Zsámbéki Gábor és Gáspár Mátét követően újabb meghatározó oktatója mondott fel a Színház- és Filmművészeti Egyetemen Székely Gábor személyében. Felmondását ő is Vidnyánszky Attila kuratóriumi elnökké való kinevezésével magyarázta.
Székely 15 évig volt az egyetem rektora. Felmondását Vidnyánszky legutóbbi rádióinterjúját követően nyújtotta be, amikor is a Nemzeti Színház igazgatója „hangos, liberális bagázsnak” nevezte az SZFE elleni tiltakozáson résztvevőket. Székely nyilatkozatot is tett, melyben úgy fogalmazott, a kuratórium ellehetetleníti a nekik nem tetsző színházi személyeket.
„Legutóbbi nyilatkozatában – a korábbiaktól eltérően – szakmainak tűnő kérdések már elő sem kerülnek, szinte csak saját harcáról és saját törlesztéséről beszél, és színházi kollégáit már csak megbélyegző politikai vagy annál rosszabb jelzőkkel illeti. Ez megengedhetetlen!