Tőkés Amerikában: Az autonómia a stabilitás kulcsa

2014. május 31. 09:17

Sajnálkozását fejezte ki Tőkés László washingtoni tárgyalásai során, hogy az Egyesült Államok nem szentel kellő figyelmet a kisebbségi kérdésnek, pedig szerinte annak rendezése a stabilitás kulcsa Kelet-Közép-Európában.

2014. május 31. 09:17

A Fidesz-KNDP-listán megválasztott erdélyi EP-képviselő találkozott az amerikai kongresszus Tom Lantosról elnevezett emberi jogi bizottságának két társelnökével, a demokrata James McGovern és a republikánus Frank Wolf képviselővel, valamint eszmecserét folytatott Rosa DeLauro demokrata képviselővel is, aki az erdélyi magyarok ügyét egykor felkaroló Christopher Dodd szenátor munkatársa volt.

Szó esett arról, hogy az amerikai kongresszus és az EP emberi és kisebbségi jogi együttműködésének keretében ősszel a tervek szerint képviselőházi meghallgatást rendeznek. Az Amerikában megkülönböztetett figyelemmel kísért ukrajnai válsággal kapcsolatban Tőkés László elmondta, hogy miként a délszláv háborúnak, ennek is egyik kiváltó tényezője a kisebbségi viszonyok rendezetlensége. „Nagy kár, hogy az Egyesült Államok jó ideje nem szentel kellő figyelmet a kisebbségi kérdésnek, általában Kelet-Közép-Európa és a posztkommunizmus kérdéseinek” - mondta.

Tőkés szerint Washingtonban már nem a demokrácia, hanem a stabilitás és a biztonság oldaláról közelítik meg a térséget. „Ez nagyon helyes, de a kisebbségi kérdések megoldása nélkül nemigen képzelhető el a stabilitás. Az amerikai politika a stabilitás jegyében sok kompromisszumot kötött, akkor is, amikor nem volt szükség rá. A Kárpát-medence és a közép-kelet-európai térség biztonságának és stabilitásának kulcskérdése a kisebbségi helyzet rendezése” - jelentette ki az erdélyi EP-képviselő.

Beszéltek a román belpolitikáról is

A kisebbségi egyházi vagyon visszaszolgáltatásával kapcsolatban felhívta a figyelmet arra, hogy annak 25 év alatt csak harmadát teljesítette a román állam. Ilyen ütemben haladva egy évszázadra lenne szükség a kérdések rendezésére, de a politikus hangsúlyozta, hogy az ügyben Victor Ponta kormányzása idején visszarendeződés történt.

Az eszmecserék témája volt a Tőkés László Románia Csillaga érdemrendjének visszavonására irányuló törekvés is. „Nem rólam van szó, nem az én kitüntetésemről. Ha csak arról lenne szó, nem is volna szóra érdemes, elszenvedném. A magyarellenesség felerősödésével együtt pattant ki ez az ügy. A lényegében az egész magyarságnak, a volt romániai forradalomnak és a temesvári népfelkelésnek szóló, ellenforradalmi előjelű megfélemlítési kampány tulajdonképpen az autonómiáról szól” - fogalmazott Tőkés László

Emlékeztetett, abból gerjesztettek mesterséges botrányt, hogy tavaly Tusnádfürdőn azt kérte Orbán Viktortól: Magyarország a Dél-Tirol ügyében kialakult osztrák-olasz mintára védhatalomként vegye pártfogásába romániai magyarság önrendelkezési törekvéseit.

„Az erősödő magyarellenesség viszonyai között ez a támadáskampány az autonómiának szól, mint ahogy az a március 25-én elfogadott törvénymódosítás is, amely megkönnyítené az állami kitüntetések elvételét, például annak alapján, hogy valaki alkotmányellenes kijelentéseket tesz. A kérdés csak az, hogy ki dönti el az, hogy valami alkotmányellenes-e. Romániában ha valaki csak emlegeti az autonómiát, azt már alkotmányellenesnek tartják, tartanak tőle és úgy viszonyulnak hozzá, mint a vörös posztóhoz, pedig ez volna a jövő útja” - mondta Tőkés Washingtonban.

Összesen 38 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Senior
2014. május 31. 10:44
Sőt, ez Brüsszelt sem érdekli. A románok ezt nagyon jól tudják, nem is lesz székelyföldi autonómia.
kerecsen
2014. május 31. 10:29
Eljött az a történelmi időszak, amikor már nem lehet elkerülni a nemzeti kisebbségek jogainak visszaadását. Erre tart a világ! Nem hiszem, hogy okos dolog megvárni a többségi társadalmaknak, hogy robbanjon alattuk az elfolytott bomba. Az IRA 140 fővel kivívta a Brit Birodalom ellen az északír egyenjogúságot. Intő példa......
Forsz
2014. május 31. 10:01
Nos igen, autonómia. Tudom, hogy ma még ez is nagyon nagy gond némely ország számára. Pedig ez csak egy problémát elfedő, ideig-óráig tünetmentesítésre képes intézkedés, de semmiképpen sem megoldás. Igazi megoldást csak a robbanással felérő területi rendezés hozhat, amelynek megpendítésének eljött az ideje. Száz év telik el lassan egy hazug, igazságtalan, mesterkélten megerőszakolt topográfiai közegben. Ennek a felülvizsgálata nem kerülhető meg, bármennyire is erőltetik egyes körök. Csak idő kérdése. Minden más, csak politikai flastrom. A fekély kötéssel való eltakarása.
Berecskereki
2014. május 31. 09:58
Az USA a múltban és jelenben is annyiban, olyan mértékben érdekelt az Európai, Közép-európai stabilitásban, amennyiben az a hatlai érdekeinek megfelel. Amennyiben nem, hol közvetlen, hol közvetve beavatkozik. Ez alól Oroszország sem kivétel. Tőkés Lászlónak pedig igaza van, amikor azt mondja;...a kisebbségi kérdések megoldása nélkül nemigen képzelhető el a stabilitás. Amennyiben visszatekintünk a múltra és a jelent is figyelembe vesszük, akkor láthatjuk, hogy mind belföldön, mind külföldön a kisebbségi kártyát, ha az érdek megkívánta kijátszották. Ennek legdurvább példája Trianon kapcsán észlelhető, amely nem alapozta meg a békét. Ez Ukrajna esetére is igaz.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!