Nyilatkozott Szijjártó Péter a svéd NATO-csatlakozásról

2023. július 28. 21:28

A kormány már előterjesztette a javaslatát – tájékoztatott a külgazdasági és külügyminiszter.

2023. július 28. 21:28

Minden eddiginél szorosabb partnerségre van szükség az Európai Unió és Törökország között, ugyanis ez segítené a kontinens fizikai és energiabiztonságának, illetve romló versenyképességének javítását is – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető a török kollégájával közös sajtótájékoztatóján először is hatalmas megtiszteltetésnek és baráti gesztusnak minősítette, hogy Hakan Fidannak kinevezését követően az első útja Magyarországra vezetett, ami szavai szerint bizonyítja a felek közötti stratégiai kapcsolatot.

Rámutatott, hogy az új geopolitikai és világgazdasági korszakban minden eddiginél nagyobb a jelentősége

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Orbán-ellenes puccs készül: a titkos szálak Brüsszelig vezetnek – itt az új Mesterterv

Orbán-ellenes puccs készül: a titkos szálak Brüsszelig vezetnek – itt az új Mesterterv
Tovább a cikkhezchevron

Törökországnak, amely meghatározó Magyarország és egész Európa biztonsága szempontjából,

mind a fizikai, mind az energiabiztonság terén. „Mi, magyarok speciális földrajzi helyzetben vagyunk, keletről a háború, délről pedig a migráció jelent biztonsági kihívást. Az a helyzet, hogy amikor a déli migrációs kihívással szembesülünk, akkor azt látjuk, hogy a brüsszeli politika folyamatosan növeli a migrációs nyomást a déli határon, ezért óriási szükség van arra, hogy Törökország csökkentse ezt” – hangsúlyozta.

A svéd NATO-tagság kérdése

Szijjártó Péter újságírói kérdésekre válaszolva közölte, hogy a svéd NATO-tagság ratifikációs eljárásával kapcsolatban folyamatosan informálta egymást a magyar és a török kormány, és ez így lesz a következő időszakban is. Leszögezte: a szavazás időpontjáról a parlamenti többség dönt majd, a kormány már előterjesztette a javaslatát. 

A dániai és svédországi Korán-égetésekkel kapcsolatban pedig hangsúlyozta, hogy a magyar kormány elfogadhatatlannak tartja bármilyen vallás könyveinek, szimbólumainak meggyalázását.

Szólásszabadságra hivatkozni bármilyen vallás szent könyveinek égetésekor nemcsak elfogadhatatlan,

hanem felháborítóan cinikus viselkedés is. És szerintem itt Európában jogos elvárás minden kormánnyal, minden állammal, minden országgal szemben, hogy vegye elejét a vallási szimbólumok meggyalázásának” – mondta.

(MTI)

Nyitókép: MTI/Máthé Zoltán

 

Összesen 74 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Szürke Testvérek
2023. július 29. 20:55
"Narancsisten rendesember 2023. július 28. 23:41 Az unió tagjai vagyunk, egy nagy nemzetközösségé, így a nemzetállami érdekek másodlagosak. " Szürke Testvérek Narancsisten 2023. július 29. 20:52 Ha Mi, mint nemzetállam vagyunk a tagjai egy nagyobb szerveződésnek, akkor a nemzetállamok az elsődlegesek, nélkülük nem jönne létre a közös szerveződés. Ez egyszerű, mint a faék. Ha mégsem értenéd, egy példa: A nemzetállamok halmazainak közös halmaza az eu. Ez csak egy származtatott halmaz, meghatározóak a nemzetállamok halmazai. Ha az eu bürokratái birodalmi vágyálmokat dédelgetnek, ez az ő (és az őket a háttérből mozgató ds ) problémájuk
Válasz erre
0
0
balbako_
2023. július 29. 09:21
Vállalták a beterjesztést. Aztán, hogy a parlament elfogadja-e nem tudni.
Válasz erre
1
1
remi
2023. július 29. 08:52
Nem vagyok benne biztos, hogy "technikai kérdés" ez, a zusákok ugyanis átbaszták, megint, sokadszor a zsebszultánt, a szenátusban a görög-örmény lobbi ugyanis olyan erős, hogy továbbra is blokkolja az F-16 üzletet. Úgyhogy hacsak a háttérben nem egészen más alkualap volt akkor ez még nem teljesen lefutott meccs.
Válasz erre
3
4
korona.2.0
2023. július 29. 08:43
A magyarországi zsidóknak most ez sem tetszik. Nekik SEMMI SEM tetszik.
Válasz erre
2
2
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!