Támadás a nemzeti határok ellen

„Ugye emlékszünk, hogy a magyar kormány következetesen meg akarta védeni az Európai Unió schengeni határait, mivel Orbán Viktor miniszterelnök tartotta magát az uniós szerződésekhez. Ezért nyolc évvel ezelőtt szeptembertől elindult a déli határkerítés építése, amelynek megerősítése azóta is folyamatos. A migránsok ezen is erőszakosan – kővel, füstgránáttal, fegyverrel – át akartak törni, de már akkor a magyar rendőrök és határőrök  visszatartották az idegen behatolókat. Innentől lett fekete bárány Magyarország az Európai Unióban, a Nyugat szemében. Volt már fasiszta, putyinista, antiszemita és diktátor Orbán Viktor, sőt, Hitlerhez vagy Sztálinhoz is hasonlították. Megvádoltak bennünket, hogy a magyar idegengyűlölő, nem befogadó ország, mert nem várja tárt karokkal a »menekülteket«. Közben a magyarok védték nemzeti határukat, magát Nyugat-Európát, és máig csak engedéllyel, útlevéllel lehet bejutni az országunkba a nem uniós polgárnak. Eddig sok száz milliárd forintjába került a védekezés a magyar államnak. Emiatt nyolc éve folyamatosan támadja az EU Magyarországot mondvacsinált jogállamisági ügyekkel, újabban békepártisággal és ennek ürügyén Brüsszel visszatartja a nekünk járó uniós pénzeket. Ebben partner sajnos a hazai balliberális ellenzék, akiket mi, a nemzetben gondolkodók hazaárulóknak tartunk. Tegyük fel, ha a dollárbaloldal hatalomba került volna az elmúlt országgyűlési választások valamelyikén, akkor már kiépültek volna a migránsgettók, ellepték volna az utcáinkat a hívatlan, más kultúrájú idegen emberek, épültek volna az iszlám templomai és természetesen a magyar adófizetők pénzéből minden szociális támogatásban részesülnének. Kinek kellett volna ez?

De mi van a háttérben? Mennyire veszélyes a nyílt társadalom eszméje, a globalizmus Európára és Magyarországra? Érdemes ezt elemezni. Ehhez vettem segítségül Frank Füredi magyar származású szociológus, a kenti egyetem és a XXI. Század Intézet professzorának könyvét Célkeresztben a határok címmel. Füredi ötvenhatos menekült, aki szüleivel hagyta el a megtorlás elől Magyarországot, aki zsigereiben is érzi, hogy mit jelent a szovjet katonai megszállás, az őrtornyokkal teli elaknásított határ, az elektromos árammal keringő szögesdrót. Mi, magyarok ezt soha nem feledjük el. A nyugati határainkon túl ott volt a szabadság ígérete, onnan keletre pedig a bolsevista diktatúra, az elnyomás, a mindenféle emberi szabadság elfojtása. S ez tartott csaknem negyvenöt évig. Mi akkor sem a határnélküliségre vágyódtunk, hanem a határok átjárhatóságára.

Nekünk a Kárpát-medencében mindig is sokat jelentettek a határok, csak mindig más előjellel. Fejedelmeinknek, királyainknak Álmostól, Árpádtól, Szent Istvántól Nagy Lajoson át a Hunyadiakon keresztül egészen Mátyás király haláláig igenis fontos volt a magyar határok védelme. Utána csak próbálkozások történtek a magyar királyság egyben tartására, de az 1526-os mohácsi vész, II. Lajos király szerencsétlen halála, magyar földesuraink egymás elleni viszálykodása elhozta 1541-ben, Budavár elfoglalásával a 150 évig tartó török uralmat. Az oszmán hódítás, az iszlám első világuralmi törekvése, a muszlim vallás elterjesztése mind katonailag, szellemileg jó ideig meggyökeresedett Európa egy részében, itt, Magyarországon.”

Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán