Rétvári: Minden humán terület többletforrást kap jövőre

2020. július 10. 11:19

Európában nincs olyan ország, amely GDP-arányosan Magyarországnál többet költene a családokra – tette hozzá az államtitkár.

2020. július 10. 11:19

Minden humán terület kap többletforrásokat az idei évhez képest a 2021-es költségvetésben – mondta Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára Budapesten tartott sajtótájékoztatóján pénteken. Az államtitkár kiemelte, hogy az ellenzék azt a költségvetést nem szavazta meg, amely az ideinél többet juttat 326 milliárddal a nyugdíjasoknak, 156 milliárd forinttal az egészségügynek és 80 milliárddal az oktatásnak.

Gyurcsány Ferenc szerint „színtiszta cinizmus” a 13 havi nyugdíj, tehát az, hogy jelenlegi kormány fokozatosan visszaadja a nyugdíjasoknak, amit Gyurcsány Ferenc elvett tőlük – mutatott rá az államtitkár. Az OECD kimutatásai szerint 2003-tól 2009-ig a GDP 0,4 százalékával csökkentek az egészségügyre fordított kiadások. Ha a baloldal lenne kormányon, ma is vizitdíjat kérnének egy vizsgálat előtt – tette hozzá. A szociális ellátások 139 százalékkal nőttek az elmúlt években, a baloldal ezt is csökkentette 2010 előtt. A családok támogatása az elmúlt tíz évben 2,5-szeresére nőtt, Európában nincs olyan ország, amely GDP-arányosan Magyarországnál többet költene a családokra – jelentette ki Rétvári Bence.

Az oktatásra fordított kiadások az elmúlt években másfélszeresére nőttek, jövőre is 80 milliárddal több jut a területre, 10 százalékkal nő a tanárok fizetése, az óvodákra pedig 22 milliárddal többet költ a kormány – mondta az államtitkár. Bármennyi gazdasági nehézséget okoz is világszerte a járvány, Magyarország a baloldallal ellentétben nem megszorításokat vezet be, hanem munkahelyeket teremt és növeli az egészségügyre, oktatásra, szociális területre jutó forrásokat. Ez a politika már 2011-ben is sikerre vezetett – mondta Rétvári Bence.

(MTI)

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
egyvilág
2020. július 10. 13:55
Milyen hosszabb távú tendenciák tapasztalhatók a társadalomban, milyen okokra vezethető vissza a társas kapcsolatok, a családok jelenlegi helyzete, a kevesebb gyerek, a demográfiai problémák: https://egyvilag.hu/temakep/101.shtml#p13 Meg hogy ennek nem a pénz a fő oka.
panka45
2020. július 10. 12:18
Csak ezt a hülye forrásozást keiiene nár abbahagyni. Pénzt kapnak.
Nehidd El
2020. július 10. 11:23
Hajrá, Magyarország, hajrá, magyarok!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!