. Nekem kifejezetten hozzáértőnek tűnik Demeter Szilárd, Baán, Ókovács, stb.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!