Tisztelt Főpolgármester Úr! Higgye el, ha valaki rögtön „becsicskulna”, az éppen Ön

Új gumicsontot kapott az ellenzék, mégpedig a Putyin-féle történelemtankönyvvel. Végre, most már tényleg megbukhat Orbán – gondolhatják. Mert hogy ez számukra egyáltalán nem a magyarokról és a magyar történelemről szól, arra mérget vehetünk. Ülnek közöttük épp elegen olyanok, akik korábban maguk is ellenforradalomként beszéltek '56-ról, hogy egészséges szkepszissel fogadjuk a felháborodásukat.

De nem is ez az, ami miatt a jelenlegi felháborodásuk komolyan vehetetlen. Sokkal inkább arról van szó, hogy ha ezzel most jól betámadják a magyar kormányt, akkor a szavazóik egy pillanatra talán elfeledkeznek majd arról a tényről, hogy amúgy mennyire inkompetens emberek is alkotják az ellenzéket. Ennek az alkalmatlanságnak talán legékesebb példáját nyújtotta a minap

Hmmm. Oooooké.

Mindig vicces számomra, amikor valaki annak akarja láttatni magát, ami amúgy nem ő. Mint Karácsony esetében is, aki jelenleg kompetens kemény legénynek akar tűnni.

Hadd emlékeztessem, hogy akkori döntésének mi lett a következménye, legalábbis egyes olvasatok szerint: az országra szabadította Márki-Zayt, aki aztán megbuktatta az ellenzéket. Mondom másképp is: arányaiban soha nem kapott ilyen kevés szavazatot az ellenzék, mint a legutóbbi választáson.

És itt még csak nem is külpolitikai eseményről van szó, hanem a politika világában azért elég csekélyke téttel bíró, nem hivatalos előválasztásról.

Gondolom, sejti, hova vezet a gondolatmenetem, de ezeket fontos tisztázni: amennyiben egy MZP ennyire megijeszti önt, akkor mégis mi történne vajon egy uniós megbeszélésen? Mi történne egy tárgyaláson Bidennel? Mégis hogy néznének ki a „határozott szavak” ilyen esetekben? Milyen álláspontot vinne az ilyen tárgyalásokra? Azt már meg sem merem említeni, hogy ezeken az alkalmakon azért illik legalább annyira jól beszélni angolul, hogy ne máshonnan kelljen felolvasni a saját álláspontunkat – már ha egyáltalán van ilyen, mert ugye a baloldal elmúlt években mutatott tevékenysége nem pont erre enged következtetni. 

És akkor most jutottunk el a legfeketébb leveshez, az oroszokhoz.

Tisztázásképp: nekem aztán nem szívem csücske Oroszország. Nem barátunk, ahogy azt alaposan megtanulhattuk a történelmünkből. Ugyanazt az agresszormentalitást láthatjuk most Ukrajnában, mint amiből mi is kaptunk 1956-ban, vagy 1849-ben.

Azonban van egy apró gond: Oroszország világpolitikai tényező. Főleg most, a BRICS-együttműködés keretén belül.

Ezt lehet kritizálni, csak a való világ nem ehhez fog alkalmazkodni, hanem a száraz tényekhez. És a külpolitikának, tetszik vagy sem, a való világra kell összpontosítania, nem pedig az egyéni érzelmekre.

Én sem értek egyet 100 százalékig a magyar kormány külpolitikájával. Az ellenzék külpolitikájával  (sőt, bármilyen politikájával, ha már itt tartunk) viszont 0, azaz zéró százalékban értek egyet, és a mostani gesztusukkal is csak megerősíteniük sikerült ezt a meggyőződésemet.

Különösen azután, hogy méltóztatott elereszteni egy olyan megjegyzést, miszerint háborúban állunk velük... Azt hiszem, nem túlzás azt állítani, hogy ilyen malőr után valószínűleg nem segít, ha főpolgármester úr segítségül hívja az Egyesített Összefogott Népi Nemzeti Demokratikus Összellenzéket. Putyint nem fogja meghatni, ha maga mellé veszi Jakab Pétert, aki aztán nekiáll az orosz elnök előtt verni a bőrdzsekijét.

De talán még velük is jobban járna, mint ha azt a Gyurcsány Ferencet vinné a tárgyalásokra, aki egyszer azt találta mondani, hogy Putyin addig volt demokrata, amíg ő (Gyurcsány) volt a miniszterelnök, és csak Orbán Viktor első kétharmada után vált diktátorrá.

Azt hiszem, ön is egyetért abban, hogy ezt az állítást felelős, minimális szürkeállománnyal rendelkező ember kiröhögi, majd levonja a tanulságot: ezt a figurát nem szabad a hatalom közelébe engedni. Miért? Mert komolytalan, a szavazóit hülyének nézi, de ami ezeknél fontosabb: azért, mert a nagyvilágban megrágják, majd kiköpik.

És ezért is hálát kell adnunk az égnek, hogy a kormány számára nem mérvadó sem az ellenzék, sem annak médiája, ha külpolitikáról és diplomáciáról van szó.

Még ha meg is fogalmaz a baloldal valami épkézláb kritikát a kormánnyal szemben, az szinte csak szökőévente jogos, a legtöbb alkalommal kapkodó, átgondolatlan, koncepció nélküli, érzelmektől fűtött (és ezért irracionális), sőt: potenciálisan végzetes. 

Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán