
Hatvannyolc éves korában elhunyt idősebb Cseh László, a magyar úszósport történetének első junior Európa-bajnoka, a négyszeres olimpiai ezüstérmes Cseh László édesapja.
A Magyar Úszó Szövetség Facebook-oldalának keddi bejegyzése emlékeztetett arra, hogy kortársai szerint nagyszerű versenyző volt, aki örökre beírta magát a sportág hazai históriájába azzal, hogy a junior Európa-bajnokságokon ő az első magyar, aki aranyérmet szerzett: 1967-ben, Linköpingben 100 méter pillangón győzött, majd lett ezüstérmes 100 méter háton. Idősebb Cseh László legjobb felnőtt eredményeként az 1973-as belgrádi világbajnokságon 100 méter háton az ötödik helyen végzett, részt vett az 1972-es müncheni olimpián, ahol részt vállalt abból, hogy a férfi vegyesváltó meglepetésre döntőbe került, és végül a nyolcadik helyen zárt.
Fotó: Cseh László úszó, miután országos csúccsal aranyérmes lett a 200 méteres pillangóúszásban, édesapjával, idősebb Cseh Lászlóval az előre felírt időeredményeket mutatja a debreceni rövidpályás úszó Európa-bajnokságnak otthont adó uszodában. MTI/Oláh Tibor
(MTI, Facebook)