Ákos: Aki szerint az én sikerem a NER-nek köszönhető, az egyszerűen nem beszámítható
„Tőlem senki nem tud elvtelen dicséretet idézni politikai párt vagy politikus kapcsán” – mutatott rá az énekes-dalszerző.
„Apukánktól jött a zene szeretete. Anyukánktól nem jöhetett, szegénynek nem volt rá semmi ideje. Három helyen takarított, mellette ebédet osztott” – a 70 éves Szűcs Judith a Mandinernek.
Augusztus 15-én lesz hetven esztendős, amit nehéz elhinni. Hát még azt, hogy egyetlen állami kitüntetése sincsen…
Pedig nincs.
Miért?
Nem tudom a választ, de nem is keresem. A hetven évemből 51 esztendőt töltöttem a színpadon. A közönség szeret, szakmai elismeréseim vannak, az állami kitüntetésekből eddig kimaradtam. Ha kapok, köszönettel elfogadom, ha nem, akkor sem történik semmi. Mindig két lábon jártam a földön, nehéz megingatni a világomat.
Sashalmon született. Milyen körülmények közé?
De nem foglalkoztunk a nehézségekkel, egy gyerek amúgy is másképp fogja fel a világot. Apukám cipész volt, anyukám pedig éjjel-nappal takarított a család miatt. Imádtam őt. Bölcs volt, bár a családi helyzete miatt csak három elemiig jutott. Tőle örököltem a karakánságomat.
A négy testvére közül Szűcs Antal Gábor szintén elismert zenész lett. És a többiek?
Ők is zenéltek fiatalon, nálunk természetes volt, hogy mindenki zenél. Apukánk például mandolinozott. Talán tőle jött a zene szeretete. Anyukánktól nem jöhetett, szegénynek nem volt rá semmi ideje. Három helyet takarított, mellette ebédet osztott. Sosem felejtem el, ötéves voltam, mikor egyszer azt mondta nekem, majd meglátod, híres leszel!
Kezdetben az éneklés mellett zongorázott is. Honnan jött az ötlet?
Tudni kell, anyukám egy ideig Mátyásföldön is dolgozott, s az általános iskolából jövet mindig bementem hozzá egy kicsit. Ott, az épület pincéjében volt egy pianínó. Megtetszett. Később kaptam is egy zongorát otthonra, havonta törlesztették az árát. Komoly nehézséget okozott anyagilag, hogy megvegyék, de megtették. Másodiktól a Táncsics Mihály zenei általánosba jártam Mátyásföldön, a kórusban voltam szólista. Egyszer még Kodály Zoltánnal is kezet foghattam. Nagyon jó énektanárom volt. Ili néninek hívták, aki, amikor először meghallott énekelni, azt mondta anyukámnak, ennek a gyereknek arany van a torkában!
Zongorázott, kórusban énekelt, egyenes út vezethetett volna a komolyzene irányába…
A komolyzene később is fontos volt az életemben, de a családi körülmények miatt nekem dolgoznom kellett, nem volt más választásom. Így mentem el fodrásznak. Aztán jött az 1972-es Ki Mit Tud? ahol a Fodrász Egyesület Tavasz 67 kórussal nyertünk, én pedig a popzenei kategóriában szólóban lettem első. Tizenkilenc éves voltam akkor.
A Ki Mit Tud? nagy változást hozott az életében?
Eleinte nem. Ugyanott, abban a szoba-konyhás lakásban éltem, mint korábban, telefonunk sem volt persze.
Persze megismertek az emberek, jöttek a lehetőségek, de az igazi mérföldkő 1977-ben jött el, amikor a Metronóm fesztiválon a Táncolj még! című számmal harmadik lettem. Előtte hiába voltak sikereim külföldi fesztiválokon, hiába gyűlt össze sok olyan nóta, amelyből lemez készülhetett volna, Erdős Péter, a hazai popzenei élet irányítója nem engedte.
Utálta önt?
Nem utált, csak visszatartott. De 1978-ra már érezte, ennyi siker után ciki, ha a Szűcs Judith-nak nincs lemeze és végül megjelenhetett a korong. Platinalemez lett, ami annyit jelentett akkor, hogy 250 ezer fogyott belőle. Erdős egyébként nálam is próbálkozott azzal, hogy lépjek fel a Neotonnal és menjek el velük Japánba a Yamaha Fesztiválra. Mivel már voltam a Yamahán, ahol Bonnie Tylerrel szerepeltem egy színpadon, sikerült úgy leszerelnem, hogy nem sértődött meg rám. Persze az első pillanatban tudtam, nem szabad bemennem a Neotonba, mert pillanatok alatt a hátsó padba kerültem volna, vokalistaként.
Elégedett a karrierjével?
Nincs okom panaszra. Számtalan helyen felléphettem külföldön is. Kelet-Németországban a Szovjetunióban, Kubában, Csehszlovákiában, nem mellékesen Svájcban, egy komoly zenei kiadó ragaszkodott hozzá, hogy két dallal is szerepeljek a diszkólemezükön. Tetszett nekik, hiszen 1979-ben már én szerepeltem a lemezborítón, Judith művésznéven. Húsz lemezem volt eddig, sok slágerem, négyszer voltam az év énekesnője itthon. Amit viszont sajnálok, hogy ha nem piros útlevelem van, és nem kell vízum sokfelé, akkor talán Nyugat-Németországban is összejöhetett volna a karrier. A kor menő csapatának, a Boney M.-nek a menedzsere, Frank Farian hitt bennem, nagylemezt akart velem, de az állandó vízumproblémák miatt végül nem lett belőle semmi.
Arra nem gondolt, hogy disszidál?
Eszembe sem jutott. Magyar vagyok, a magyar közönség szeretett meg, ezt a szeretetet pedig nem lehet itt hagyni. És a családom miatt sem mentem volna el Nyugatra. A kiszolgáltatottság viszont keményebbé tett, idő után magam intéztem mindent. A fellépéseket, szerződéseket, a saját magam menedzsere lettem. Azóta is.
A diszkókirálynő nevet ki adta?
Nem tudom, automatikusan jött, nyilván a Táncolj még! miatt.
Közben csendben jegyzem meg, Sashalmon sem díszpolgár…
Onnan még 1983-ban elköltöztem, igaz 30 éves koromig ott éltem. Amikor aztán anyukám meghalt, elhagytam Sashalmot, hiszen minden rá emlékeztetett.
Pont elváltam, ott maradtam egyedül a kislányommal, Timivel és a következő évben, mikor 40 éves lettem, elment az édesanyám is. Új életet kezdtem, a fájdalmamat pedig az autóban énekeltem ki vezetés közben…
Mostanában is sűrűn fellép?
Nem vállalok el minden felkérést, és ha tévébe hívnak, akkor is megválogatom, hová megyek.
A kislánya, Timi mivel foglalkozik?
Ásványékszereket készít és virágterápiát tart. Már önálló életet él. Megtalálta magát és én is rátaláltam a páromra, akivel 13 éve vagyunk együtt. Egy ideig gondolkoztunk az esküvőn, a kezemet is megkérte, de végül letettünk róla, így is boldogok vagyunk. Legalább elmondhatom magamról, hogy 70 évesen is menyasszony vagyok...