Áder kinevezte Windisch Lászlót, az MNB alelnökét

2013. október 01. 19:14

Kinevezte a Magyar Nemzeti Bank alelnökévé Windisch Lászlót a köztársasági elnök. Az eddig a költségvetési elemzések igazgatóságát vezető szakembert Orbán Viktor jelölte az MNB harmadik alelnökének.

2013. október 01. 19:14

Windisch László korábban a költségvetési elemzések igazgatóságának vezetője volt. Kinevezését Orbán Viktor miniszterelnök javasolta, Áder János államfő pedig október elsején, kedden meg is tette a szakembert az MNB harmadik alelnökének.

Windisch a mikroprodenciális – azaz az egyes intézményekre, piaci szereplőkre lebontott, a kockázatok feltárásával a betétesek, befektetők érdekeit védő – felügyeletért és a pénzügyi fogyasztóvédelemért lesz felelős. Az Országgyűlés gazdasági és informatikai bizottságában tartott meghallgatásán hétfőn Windisch László azt hangsúlyozta: erős mikroprudenciális felügyeletre van szükség, mert a bankrendszer veszélyes üzem. Megjegyezte: a bankrendszer a gazdaságért, az emberekért van, nem pedig fordítva.

Fontos feladatának nevezte, hogy visszaállítsa az emberek pénzügyi közvetítőrendszerbe vetett bizalmát, valamint azt, hogy az ügyfelek mögött erős, elkötelezett pénzügyi fogyasztóvédelmi szervezet álljon. A harmadik alelnök kinevezésére az MNB és a PSZÁF összevonása miatt került sor; az MNB másik két alelnöke Gerhardt Ferenc és Balog Ádám.

Összesen 6 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
lastres
2013. október 01. 20:35
Nem. De életében nem dolgozott sem biztosítói, sem banki területen... de biztos jó elvtárs.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!