Albérletpiacról – 2019

„»Száznegyvenezer egy felújítatlan külvárosi lakásért??? Hahaha!« – »Kétszázért lakást hirdet és rezsó van benne?!« – »Lakbérrel és kaucióval együtt 600 ezer egy beköltözés!!! Talán padlófűtés van a lakásban?!” – »Te aztán tényleg nem vagy szégyellős… Egy párnak potom 300 ezerért adsz ki egy szobát egy hónapra…« – dühös és elkeseredett kommentek sora jelzi Budapest legnagyobb albérletkereső Facebook-csoportjában a szakadékot az albérletet keresők és a lakáskiadók elvárásai között.

Aki ma a fővárosban lakást akar bérelni, az egyrészt legkevesebb havi 150 ezer forintos kiadással kell, hogy számoljon – rezsivel együtt e körül mozog egy nem-belvárosi egy-másfél szobás lakás költsége -, másrészt 500 000 forint szabad tőkével is kell rendelkezzen, ennyi ugyanis a belépő egyszeri költség (kéthavi lakbér + egyhavi kaució. A fővárosban az átlagos albérleti négyzetméterár 2549Ft, vidéken 1692Ft volt az elemzések szerint 2018-ban, ami egy 50m2-es lakásra vetítve Budapesten 127 450.-Ft, vidéken pedig 84 600.-Ft havi bérleti díjat jelent.

Ezen körülmények között nehezen értelmezhető, hogy 2014-ben az internetadó bevezetésére tett javaslat bejelentésekor tízezren vonultak az utcára tiltakozni, azonban amikor közvetlenül az emberek lakhatása és megélhetése kerül veszélybe, az nem vált ki akkora indulatokat. Elképzelhetetlen, hogy amikor széles társadalmi rétegek lecsúszása megy végbe a szemünk láttára, nincs olyan politikai erő, amelyik felkarolná az ügyet vagy legalább valamelyest a sajátjának érezné a problémát. Pedig a lakhatási válság súlyosbodása olyan következményekkel járhat, mint amilyet korábban a lakossági devizahitelek bedőlése hozott magával.

Fontos lenne több figyelmet szentelni a kérdéskörnek, hogy a befektetői szándékú tulajdonosokkal szemben legyen állami és önkormányzati lakhatási alternatíva, valamint létrejöjjön egy olyan kooperáció a bérbeadók és bérlők között, ami hosszú távon garantálja minden szereplő biztonságát, illetve képviseli az érdeküket.”