Nagy Márton: Az infláció már novemberben egy számjegyű lehet

2023. október 02. 12:23

A miniszter szerint megnyugodhatnak a politikusok.

2023. október 02. 12:23

„Túl vagyunk a fordulaton, jövünk ki egy viharból” – jelentette ki Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter a Világgazdaság 55. jubileumi konferenciáján. Elmondta, hogy a kormány megetette azokat a „gyors manővereket”, amelyekre 2022-ben és 2023-ban szükség volt. Most már lehet egyenesen menni, stratégiai nyugalomra van szükség – tette hozzá. Úgy fogalmazott, 

az idei az infláció letörésének éve, 2024 a növekedés helyreállításáé”.

A tárcavezető szerint egyszerre lehet az infláció letörése ellen küzdeni és a növekedés beindításával foglalkozni. Szerinte ebben kulcskérdés lesz a fogyasztás helyreállítása. Ugyanakkor elismerte az is, hogy a költségvetésben is keletkeztek lyukak a fogyasztási csapda miatt. Azt is hozzátette, hogy a kormány intézkedései következtében egy gyors visszapattanás lehet 2024-ben és 4 százalékkal nőhet a magyar gazdaság.

„Az infláció már novemberben egy számjegyű lehet”

Azt is hozzátette, az infláció már novemberben egy számjegyű lehet. A miniszter kiemelte, azért probléma a pénzromlás, mert gazdaságtörténetileg kettészakította az országot: a belgazdaságot például jelentősen lassította, miközben az exportorientált szektorral semmi gond nincs, ott semmit nem éreznek ebből a válságból. A belső kereslet visszaesésésével a költségvetés bevételei jelentősen elmaradtak a tervezettől, ugyanakkor a költségvetési hiány nem azért van, mert az állam pazarló, hanem mert bevételi oldalon van probléma, ami az áfából ered. Rámutatott viszont arra, hogy az export lendületével és az energiaárak csökkenésével

a külkereskedelmi egyenleg gyorsan helyreállt,

ami a folyó fizetési mérleget is pozitívba fog fordulni. Azt is hozzátette, a kormány sikeresen megvédte a munkahelyeket, a foglalkoztatás továbbra is csúcson van, a munkanélküliség pedig mélypont közelében van. „A politikusok megnyugodhatnak” – jegyezte meg. Azt is megjegyezte, hosszú távon a reálbér-emelkedés visszatérhet az 5 százalékos tartományba.

A növekedésről azt mondta, az infláció csökkenésével áll helyre a magyar gazdaság növekedési képessége. A gazdaságfejlesztési miniszter ezzel kapcsolatban megjegyezte, az „egyetlen problémát a reálkamatok jelentik, szeptembertől a reálkamatok pozitívba váltanak, aminek „a legkevésbé örül”. Szerinte „a jegybank küklopsz-üzemmódban működik, csak az inflációra figyel. Reméljük, hogy nem vakul meg” – fogalmazott.

Ezt is ajánljuk a témában

***

Nyitókép: MTI/Bruzák Noémi

Összesen 22 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Lajoss
2023. október 09. 14:36
Marci teljesen belehülyült a csüngőhasú szolgálatába…
Pelso j.
2023. október 02. 14:58
Ismét tökéletes hablaty, konkrétumok, összefüggések, alátámasztások s persze felelősség nélkül.
Kormánypárti2
2023. október 02. 13:58
"reciproki 2023. október 02. 13:43" Vigyázz, kávét már ne igyál, mert rossz vége lesz. :) Nem tudok rajtad segíteni, mert a saját farkad körül forogsz. :) Majd ha elmúlik az agyvérzés közeli állapotod, akkor sorold fel a ballibsik alatti munkanélküliségi adatokat is. :) Persze az rajtad nem segít, mert akkor alkalmatlan voltál még a betanított munkára is és most is az vagy. Na, ezen nem hogy Orbán, de még az Isten se tud segíteni!
llnnhegyi
2023. október 02. 13:55
A libbcsikommcsi közgazdászok, pénzügyi szakértők,bukott bankárok tömegesen hagyják el pályájukat véglegesen. A Fidesz Kdnp koalíciós kormányindent felülmúló sikeres válság menedzselést hajtanak végre! Petschnig Mária Zita elhagyta Kéri Lászlót. Bod Péter Ákos bodzást telepít. Csaba László újra beiratkozott Corvinus universityre.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!