Szijjártó Pétert tárt karokkal várta az amerikai külügyminiszter, az EU külügyi főképviselőjére rá sem hederített

Üzenetértékű Szijjártó Péter washingtoni fogadtatása.

Az Európai Unió Tanácsa határozatot fogadott el, amelyben jelentős költségvetési korrekciót szorgalmaz, hogy Magyarország folytassa a strukturális hiány kiigazítását.
Az Európai Unió Tanácsa határozatában megállapította, hogy a 2017-es adatok szerint a bevételi intézkedések és egyszeri tételek nélkül számított államháztartási kiadások növekedése jóval meghaladta a 2017-re vonatkozó referenciaértéket, jelentős – a GDP 2,4 százalékának megfelelő mértékű – eltérést mutatva az előírt strukturális kiigazítástól.
A GDP 1,8 százalékának megfelelő 2016-os strukturális hiány 2017-ben a GDP 3,1 százalékára nőtt, ami jelentősen, 1,6 százalékponttal eltér a GDP 1,5 százalékában meghatározott középtávú költségvetési célkitűzéstől. A tanács ajánlásai között szerepel az is, hogy az elsődleges államháztartási kiadások nettó nominális növekedése 2018-ban ne haladja meg a 2,8 százalékot, ami a GDP 1 százalékát kitevő éves strukturális kiigazításnak felel meg, így álljon Magyarország a középtávú költségvetési cél eléréséhez vezető megfelelő korrekciós pályára.
A tanács azt ajánlja továbbá, hogy Magyarország az összes rendkívüli bevételt a hiány csökkentésére használja fel. A költségvetési konszolidációs intézkedések révén növekedésbarát módon kell biztosítani az államháztartás strukturális egyenlegének tartós javulását – tették hozzá. A határozat szerint Magyarországnak október 15-ig kell jelentésben beszámolnia az ajánlásokra válaszul hozott intézkedésekről.
A tájékoztatás szerint az Európai Unió Tanácsa határozatot fogadott el Romániával kapcsolatban is, amely szerint Bukarest továbbra sem tett hatékony intézkedéseket a jelentős költségvetési eltérése kijavítása érdekében. A tanács költségvetési eltérése korrigálására irányuló intézkedések elfogadására szólította fel Romániát.
(MTI)