A Facebook gyülekezőhelye a súlyos elmebetegeknek is

2023. december 30. 21:50

Még ha teológinának is álcázzák magukat.

2023. december 30. 21:50
Hont András
Hont András
Facebook

„Tisztában vagyok vele, hogy a Facebook gyülekezőhelye a súlyos elmebetegeknek is, még ha teológinának is álcázzák magukat, no, meg a követőiknek, de az túlzás, hogy nekem kell korrepetálást tartanom nekik az internet működéséből. (Kérlek, ne küldjétek el többször buggyantka bejegyzéseit).

Az történt, hogy valaki megcsinálta az ezerhatszáztizenkettedik lejáratóoldalt rólam, stílusából ítélve a bulvártévé csöcskontent portáljának nyomoronc kontentiparosait sejtem mögötte, de lehet, hogy ebben tévedek. Mindenesetre amint bekövetett, azzal a lendülettel tiltottam is ki, trollprofilokat nem etetek.

Vélhetően belájkolta a zavarodott hölgyemény oldalát is, ott azonban meglepő dolog történt, már amennyiben az önimádó elmebaj meglepetésnek számít. (Majd berakom a csevejt alább, hogy lehessen velük kommunikálni, annak, aki akar, de szótagolva és caps lockkal írjon, mert nem fogják máskülönben érteni).

Kommentelőivel közösen jól megfejtették, hogy egy rólam szemlátomást roppant előnytelen képet használó montázst, amely ráadásul egybemos az agyament szélhámossal, biztos én csináltam, és ebbe azután jól bele is hergelik magukat. Mit is kell ilyenkor mondani még? Ja, igen”

***

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: YouTube

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 51 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
zavulon
2024. január 02. 07:59
"bulvártévé csöcskontent nyomoronc kontentiparosai" Ezt megkönnyeztem. Szerintem van ahova az ember nem süllyed, csak hogy reagáljon. Ilyen mélység mikor Perintfalvi személyeskedik.
Sulammit
2024. január 01. 12:52
Onnan tudjuk, hogy perintfalvi teológus, hogy ő állította ezt magáról. Ha a Szentírással foglalkozó elszólásait nézzük, egy a Bibliát nem ismerő feketeöves ateistát látunk. Aki Egyházellenes, egy felbújtó, aki arra akarja rávenni a magyar katolikus híveket, hogy ne menjenek templomba, ne járjanak szentmisére, gyónni, áldozni. Vagyis egy sátánfattya.
Csányi Gyuri
2023. december 31. 22:50
Perintfalvi veszedelem.
masikhozzaszolo
2023. december 31. 21:07 Szerkesztve
Ez a Perintfalvi -Hont a balett próbatermi párbeszédet juttatja eszembe. Ballerina: Mikor a Bence megemel, izzad a tenyere és többnyire belém csúszik az ujja, tanárnő! És hova csúszik? Hát hol előre, hol hátra, és van, hogy előre is hátra is. És te mit érzel? Hát én előre izzadok, illetve izgulok. És te fel tudnád emelni a Bencét? Biztos hogy nem. Akkor marad ez a felállás!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!