Talán sokakban fel is vetődött a show után a kérdés, hogy vajon meddig mehet még a Memento Mori-turné után a Depeche Andy nélkül.
Mint várni lehetett, akkor szabadultak el igazán az indulatok, mikor felcsendült az Enjoy The Silence. Azt a hangorkánt nehéz felejteni, mikor több tízezer ember énekli egyszerre az ismerős sorokat. Az este koronája a búcsúdal, a Personal Jesus volt, amely jóformán „felrobbantotta” az Arénát.
A koncert végére értettem csak meg igazán, hogy miért is van idehaza, illetve a kelet-európai országokban akkora rajongótábora a zenekarnak, és miért is él még mindig élénken az erre a stílusra épülő szubkultúra, amely magába foglal kamaszt és „örökifjút” egyaránt. A Depeche Mode dalai magukban hordozzák azt az életérzést, amely uralkodó volt/lehetett a nyolcvanas évek változó világban, de jelen van a ma emberének életében is. A borongós dallamok és a tartalmas szövegek arra emlékeztetnek, hogy bár sokszor közel sem tökéletesek a mindennapjaink, jelen kell lennünk teljes valónkkal, és nem szabad szégyellnünk az érzéseinket, esendőségünket.
Hiszen ettől leszünk emberek igazán, még ha divatok és trendek jönnek-mennek is körülöttünk.
Jövőre újráznak