Erdő Péter: A civilizációs szakadék szélén jut eszünkbe a hit

Jézus születése az egész emberi életet értelmező, átható örömhír, amely minden élethelyzetben reményt ad – mondta Erdő Péter bíboros, prímás az MTI-nek karácsony alkalmából. 

A bíboros hangsúlyozta: a keresztények hite abban teljesedik ki, hogy az emberrel sorsközösséget vállaló Isten szeretete erősebb, mint a halál, ez az, ami a kereszténységet optimista világnézetté teszi. E nélkül az életet értelmező lényege nélkül a karácsony nem több egy világnapnál vagy fesztiválnál, amelyen évről évre összejönnek és jól érzik magukat az emberek. Erdő Péter kitért arra: az ünnepre készülő keresztény pontosan látja, hogy karácsonykor sem csak öröm van a világban. Ilyenkor is van szenvedés, betegség és halál, ettől azonban nem veszíti el derűjét, mert Isten szeretete „bevilágítja a szomorúságot és értelemet ad a szenvedésnek is”. A karácsonyi örömhír ugyanakkor nemcsak ajándék, hanem feladat is: a beteg, magányos vagy éppen utolsó napjaikat élő emberek is a „mi közösségünkhöz tartoznak, és joggal tartanak számot a szeretetünkre” – fogalmazott. 

A bíboros beszélt arról is, hogy miközben vannak Európában a keresztény ünnepeket és szimbólumokat érintő konfliktusok, itt-ott megpróbálják a közterekről, intézményekből eltávolítani vagy meggyalázni a keresztet, újabban látszik egy ezzel ellentétes folyamat is. Mintha a nyugati civilizáció elért volna egy szakadék szélére, ahol megtorpant, és rádöbbent arra, hogy gyakorlati következményekkel is jár, ha nincs mélyebb, az e világi életen túlmutató értelme semminek. Emiatt felmerül benne, hogy mégiscsak szüksége van a régi, már-már elfeledett hitére, és újra felfedezi azt. Hozzátette: „minél többet tudunk a világról és benne az emberről, minél több dolgot fedeznek fel a fizikusok, a csillagászok vagy a genetikusok, annál inkább felismerjük, hogy mennyire nem magától értetődő az élet, az, hogy van egy hely a világmindenségben, ahol élni tudunk”. Az ember beleborzad, hány feltételnek kellett teljesülnie ahhoz, hogy kialakuljon az élet, és milyen sok minden kell pillanatról pillanatra ahhoz is, hogy fennmaradjon. 

Ebben a bizonytalanságban az életbe vetett bizalom alapja a „személyes Isten, aki szeret minket, aki sorsközösséget vállalt velünk”. Ha pedig ő a garancia, akkor ennek következménye van, akkor az ember bízhat a jövőben, merhet családot alapítani, és van értelme a nagyobb közösségek, népek sorsának is.

(MTI)