Országházi divatok

„A József Attila-díjas író a 2010-es választáson bejutott az Országgyűlésbe. Ezen egy kicsit ő is meglepődött. Parlamenti élményeiről könyvet írt. (…)

Régi zsigerek Fideszes haverjaim szerint az LMP szadeszes. SZDSZ-es haverjaim szerint fideszes. Moldova szerint igazából SZDSZ, Seres László szerint nem cool, magyarán nem kapitalista, hanem „magát nyilván alternatívnak tartó, valójában állam-, intézmény- és PANKKK-függő fiatal városi értelmiség”. Bokros Lajos szerint kommunista. Mindehhez a legodaillőbb arckifejezést vágják. Semmi kétely, apodiktikus hangvétel és fogalmazásmód, ahogy Rákay Philip bírja kifejezni magát: „mindenkiben megindultak a régi zsigerek”.

Morvai Krisztina mellett ülök. Mellőlem kiabál. Börtönt, kötelet, kiabálja Bajnai alatt, aki beszól Vonának, mert az, levetve zakóját, mellényben esküdött. Két kiabálás között barátságosan hozzám fordul, előkapja a táskájából a cukorkás dobozát, megkínál. Köszönöm, mondom, nem szeretem. De-de, vegyek csak, a markomba ráz pár darabot. Szörnyen ismerős bűbájos hangfekvés, budai úriasszony, nem hagyja annyiban, és úrifiú nem utasít vissza egy hölgyet. Elmeséli, mennyire fárasztja a sok repülés, fireg-forog, izgatott, és oké, én is épp elég izgatott vagyok, mégiscsak nyitóülés. Beszédkényszere van, erősen kompenzál, mintha valahogy röstellné magát, érezné, hogy nem így kéne, hogy rosszul navigált. Vajon mire jó ez, miért jó neki? A későbbiekben is, ha megjelenik, tenyerembe ütöget pár tik-takot, én meg lenyelem. Hogy ő most föl fog szólalni!

Jó.

És izgul, közli izgatottan. Nem létezik, válaszolom, maga profi. De, izgul, higgyem el, és mosolyog hozzá, aztán föláll, hogy átváltozzon. Valami furcsa izévé.

Egyszer csak fölállt, és átalakult.”