LMP-s politikusok bírálták a Kehi-t

2015. január 08. 16:11

Hadházy Ákos szerint a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal „sikeresen tünteti el” az uniós pénzeket; Csarnó Ákos pedig arról beszélt: a kormány arra használja a Kehi-t, hogy neki nem tetsző szervezetekre csapjon le, miközben fontos vizsgálatokat nem végez el.

2015. január 08. 16:11

Pandúr vagy rabló a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi)? – tette fel a kérdést csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján az LMP két politikusa, akik szerint a közpénzek elköltésének ellenőrzésére hivatott intézmény is „sikeresen tünteti el” az uniós pénzeket.

Hadházy Ákos, az ellenzéki párt antikorrupciós szakszóvivője egy olyan beszerzés részleteit ismertette, amelyben 17 millió forintot költött el a Kehi szervezetfejlesztési tanulmányok készíttetésére, és amelyre mindössze két, a témában referenciával nem rendelkező céget hívott meg, a Telos Partnerst és a Meritum Novumot. A pályázatot az előbbi nyerte. A politikus hozzátette: a többi közt tudásmegosztás és minőségirányítás témakörökben készült tanulmány „eredménye” egy háromoldalas elnöki utasítás, amely a többi közt azt tartalmazza, hogy az informatikai eszközigény felmérését az üzemeltetési osztály látja el. Hadházy Ákos mindezt szükségtelennek tartotta, és azt mondta: a pénzt a Kehi ellopta. 

Csarnó Ákos, az LMP közigazgatási szakszóvivője szerint az Orbán-kormány, ahelyett, hogy megfékezné, bátorítja és irányítja a korrupciót. A Kehit a kabinet arra használja, hogy lecsapjon a neki nem tetsző szervezetekre – folytatta –, a hivatal pedig fontos vizsgálatokat nem végez el. 

Hadházy Ákos a tájékoztatón, kérdésre válaszolva reagált a Fidesz rezsicsökkentésért felelős politikusa által elmondottakra. Közölte: a rezsicsökkentést pártja továbbra is károsnak tartja, és bár sok rászorulón valóban segített az intézkedés, a kormány által megvalósított formában az fenntarthatatlan. Hozzátette: a forrásokat a vállalkozások esetében is szigetelésre és az alternatív energia felhasználásának támogatására kellene fordítani. 

Összesen 9 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
gudmen
2015. január 09. 08:56
miért nem cáfoljátok hadházyt? de kibebaszott faxa csaávo lenne ha éppen a kormányon lévö mszp-t ütné..akkor hazafi lenne..igy árulo.. isten barmai..nem veszitek észre, hogy a 2 évtizede uralkodo mszp-fidesz tandem vágta gallyra és fosztja ki az országot..ha nem lép be románia és bulgária...tök utolsok vagyunk minden mutatoban... most éppen a civilek ellen fogtak össze szépen kettecskén..a 25 éve jol müködö népnyomorito öket krözussá tevö rendszerükre veszélyt jelentenek..de ha kell az ügyböktörvényt söprik szönyeg alá közösen a fidesz-mszp maffia duo.. nem mondom, hogy az lmpre a jobbikra vagy a civilekre kell szavazni...de, hogy erre a két haramia pártra akik fidesz és mszp néven futnak..soha többé!!!
Gombóc XVI. Artúr
2015. január 08. 22:55
Ha már a norvég pénzből nem jut...
péterx
2015. január 08. 20:37
1. A Kehi be is perli Hadházyt . 2. S akkor lehet folytatni a vádaskodást : az igazságszolgáltatás sem független . 3.Magyarul : az LMP-politikusok szubjektív életérzése a zsinórmérték ...
paraklétosz
2015. január 08. 17:24
Hadházy, a renegát, hadilábon áll.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!