Gulyás Gergely: Távoznak a miniszterek és az állami vezetők az egyetemi kuratóriumokból

2023. február 09. 10:11

A háromnapos soproni kormányülés eredményeit ismerteti Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Szentkirályi Alexandra szóvivő.

2023. február 09. 10:11
null

Mint arról a Mandiner előzetesen beszámolt, három napig ülésezett a kormány Sopronban, Havasi Bertalan szerint szóba került az ülésen az ukrajnai háború, annak nemzetközi összefüggései és Magyarország szilárd elkötelezettsége a béke és a mielőbbi tűzszünet mellett. Elmondta azt is: az ülés eredményeiről a csütörtöki kormányinfón számolnak be, ezt közösségi oldalán Szentkirályi Alexandra, a kormány szóvivője is megerősítette.

Törökország

Gulyás Gergely elmondta: az első megtárgyalt ügy a törökországi földrengés volt. Ismertette: közel 50 ország mentőalakulatai dolgoznak a katasztrófa sújtotta területeken, köztük a Hunor mentőszolgálat is. A magyar szervezetek eddig 27 embert mentettek meg.

Magyar állampolgárságú áldozatról eddig nincs információ.

Gazdaság

Gulyás Gergely a gazdasági helyzetről szólva elmondta: Magyarország teljesíti azt amit ígért, azaz mind a nyugdíjasok, mind a munkavállalóknál a béremelés meghaladta a magas inflációt is. Rendben folyósítják a 13. havi nyugdíjat is. A miniszter hangsúlyozta: „amikor Gyurcsányék voltak kormányon, akkor elvették a 13. havi nyugdíjat, míg most a kormány nem ezt teszi, hanem segíti az időseket”.

Elmondta: a munkahelyek megvédése, és az infláció leszorítása a legfontosabb feladat, valamint a recessziót elkerülése. Folytatódnak az ipari és mezőgazdasági beruházások, a kormány pedig egy 2030-ig tartó energiastratégiát is tárgyalt: atomenergia, napenergia és hálózatfejlesztés is fontos szerepet fog játszani a jövőben. „Ha megérkeznek az uniós források, akkor jelentős energiafejlesztések indulnak” – tette hozzá. Szólt arról is, hogy az ipari parkokhoz kapcsolódó vízellátás modernizálása is napirenden van. 

Békepártiság

Gulyás ezután kitért az orosz-ukrán háborúra. A miniszter kifejtette:

azonnali tűzszünetre, és béketárgyalásokra van szükség. A magyar álláspontot tükrözi az ENSZ főtitkárának a nyilatkozatát is.El kell kerülni, nehogy világháború legyen”

– tette hozzá. Gulyás világossá tette, hogy anyailag támogatták Ukrajnát, és elutasítják az orosz agressziót. „Fegyvereket nem küldünk, mert azt csak Kárpátalján keresztül lehetne küldeni, és akkor veszélybe kerülne az ottani magyarság is” – szögezte le. 

Kuratóriumi tagság

A miniszter bejelentette: a kormányülés végén az érintett miniszterek lemondtak az egyetemi kuratóriumokban betöltött pozíciójukról február 15-től. Erre az Európai Bizottsággal folytatott tárgyalások miatt volt szükség. A miniszter jelezte, hogy a kormány arra is nyitott, hogy időbeli korlátot szabjanak a kuratóriumi tagságnak. 

Gulyás Gergely

a náci és a kommunista propagandához hasonlította Gwendolin Delbos-Corfield francia EP-képviselő kijelentéseit,

miszerint „köztudott, hogy a magyar titkosszolgálatok szivárogtatnak Oroszországnak, továbbá élen jár a hamis hírek terjesztésében”. Később ugyan pontosította szavait, de Gulyás szerint ennek ellenére a politikus kijelentésének jogi következményei kell, hogy legyenek. 

Támogatás Kárpátaljának

A kárpátaljai magyarok helyzetére vonatkozó kérdésünkre elmondta: két hete járt Kárpátalján, ahol találkozott az ottani magyar politikai vezetőkkel, polgármesterekkel. A helyzet nehéz, de a kárpátaljai magyarság kitart szemben, azokkal a hírekkel, miszerint már nem is létezik ottani magyarság – szögezte le Gulyás. Ezért a magyar állam minden támogatására szükség van.

A kormány most egy támogatási csomag összeállításán dolgozik, amit egy héten belül elfogadhatnak  

– mondta Gulyás Gergely. 

Arról, hogy Orbán Viktor ismét felszólított Brüsszelt, járuljon hozzá a magyar határvédelem költségeihez, Gulyás Gergely a Mandiner kérdésére elmondta: évről évre elküldik Brüsszelbe, hogy pontosan mennyit költöttek határvédelemre, ennek legalább a felét szeretnék megkapni. Eddig jóval egy milliárd egymilliárd felett van ez az összeg – tette hozzá. 

Dollárbaloldal

Az ellenzék külföldi finanszírozásáról szóló újabb hírekről elmondta: reális feltételezés, hogy a magyar ellenzéket külföldről irányítják. Óriási pénzek érkeztek az ellenzékhez, de ennél sokkal nagyobb baj, hogy aki ezt a pénzt adja, az kér is érte valamit – fogalmazott. Gulyás azt is hangsúlyozta, hogy a baloldal törvénytelenséget követtek el, hogy külföldi pénzt fogadott el a kampányban..

Ennél nyilvánvalóbb jogsértéssel az elmúlt harminc év párttörténetében nem találkoztunk 

– mondta.

Akkumulátorgyár 

Gulyás a tervezett debreceni akkumulátorgyárral kapcsolatos vita kapcsán leszögezte: alapelvárás, hogy a beruházás a legszigorúbb környezetvédelmi előírásoknak feleljen meg. Ez az állami támogatás előfeltétele. Azonban ebből a szempontból nem merült fel semmilyen aggály. A kormány nem tartja indokoltnak a népszavazást ebben a kérdésbe, mert számtalan tévhit terjed a beruházásról – mondta Gulyás, hozzátéve, hogy ezzel együtt az ésszerű felvetésekre választ kell adni. 

A miniszter jelezte: a kormány felhatalmazta Nagy Márton gazdasági gazdaságfejlesztésért felelős minisztert, hogy tárgyaljon tovább a Liszt Ferenc Repülőtér visszavételéről. A cél, hogy legyen magyar tulajdon a reptérben. 

Nyitókép: MTI / Illyés Tibor

Összesen 231 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
benedek77
2023. február 09. 14:15
Szopnak a nercsicskák a pénzükért:)
Dugin
2023. február 09. 13:29
Na ment az arcoskodás hetekig, azán megint bepucsítunk... :D Ez mostmár kezd szánalmas lenni. Bassza meg ez EU is, na de gyerekek ez mi már? Volt szó perről, ment a fenyegetőzés stb. aztán meg...
nyugalom
2023. február 09. 13:28
Akkor a nemteknel, franciaknal, stb is így lesz?
kovtib
2023. február 09. 13:16
A mai gyögyszem a kormányinfóról: Orbán azért nem tart háttérbeszélgetést magyar újságíróknak, mert abból még több félreértés lenne. Vagyis azért nem tájékoztat, mert akkor még tájékozatlanabbak lesznek az emberek. AHA! Értem! Nem értem. A hülyének nézés tipikus esete. Ezt a fidesz szavazóknak kéne első helyen kikérni, mármint, hogy hülyének vannak nézve. 2 eset lehet: 1. Hazudnak és nem tudják. 2. Hazudnak és tudják. Melyik a súlyosabb? Azért nem tart tájékoztató beszélgetést, mert ott esetleg kiderülnének azok, amik az 1. vagy a 2. pontba tartoznak. Vagy komolyan vehető mondanivalója nincs is, szemfényvesztéssel pedig már el vagyunk látva.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!