Az én generációm Trianonja

„Az én generációm Trianonja alattomos. Nem elsöprő katasztrófa, hanem lassú, de biztos elfogyás. Az én generációmat nem az erőszakkal megrajzolt határok szakítják darabokra, hanem az itthon élhetetlenné válása. Az én generációm értelmisége, ha meg is él, nincs maradása, mert látja, hogyan építik le és teszik könnyen irányíthatóvá a magyarokat. Az értelmiség nem dől be a láthatatlan ellenségek elleni háborúknak. Az értelmiség tudja, hogy a rezsicsökkentésnek következményei lesznek. Az értelmiséget zavarja, ha semmibe veszik a demokratikus intézményeket, hogy a törvényeket saját holdudvaruknak hozzák. Az értelmiség megrökönyödve nézi Kerényi Imre ámokfutását. Az értelmiség gyomra összeszorul, amikor azt hallja, hogy egy főszerkesztőt kirúgnak, miután kormánykritikus cikkeket hoz le. És mindeközben tehetetlennek érzi magát. Nincs sajtószabadság – megírom. Na és? Van rezsicsökkentés. A földönfutó tömeg csak abból ért, hogy egy picivel kevesebbet kell fizetnie most. Egy picit kevésbé fáj a törött csont, mert kap fájdalomcsillapítót. Azt nem érti, hogy a rezsi nem abszolútértéken magas, hanem csak a fizetéséhez képest. A német fizetések ötödét keresi egy átlagmagyar, miközben közel azonos áron jut hozzá mindenhez (a fodrászt és hasonló szolgáltatásokat leszámítva). Az értelmiség belefásul ebbe, és elmegy. A legjobbjaink mennek el először.”