A lusta kötésű Európa

„Ha a jóisten megadta az embernek a tévedés jogát, hát legfeljebb tévedünk. Bár attól tartunk, igazunk van: az Európai Uniónak jelenlegi formájában befellegzett. Megtette, amire hivatott volt. A második világháború után a földrész békében és - eltekintve a kapitalizmus ciklikus, de a rendszer kebelében korrigálható döccenéseitől - az utóbbi évtizedig sosem látott jólétben élt. Aztán a közösséget olyan impulzusok érték, amelyeket 28-an már képtelenek kezelni. Nem a katalizátor menekültkérdésről beszélünk most, mert az kezelhető lett volna, ha nem fedezik fel benne suttyó politikai erők, hogy a félelemkeltés az ő autoriter, nemzetállami hatalmukat szolgálhatja. Felfedezték.

Mondhatja a francia Libérationnak Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke: sosem tudták bebizonyítani, hogy a magyar kormány súlyosan és tartósan megsérti az európai értékeket (demokrácia, jogállamiság, egyenlőség, tolerancia), így nem tudták élesíteni az alapszerződés 7. cikkelyét sem. »Orbán Viktor a lehető legmesszebb ment, de soha nem lépte át a határt«. Valóban nem lépett egyetlen nagyot. Hat évig aprókat tipegett, most meg már senki sem tudja, hol a határ. És igaza van Schulznak: az EU nem szövetségi állam, hanem szuverén államok uniója, s mint ilyen, nem tehet semmit.

Éppen ez a »nem szövetségi állam« hullik most szét. A baj azonban történelmi. Nagyobb léptékben tekintve ugyanis, mind a jóléti államok szociális piacgazdasága, mind a föléje klimatizált üvegházként magasodó polgári parlamentarizmus omladozik. Erodálja a kapitalizmus globalitása, a képviseleti demokráciával elégedetlen tömegtársadalom. A centripetális erő eddig ellenállt, de centrifuga mind gyorsabban pörög.”