„Agyonüttetett emberek, itt is, amott is” – ezek voltak Magyarország legnagyobb földrengései

Szerencsére Magyarországon nem tartozik a mindennapos események közé a földrengés, ám ez nem jelenti azt, hogy ne is lett volna példa erre a legutóbb Törökországot és Szíriát megnyomorító természeti jelenségre. Összeszedtük a legjelentősebbeket – volt köztük olyan, amelyik tényleg a földdel tette egyenlővé a legszilárdabb épületeket is.

Az elmúlt másfél évezred során a Kárpát-medencében több, mint húszezer földrengésről tudunk, melyek jelentős része történeti leírásokból ismert, tehát elég nagy volt ahhoz, hogy feljegyzésekben is említésre kerüljön – írja a História című folyóirat 2005. évi 8. számában. Az első ismert „hazai” földrengés pontos idejét 1998-ban sikerült meghatározni:

a mai Szombathely környékén.

Azt hitték, az ellenség tört rájuk, a sötétben „egymást kaszabolták”

A szentéletű Severinus életét nyomon követő munkában található a legpontosabb utalás a rengés idejére és erejére: „Még csak néhány napja élt a városban, amikor az Asturis pusztulása miatt tartott háromnapos ájtatosság utolsó estéjén szokatlan hevességű földrengés rázta meg a helységet, olyan erejű hogy a falak között tanyázó rugi (germán – a szerk.) katonaság körében pánik tört ki. Félelmükben kitódultak a városkapun, és azt hívén, ellenség tört rájuk, a sötétben még egymást is kaszabolták” – idézi fel a Seismology.hu oldal.

Ami a természeti katasztrófa erejét illeti, négy-hat centiméteres homokgejzírek keletkeztek ugyan a város környezetében, de nagy rengésre utaló nyomokat sem a városban, sem annak környezetében levő geológiai feltárásokban nem lehetett találni. A rengés pusztítása valószínűleg nem volt látványos. A város hanyatlása nem ezzel, hanem a hun hódítással függött össze.

Jelenlegi ismereteink szerint

1763. június 28-án, Mária Terézia uralkodása idején, erejét 6,3 magnitúdójúra becsülték.

Ez a természeti katasztrófa már emberéleteket is követelt, 62-en haltak meg, és 120-nál is több volt a sebesült, ami az akkori lakosságszámot figyelembe véve brutális lehetett. Rengeteg emberélet ez, de a beszámolók szerint a rengés erejéhez képest még viszonylag kevesebb, ami a korabeli vert falú, „könnyű szerkezetes” építkezési módszerekben keresendő: fűzfaágakat vertek le félméterenként, vesszővel összefűzték és ezt tapasztották be. A História ismertetése szerint a legnagyobb károk a Duna bal partján keletkeztek.

„A kaszások közül a mezőben sokan a lábokról leesének és a hegyek, fák a mezőben láthatóképpen remegni kezdének; úgy hogy Komárom városi lakói házainak minden falai, többnyire kik bolthajtással valának, egész a fundamentumig leomlottak és a többiek összehasadozának úgy, hogy a falak hasadékain át is kilátónak” – emlékezett vissza egy korabeli szemtanú.

Így meg egy másik: „A legjelesebb a legmagasabb épületeket vagy egészen lerontotta, vagy ketté hasította. [...] — az utczák, a melyeken kőből csinált házak valának, ugy betöltenek a leomlott házfalakkal, hogy kocsival vagy lóval nem lehetett járni, sőt gyalog ember is nagy bajijai mehetett. Mindazáltal, hogy megláthatnám, micsoda károk estének, a várost bejártam, és akkor tapasztaltam, hogy az agyonüttetett emberek, itt is, amott is, hol egy, hol kettő, hol három ugy voltának, mint a mezőben a még öszve nem hordatott kévék.

A lerázattatott épületeknek az ég felé menő pora miatt a nap mint egy másfél fertályig nem láttatott”. „A sebesülteket még többre tehetni vélték, kik az őrültség csalhatlan jeleit adták. — Szüleiket eltévesztett vagy elvesztett gyermekek s férjeik után kiáltozó nők futkostak őrültként a bizonyos halált hirdető roncsolt épületek között!”

A rengés ereje akkora volt, hogy még Belgrádban (375 km), Drezdában (490 km) és Lipcsében (580 km) is érezték. Év végéig még 160 rengést észleltek a térségben. Húsz évente voltak rengések Komárom környékén, de 1850 után ezek aktivitása lecsökkent. Mindenesetre Komáromtól a Balaton északi végéig húzódó terület szeizmikusan jelenleg is az ország egyik legaktívabb területe.

„A nép a földrengés szokatlan hatásai miatt éjjel-nappal fél”

Ehhez a területhez köthető az 1810. január 14-én Mór környezetében kipattant földrengés, ami szintén jelentős károkat okozott. A természeti jelenséget egyébként a Helytartótanács kérésére kutatták a Tudós Bizottság tagjai: Kitaibel Pál, Tomtsányi Ádám és Novák József megyei főorvos. Munkájuk az első tudományos munka, amely egy rengés okait, hatását tudományos módszerekkel vizsgálják.

Így írnak az ijesztő jelenségről a közgyűlés számára készült hivatalos jelentésben: „…a természet legszomorúbb tüneménye, a földrengés Magyarország nagy részében, de különösen Fejér megyében és legkivált Csóka-hegy tájékán mutatta pusztító erejét, mely a fentebb jelzett hegy közelében lévő helységekben és városokban úgy a régebbi, mint a legszilárdabb újabb építményeket is annyira elpusztították, hogy azok a legrettenetesebb iszonyat nélkül nem is szemlélhetők.

mivel hogy a földrengés oka el van rejtve és már annyi idő óta alig számbavehető megszakítással ezen a vidéken minden pillanatban kénytelenek tapasztalni, hogy életük a legnagyobb veszélyben forog”.

A földrengést Pesten, Pozsonyban és még Bécsben is érezték, a feljegyzések 60 kilométerre Mórtól is ugyanolyan erősségűnek írták le. A bodajki jegyző így beszélte el a rengést: „elsőbben is maga körül és alatta mindent egyik oldalról a másikra hullámos mozgásban rémülten látott inogni, majd ezen mozgás ismét függőleges mozgássá változott, minek folytán minden, amit látott, föl alá mozgott. Mindez még semmi kárt nem okozott, de azután a rögtön erősödő földmozgásra az épületek előtte összeroskadtak”.

Morajlás, zúgás, földből feltörő recsegés hallatszott. Sokan megesküdtek rá, hogy az előző évi győri csata ágyúdörgését hallották újra. Fényjelenségek is kísérték az eseményeket. A Csóka-hegyről hazatérő jobbágyok riadalmát az okozta, hogy hirtelen feltűnő zúgást hallottak, mire ösztönszerűen hátranézve úgy látták, hogy „a mozgásban levő hegy jött utánuk”,

A döngölt, vastag agyagfalú alacsony házakon csak repedések mutatkoztak, a téglából épült, mészhabarccsal kötött házfalak viszont csaknem mind beomoltak. A boltívek különösen rosszul viselték a rengést – itt is. A kapucinusok cellafalai bedőltek, de ők épp az ebédlőben vacsoráztak, így megmenekültek. Fagyok után tavasszal a megrepedt falú házak is összedőltek. Csókakő akkor 500 éves várromjai erősen inogtak, de semmi káruk nem esett – írja a História. Velegen 113 m hosszan 40-50 cm-es repedés keletkezett a földben. Mecséren is repedések keletkeztek, és a vadászlakban egy nehéz szekrényt a fal mellől a szoba közepére dobott a rengés. Az erdőben a kis patakok megáradtak és homokot vetettek. Bakonycsernyén egy forrás elapadt. Bakonysárkányban olyan gyorsan mozgott a templomtorony, hogy ledőlése bármely percben várható volt.

Minden negyedik ház megsérült

A 20. században öt olyan földrengést jegyeztek fel a mai Magyarország területén, melyek jelentős károkat okoztak: Kecskeméten 1908 és 1911-ben, Egerben 1925-ben, Dunaharasztin 1956-ban és Berhidán 1985-ben. A kecskeméti földrengés következtében nem volt haláleset, és bár épületek nem dőltek össze, de bennük jelentős kár keletkezett: minden negyedik ház megsérült belterületen, volt olyan nagy értékű épület, amiben kétezer korona feletti kár keletkezett. 34 épület esetében pedig kiürítést rendeltek el.

Az egri rengés sem követelt emberéletet, és szerencsére még súlyos sérültet sem. Jelentős kár keletkezett viszont az épületekben, ennek értéke elérte a 16 milliárd koronát, míg a közeli Ostoroson a hétmilliárdot, (viszonyításképp egy kiló kenyér akkor 6000 koronába került). Ostoroson erősen megrepedeztek a mennyezetek, ledőltek a kémények, és a templom északi mellékhajójának mennyezete is leszakadt, a község 406 épületéből csak 8 maradt sértetlen, 200 ház veszedelmesen megsérült. A temetőben levő síremlékek egy része az óramutató járásával megegyező irányban elmozdult. A szerencse a szerencsétlenségben, hogy bár a rengés heves volt, nem tartott sokáig.

aminek következtében ketten életüket vesztették és 38-an megsebesültek. A házak legtöbbje nem csak a településen, de Taksonyban és Szigetszentmiklóson is megsérült.

Az időben ezt követő földmozgások már nem érték el az 5-ös magnitúdót. 1985. augusztus 15-én 4,9-es erősségű rengés rázta meg Berhidát és környékét, amire sokan emlékezhetnek az akkoriban a Dunántúl közepén élők közül. 2011. január 29-én pedig 4,7-es erősségű Oroszlányt és környékét, ezt a rengést az egész Dunántúlon és dél-Szlovákiában is lehetett érezni.

Két évvel később Heves közelében volt földmozgás, amit Budapesten is éreztek, 2013-ban pedig a Nógrád megyei Érsekvadkert közelében. A rengés sekély mélységben – mindössze öt kilométer – pattant ki. A földmozgást az epicentrum környékén a lakosság erősen érzékelte, a rengés következtében közel száz épület szenvedett kisebb sérülést.

Nyitókép: A kecskeméti földrengés, forrás: Tolnai Világlapja, 1911. július 23.