Vitézy Dávid a főpolgármester-jelöltségről: Ez egy nagy döntés, nem szeretné elhamarkodni (VIDEÓ)

2023. december 06. 22:13

A volt közlekedési államtitkár a mini-Dubaj beruházásról is kifejtette a véleményét.

2023. december 06. 22:13

Szerda este az ATV Egyenes beszéd című műsorának vendége volt Vitézy Dávid, volt közlekedési államtitkár, akit többek között Lázár János hétfői bejelentéséről kérdeztek. Mint ismert, az építési és közlekedési miniszter a hét elején teljes körű tájékoztatást adott a Rákosrendezőre tervezett gigaberuházással kapcsolatban.

Vitézy a beruházás kapcsán elmondta, hogy véleménye szerint Rákosrendezőt, mint a főváros legnagyobb összefüggő területét,

 a budapestiek számára sokkal kedvezőbb dolgokra is lehetne használni,

 mint amire Lázárék készülnek. Példaként említette egy új zöldpark megteremtését vagy egy 21. századi színvonalas városnegyedet. 

A volt kölekedési államtitkár egy Facebook-bejegyzésben is foglalkozott a „mini-Dubajként” is emlegetett projekttel. Ott is leszögezte, hogy bár szükség van a Lázár János által felsorolt fejlesztésekre, de azok jó része „hibás”.

A műsorban elmondta, hogy ha egy arab befektető Budapesten szeretne fejleszteni, az a városnak is fejlődést jelentsen, hiszen a fővárosnak nem az a legfontosabb, hogy turistákat vonzzon be. 

Még nem fejezték be Ungár Péterrel a beszélgetést

Vitézyt végül arról is kérdezték, hogy főpolgármester lesz-e. Itt felidézte, hogy Ungár Péter korábban már valóban megkereste ezzel kapcsolatban, 

amire nem mondott nemet, de igent sem. 

Mint kiderült a beszélgetésük még nem fejeződött be.

Az egykori államtitkár hangsúlyozta, hogy „nagyon szereti ezt a várost, régóta foglalkozik azzal, hogy fejlődjön, de ez egy komoly döntés, amit nem szeretne elhamarkodni”.

A teljes beszélgetést alább tekinthetik meg:

***

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: MTI/Kovács Anikó 

Összesen 9 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
powerage
2023. december 07. 06:32
Ez a fazon is abból él, hogy valahogy elterjedt róla, hogy szakértő. Alapítsanak neki egy állami vasútmodellező múzeumot, ott ellenne évekig. De főpolgármesternek? Ugyanakkora balfasz, mint Karácsony csak az egyik a vonatokra a másik meg a kerékpársávokra veri ki.
Akitlosz
2023. december 07. 02:46
Rákosrendező az pályaudvar, nem gigaizét kellene belőle csinálni, hanem hagyni pályaudvarnak.
lájkbajnok
2023. december 07. 00:27
Technokrata, esélytelen Karácsonnyal szemben. Várjuk a fideszes casting eredményét is.
MrStokes
2023. december 06. 22:53
NoRakosrendezo Megjott Scmuck NoAkkumulator tarsa. Ezek mindenre csak nemet tudnak mondani...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!