Az előválasztás tétje szerintem világos és egyértelmű: a kormányváltás

„Alig több mint egy hónappal az előválasztás előtt, most, hogy tegnaptól az előválasztási bizottság befogadta az én miniszterelnök-jelölti regisztrációmat is, ideje beszélni arról, mi is ennek az eddig Magyarországon csak egyszer próbált módszernek, az előválasztásnak a valódi tétje. Jól foglalja össze ezt ez a mai cikk »Jobbikos Józsiról« és »Fideszes Fanniról«: t.ly/T3BF

Az előválasztás tétje szerintem világos és egyértelmű: a kormányváltás. Vagyis az előválasztási szavazatnak is arról kell szólni, ki képes leváltani Orbán Viktort és rezsimjét, és utána stabil kormányt alakítani. A cikk felvetéseit folytatva: Jobbikos Józsi, Dékás Dani, Momentumos Misi, Emeszpés Marci, Párbeszédes Panni, Elempés Laci és még sok más választó úgy kell, hogy szavazzon, hogy a sok egyéni szimpátia ne szétforgácsolja, hanem megerősítse a Kormányváltó Közösséget (így, nagy betűvel). Egyszerűen hangzik, tudom, de sok szempontból mégis okos megfontolást igényel most az ellenzéki szavazóktól – és a politikusoktól is, persze. Mérlegelni ugyanis azt kell most, mi is kell ahhoz, hogy elérjük közös célunkat, a kormányváltást.

Ehhez biztosan nem elegendő a pártalapú előválasztási szavazás, vagyis az, hogy ki-ki pusztán a pártkötődése alapján voksoljon. Mert a politikai realitás az, hogy a biztos kormányváltáshoz bővíteni kell a változást akaró szavazók táborát, vagyis nem elegendő, ha csak a jelenlegi pártkötődésssel rendelkező ellenzéki szavazókat szólítjuk meg, meg kell tudnunk nyerni a változás ügyének a jelenlegi bizonytalanok, a Fideszből kiábrándult szavazók minél szélesebb táborát.

És ez sok szempontból eldől mostanság, az előválasztási időszakban. A változást akaró szavazók táborát nem lehet úgy gyarapítani, ha a múlt vitáit vívjuk újra és újra, ha a politikai ajánlatunk nem a jövőről, Magyarország új fejezetéről, hanem mondjuk a 2010 előtti időkről szól. Tudomásul kell vennünk azt is, mert ez is része a politikai realitásnak, hogy sok ma elégedetlen, változást akaró szavazó még nem látja lezártnak vagy hitelesnek azt az utat, amit az ellenzéki tábor egyes szereplői a politikai szélről a közép felé megtették. Szintén része a politikai realitásnak, hogy az Orbán rezsim utáni stabil kormányzást csakis ennek a sokszínű ellenzéki tábornak az egyben tartása szolgálja, és hogy ez nem könnyű, de nem is lehetetlen feladat, azt én főpolgármesterként megtanultam, megtapasztaltam.

Baj lenne tehát, ha az előválasztási rivalizálásunk nagyotmondási versennyé válna, ha abban méregetnénk magunkat, hogy ki tud Orbánabb lenni Orbánnál, mert Magyarország jövőjét éppen az veszélyezteti, ha azt gondoljuk, hogy a politika olyan, a politikusok meg olyanok, mint amihez és akikhez az elmúlt hosszú években hozzá akartak szoktatni bennünket.

Én továbbra sem vagyok hajlandó elfogadni, hogy a politika olyan, mint amit ránk kényszerítenek, és amit ununk is már eléggé. Továbbra is abban hiszek, hogy nem az az erős vezető, aki képes megosztani, hanem aki képes egyesíteni. Én nem csak azért indulok az előválasztáson, mert késznek és képesnek érzem magam arra, hogy a demokratikus ellenzéki pártszövetség élén legyőzzem Európa legmohóbb, leggátlástalanabb, legcinikusabb, legönzőbb kormányát. Hanem mert hiszek abban, hogy késznek és képesnek kell lennünk arra is, hogy a kormány leváltása után, az elszámoltatást és jóvátételt követően az 1 százalék uralma helyett a 99 százalék többséget szolgáló programmal megváltoztassuk a politikát.”

Nyitókép: MTI/Mónus Márton